74. LIAISON
74. LIAISON
Apponyi Albertínának, azaz – pardon – Albertnek gratulálunk a legújabb liaison-jához. Hiába, ő még mindig divatban van. Kikapós és kapós. Az ember föl sem foghatja, hogy tanulhatta meg valaki a kalksburgi jezsuiták iskolájában azt, amit a szegény Draga Masin[á]nak is csak Párizsban lehetett megtanulnia Nemcsak poeta nascitur, hanem a kokott is. Így kell lennie. És a naiv, egyszerű tisztességes asszonyok mindmáig nem értik a dolgot. Nem értik, hogy ők szebbek, tisztábbak kívánatosabbak, disztingváltabbak s odaadóbbak, mint az olyan nők s az olyan nők mégis jobban le tudják kötni a férjeiket, mint ők. Ez bizony művészet, s ha e művészetet nagyságos asszonyaimék nem értették meg a grand kokottoknál, értsék meg Apponyi Albertnél, ki e művészetet a grand kokottoktól leste el, s vitte be a maga közéleti garszonlakásába. Nem is hódított úgy még soha politikus, mint gróf Apponyi Albert. Politikai pályafutása ez elegáns politikusnak is: a liaisonok gyönyörű sora és tarkasága. A kokott-művészetet, az ars amandit, melyhez Széll Kálmán is értett egy kicsit, Apponyi Albert emelte igazán nívóra. Mindenki számára volt egy mindent ígérő pillantása, jelszava pedig egy nagyon bájos, Nagyváradon is ismerős, nagyon erényes primadonnának a jelszava volt:
– Elvesztem, ha kiderül rólam, hogy erényes vagyok.
Apponyi is vigyázott, hogy ez valahogy ki ne derüljön róla soha. Sokat szeretett, és sokan szerették. Szerették Bécsben, szerette az egész udvar s a magánhangzós Ottó-párt és a mássalhangzós Ferenc-Ferdinánd-párt egyaránt. Szerették Rómában. Szerette a feudális kaszinó s a gatyás jászság. Szerette a függetlenségi párt s a kormánypárt. Szerette már egyszer vagy kétszer mindenki. És ő is szeretett mindenkit. Volt ő aulikus, konzervatív, forradalmár, klerikális, svarcgelb és nemzeti színű, feudális és demokrata, habozó és vakmerő. Bach-huszár és Kossuth-kutya, minden-minden. Például egy időben avval fenyegetődzött, hogy átcsap a Kossuth párthoz. Ekkor még a polgári házasság hirdetésétől sem félt. Nemsokára küzdött a polgári házasság ellen. Viszont Széll Kálmán révén bemászott a Lloyd-klubba. Sohse lehetett tudni, hogy éppen most kivel van liaisonja. De azt még kevésbé, hogy holnap kivel lesz.
A legújabb liaisont Khuen-Héderváryval kötötte Apponyi Albertína, azaz hogy Albert. Szereti őt, bízik benne. Ezt mondotta tegnap. Azaz, hogy ezt tegnap mondta. Hónapok óta hirdetteti magáról, hogy ő titokban az obstruálókkal van. Nem beszélt. Hisztérikus kacsintásaiból mindenki kapott. Tisza István esetekor egy kis rohamféle látszott rajta. Ez sem volt komoly. Ha Tisza ma a miniszterelnök, ő kapja a tegnapi vallomást, nem Khuen.
Egyébként pedig e szerelmi vallomáson kívül nem is volt egyéb pozitívum (?) ebben a beszédben. Persze a telegráfdrót csak a szavakat tudja lehozni Nagyváradra. A nemes férfiú zengő hangját, varázsát, eleganciáját s magakelletését nem. És ismét csak a naiv, egyszerű szép asszonykák problémája jut eszünkbe. Miért volt ez a beszéd, még mielőtt elmondták volna, szenzáció? S miért szenzáció, dacára, hogy elmondták? Miért nagyobb államférfi Apponyi Albert, mint mondjuk Nagy Mihály? Miért? Miért?
Oh, naiv, egyszerű, szép asszonykák s józan eszű, egyenes utú, becsületes politikusok, ti nem ismeritek e kor morálját s az úgynevezett magyar glóbust. Liaison, minél több liaison kell, hogy az asszony vagy a politikus divatba jöjjön, s divatba jövés, hogy érvényesüljön. Tanuljatok Apponyi Albertínától, azaz Alberttől, ki ez idő szerint Khuen-Héderváry karján kedvese mindenkinek, illetve táplálja és kelti tovább a hitet, hogy kedvese lehet. Liaison. Ez egy szóban van Apponyi apponyiságának a titka s egyszersmind a magyar közélet titka is. Apró Juvenalisok eddig azt mondták, hogy a magyar élet összes tartalma a politika és az asszonykultusz. Most kiderült, hogy e kettő voltaképpen egy Liaison. Apponyi Albert érdeme, hogy a magyar közélet összetételében ezt az alapelemet fölfedezte. Éljen a liaison! Poharunkat Apponyi Albertína, azaz – pardon – Albert volt és leendő liaisonjaira ürítjük…
Nagyváradi Napló 1903. július 23.
A. E.
