89. A HÉTRŐL
89. A HÉTRŐL
A statisztika nincs előttünk, de sebaj, statisztika nélkül is eleget tudunk. Eleget tudunk gyermekekről, kik elpusztultak, mert csak az édesanyjuk nevét volt szabad viselniök. Elpusztultak pedig angyal vagy ördög korukban. A hungarákról beszélnek eleget a lapok. Az elpusztult kivándorló névtelenekről is. A törvényszéki termek falai nem rendülnek meg csak a rossz építkezésektől, pedig megrendülhetnének szörnyű élettörténetektől, melyeket mi bonyolítunk, én, te, ő, mi, ti, ők. Az egész nagyságos társadalom. Egyenként úgy aprítjuk az életet, mint a répát. Hol itt, hol ott hajtunk börtönbe, őrületbe, halálba egy-egy szerencsétlent. Senki meg nem indul. Senki fel nem háborodik. S most, hogy egyszerre veszett el tizenöt-húsz ember, ontjuk a krokodilkönnyeket, bőgünk. S a gyöngébb emberek meghatva sóhajtják: lám mégis csak nemesek, részvevők az emberi keblek… Hogy a manó rúgja meg a mi résztvevő kebleinket!… Hát csakugyan ilyen nemesek és résztvevők vagyunk. Ha Márkus Lajosné Nagyszebenben, Márkus Ilonka Siófokon, Goldbergerné Iglón stb. mindenik szerencsétlen más helyén az országnak külön pusztul el, hol volna e nagy óbégatás? Ha egyik azért pusztul el, mert rossz emberek kiforgatták a vagyonából, a másik, mert a mai társadalomban szegény leány becsületes nem maradhat, munkával meg nem élhet, hozomány nélkül férjhez nem mehet, a harmadik és így tovább – vajon ki zokogna, ki vádaskodnék, ki irgalmaskodnék?… Vagyunk résztvevőek, nemesek? Vagyunk bizony gyávák és farizeusok. A kis pokoltűz becses bőreinket juttatja eszünkbe. És sírunk. És átkozódunk. Majd lerántjuk a magas egekből – Sczerbovszky Szaniszlót…
*
Minapi kis írásunkat a minden események [t]örvényszerűségéről talán ketten is elolvasták. Egy valaki elolvasta. Dr. Várady Zsigmond. És érdekes dolgokkal egészítette ki beszélgetés közben. Valóban úgy látszik, hogy a meteorhullástól, jégesőtől – a becsületsértési esetekig minden időnként-időnként egyazon természeti szabályok szerint jelentkezik. Dr. Várady Zsigmond hívta fel a figyelmünket arra, hogy az időjárásról már régi és alapos feljegyzéseink vannak. Érdekes volna tudnunk, milyen volt az időjárás, micsoda természeti jelenségek mutatkoztak például, mikor Luther a maga pontjait kiszegezte vagy a harmincéves háború előtt a mostanihoz [képest], vagy a negyvennyolcas események előtt?… Nem hasonlók? Nem égett-e olyan lázban a világ, mint most?… Egyébként jó lesz ezután nem kutatni. Hátha az sülne ki, hogy a világ láza Magyarországon egy kis forradalmat jelent?… Forradalom… Nessi Pállal, Leszkai Gyulával, Szokoly Tamással… Nem fogjuk, nem merjük egyelőre bolygatni a nagy törvényes egység új tudományát, mely egyébként is ma még inkább csak sejdítés, a nagy titok óriási kőhegyének csákányolása…
*
…És újból vágyakozunk Thalia után. Bizonyos, hogy a „Drótostót”-ot mind meg fogjuk élvezni, de az „Éjjeli menedékhely” után minden intelligens néző szalad haza, hogy kikúrálja magát, s a kis sárga füzetéből jusson újra hozzá Gorkij szomorú bölcseségének gyöngyeihez… De azért egyformán vágyakozunk újra „Thalia” után, melyet bár már csak adnának önmagának vissza. – A lelkünk örül, hogy milyen pompásan játsszák a magyar színészek mindenütt Offenbachtól Sidney Jonesig az egész operettgarmadát, a Csiky- és Brieux-drámákat, a francia és magyar–francia bohózatokat… És mi számon kérjük tőlük az agg Shakespearet, e legmodernebb drámaírót, Ibsent, Tolsztojt, Hauptmannt, Wilde Oszkárt, Strindberget, a régi Maeterlincket, ez elöregedett modern írót és a többit, a legújabbakat is. E mellett politikusainktól nem követeljük, hogy Bismarckok, Gladstone-ok, Chamberlainek stb. legyenek. Művészeinktől sem várjuk, hogy Böcklinek, Rodinek stb. legyenek. Kereskedelmünk vezetőjét nem kényszerítjük, hogy a gazdasági világimpériumot üsse el az Unio; Anglia vagy Németország kezéről. Szóval sok mindent nem követelünk.
De követeljük, hogy Erdélyi Miklós mint rendező, a színpadról magyarázza nekünk Ibsent, amire a képességet – tisztelet és becsület – Ditrói Mórnál is bajosan tesszük fel. Aztán meg nem minden színháznak kötelessége a komolyabb, mélységesebb irodalom tudomásul vevése. Sőt ellenkezőleg! A meglevő színházak kilencven percentje ne csináljon nekünk kultúrát, mert nem ért hozzá, s mert itt Magyarországon még nem is nagyon érzik meg ennek a szükségét… Azonban ne menjünk nagyon bele e dolgokba. Jöjjön csak a színtársulat haza, mert Orosházán nem tarthatja magát, itthon pedig felfér már egy kis – élet…
Nagyváradi Napló 1903. augusztus 30.
(ae.)
