88. A CSESZORAI HÁBORÚ
88. A CSESZORAI HÁBORÚ
Egy nagy eposz epizódja a cseszorai háború. Invitációval kezdünk az elzengéséhez. Szállj meg bennünket óh, szent Szalma, magyar lelkek tűztáplálója s szent Rövid Vezeték, dobj egy szikrát erre a szalmára, miként ezt a Párizsi Áruházban tetted.
Tehát háborút zengünk. A seregek szemben állnak. Iszonyú seregek. Trajánnak és Attilának népei. Három nap és három éjjel zúg a harc zaja… Éjfélkor a tejúton Csaba vezér vitézeinek árnyai kerengnek. Hallszik a paták dobogása. – Azazhogy Békés megyében majdnem éhen döglik a paraszt, behúzódott tehát a többek közé Biharnak Cseszora nevű falujába is néhány békési család. Földet vettek lassú fizetésre. Rémségesen jól ment a dolguk. Az idén például tíz családnak majdnem kétszáz kereszt búzája állott egy csomóban. Kétszáz kereszt. Ebből esetleg kikerülhetett volna hetven métermázsa búza. Ez szinte ötszáz forint. Ebből okvetlenül megmarad százötven. Egy családra tizenöt forint jut. A békési atyafiak szapora emberek. De mégsem állhat tizenöt tagból egy-egy család. Hát szinte bizonyosan jut egy-egy személyre két egész forint… Azaz jutott volna. A cseszorai oláhok azonban nem tudtak ebbe beletörődni. Ezek a zsarnok magyarok mindenütt fejedelmi módon zsákmányoljanak és éljenek?… A legöregebb cseszorai oláh sem emlékezett olyan esetre, hogy tíz munkáscsalád egy rövid esztendő alatt kétszáz kereszt búza boldog birtokosa légyen. Aztán a jövevény magyarok föl merték töretni azt a rétet, melyet megvásároltak, s melyre eddig suttyomban be lehetett hajtani egy-két girhes tehénkét. A nemzeti, büszke felbuzdulás is dolgozott. Traján népe legyőzte Attila népét. Az oláhok egy szép éjszaka fölperzselték a magyar atyafiak kétszáz kereszt búzáját…
Ez vala a cseszorai harc. Nem túlságosan homéri, de rettenetes harc mégis. Ilyenféle harcok ezer helyen folynak szép Magyarországon. Mi föl sem indultunk miatta. De hogy morál nélkül ne maradjon a kis ügy, indítványozzuk a következőket:
1. Teljes erővel küzdjünk a perszonálunió kivívásáért, mivel ez idő szerint sürgősebb baja nincs az országnak.
2. A magyar impérium gondolatával feküdjék és keljen minden magyar ember.
3. Szemere Miklós reformeszméit ne hagyjuk elaludni. Valóban meg kell nyitni a főrendiházat minden érdemes nemes ember számára.
4. Akié a föld, azé az ország. Sajnos újabban még zsidók is juthatnak földhöz. Károlyi Sándor bízassék meg egy terv előkészítésével, miként lehetne a magyar földnek minden kézre jutható, szabad részéből is fidei komisszumokat csinálni.
5. Mivel pedig a nép istentelen és világi javakra áhítozó, néhány ezer szerzetest hozzunk be még az országba, kik térítsék újra Istenhez az elvadult népet.
A cseszorai esetből kifolyólag ezek volnának a mi szerény indítványaink. Mivel pedig az ország fölfordult, nyomorult és koldus, veszendőben van minden, és jól ismerjük a bölcsességet és altruizmust, mely ez ország sorsát intézi, bizonyosra vesszük, hogy indítványaink meleg pártolásra találnak a magyar politikai és társadalmi élet uránál. Evvel a költő elvégezte a dolgát. A viszontlátásra. A nagy, modern magyar nemzeti eposz legközelebbi cseszorai epizódjáig…
Nagyváradi Napló 1903. augusztus 29.
A. E.
