75. BILEK
75. BILEK
Pihenjetek bileki holtak. Ne ordítsatok fölforralt agyvelejű betegek. Ne sivalkodjatok komáromi anyókák. A király is haragszik az aranyzsinóros hóhérokra. Nessi Pál pedig, a patent-mártír, azt fogja ma kérni, hogy tíz percig gyászoljon a népképviselők háza. Rendben van minden. Aki meghalt, az rothadjon. Aki megbolondult, az ne ordítson. Aki beteg, az csendesen nyögjön. Aki ember, az felejtse el, hogy Bileken mi történt. Mert mi történt? Semmi sem. A „Neue Freie Presse” igazat mond. A kétfejű sas nem oka semminek. A trikolór alatt is divat a hóhérkodás. Nem mond nekünk újságot a „Neue Freie Presse”. Emlékezünk mi itt Nagyváradon is esetekre, mikor nem vaffenrokkot, hanem attilát szerettünk volna széttépni. És aki az attilában volt, azt is szerettük volna. A „Neue Freie Presse” ne féljen. A bileki eset nem szól az obstruktorok mellett. Nem szól senki mellett. Mindenki ellen szól. Mindnyájunk ellen. Mindannyian gyilkoltunk Bileken. Gyávák vagyunk, sunyi bestiák, gyilkosok. Mind, mind azok vagyunk, kik csak nézzük a szörnyű népírtást, mely itt folyik körülettünk. Przemyslben, Brünnben, Bécsben, Nagyváradon, Budapesten és Bileken. Mindenütt. Mintha valami ördögi terv szerint eresztették volna rá a militarizmust is a népre. A népre, mely piszkos, félvad, kellemetlen, de a mi kincsünk. Mindenünk nekünk az a piszkos, félvad, kellemetlen nép, melyet írt, pusztít, öl katona, csendőr, osztály és állam. Világlaposkodó „Neue Freie Presse”, nem a hadsereget üldözi a fátum, de ezt a kis országot, magyarok országát. Elnyomottak, elmaradottak, koldusok vagyunk. De nem ez a legnagyobb átkunk. Hanem az, hogy itt rettenetes munkán dolgoznak. Góg és Magóg népét érckapukkal zárták el, de Góg és Magóg népe legalább döngethette ezt az érckaput. A mi népünk ezt sem teheti. Ennek leszelik a karját, hogy a pokol kapuját ne is döngethesse, hogy nyomorékul, elüszkösödött testtel guruljon a sírba.
Nem vagyunk, nem voltunk soha demagógok. Őszintén szólván, az orrunk érzékenysége miatt sem lehetünk azok. Három lépésről szeretjük a felséges népet. És éppen ezért, illetve ezért is, lássa be mindenki, hogy becsületesen, a lelkünkből jajgatunk. A mi igazságunk most is természettudományi igazság. Mi, akik a múlt konzekvenciái és a jelen korhadt társadalmi rend szerint úgy-ahogy a felső színen vagyunk – elpusztulunk a fajtánkkal együtt előbb-utóbb mind. Degenerálódunk, kiéljük magunkat. Ki jöjjön a helyünkbe? Nem jöhet majd senki. A nép salakja marad csak meg ebben az országban. A többi elpusztul. Elpusztítja a katona, a csendőr, az osztálytársadalom, az állam. Amely részében a népnek energia van, az ellenállás harcában pusztul el. Viaskodik a hadsereggel, a rabszolgatartó urakkal, a jegyzőkkel, a papokkal, az egész dicső állami és társadalmi apparátussal, mely mintha csak az ő elpusztítására rendelődött volna. Elhull Bileken, kiszökik Amerikába, agyonlöveti magát a csendőrökkel, odadobja magát az alkoholnak… Szörnyűség. Igaz. Nem folytatjuk tovább. Ez az értékesebb rész. Megmarad hát az, amelyik valósággal megkívánja a korbácsütést, amelyik megszokja a rabkenyeret, s ki tud heverni egy-két pellagrát. Már is ilyen a mi országunk népének nyolctized része. Néhány évtized óta hogy elzüllött a mi erős, büszke, szép népünk. A nápolyi lazzarónik idestova őserejű nép lesz a mi népünkhöz képest.
A mi népünk lelkéről letöröltek s letörölnek lassanként minden emberi, minden fejlődésképes vonást. Elvész a mi népünk, mert el akarja veszíteni a fátum. Miért a nemzeti hadsereg, miért a nemzeti állam, nagy hazafiak? Kinek? A népnek? Ezt a népet félig már megölték… Itt Magyarország pedig nem lehetséges magyar nép nélkül. Mi, gőgös, dúslakodó főpapok, nyavalyás mágnások, fölcseperedett s máris degenerált tőkések, állami kitartottak, bomlott idegzetű „szellemi” vezetők elpusztulunk. A népnek kellene fölvetni egy réteget a helyünkbe, de a népet engedtük elveszni…
…Ezt az igazságot hozta eszünkbe a bileki eset. Ne sírjon a „Neue Freie Presse”. A király is hiába bánkódik. Hiába gyászol a parlament. Tíz, sőt húsz percig is. Hiába sírunk mi. Nemcsak az osztrák–magyar hadseregre nehezedett reá a fátum. Reá nehezedett erre a mi országunkra. Nem segít mirajtunk a magyar hadsereg. Veszni indultunk. Nincs még pápa. Ha volna, megkérdeznők tőle, esnek-e még manapság is csodák?… Csak ezt akartuk Bilekről mondani…
Nagyváradi Napló 1903. július 28.
A. E.
