68. A GRANICSÁRNAK IGAZA VAN
68. A GRANICSÁRNAK IGAZA VAN
Kinek van igaza? Széllnek? Apponyinak? Kossuthnak? Barabásnak? Bánffynak? Vészi Józsefnek? Vázsonyinak? Hock Jánosnak? No, kit kérdezzünk még?… A horvátnak van igaza. A granicsárnak. Őt Bécs küldte. Annyit tudtunk róla, hogy Zagrebuban hóhér volt, Brixenben paralitikus beteg. Szívesen fogadták. Gaudiummal szinte. Darányi Náci volt az egyik szőnyegteregető. Ugyanaz a vad liberális Náci, ki anno Wekerle úgy tudott rúgkapálni. Most négykézláb teregette a szőnyeget, hogy besétálhasson a különös múltú klubba a bán. Az egyetlen Vészi József mert férfiúnak maradni. Mindenki leborult a bán előtt. Leborult Kossuth Ferenc is. Gróf Tisza István, a magyar ember, a kálvinista ember, az okos ember, az erős ember nem kellett senkinek. A bán mindenkinek kellett.
Dehogyis imádjuk mi Barabást. Barabásnak igaza van, de nem azért, amiért ő hiszi. Ám Kossuth rettenetesen megbotlott. Akármelyik régi negyvennyolcas polgártársunknak lett volna annyi józansága, hogy így szóljon a bánhoz:
– Uraságod idegen. Ebben az országban semmi helye sincs. Menjen vissza ahhoz, aki küldte. Mondja meg, hogy Önnel itt nem áll szóba senki. Jöjjön ide magyar politikus, magyar ember, ígérje meg a fatális javaslat visszavonását, s mi becsületes hazafisággal kiemeljük a kátyúból a magyar alkotmányt, megszüntetjük a veszedelmes válságot…
Kossuth azonban nem így cselekedett. Kossuth szóba állt a bánnal. Kossuth nagy gyöngeséggel és nagy hittel utat készített a reakciónak. Ez a Kossuth nagy bűne. Nagy bűn, mert tévedés.
Kinek van hát igaza? A horvátnak. A horvát most már helyben van. Barabás főként azért harcol talán, mért neki eleme a harc. De Eötvös Károly, Vészi József, Vázsonyi Vilmos és társaik, valamint a szociáldemokraták harcolnak azért, mert látnak. Ők látták, hogy micsoda embert küldtek ide. Ők nem kutatták ki a múltból sem Zagrebut, sem Brixent, nem vizsgálták a két dudorodást a bán koponyáján, sem a hiúz szemeket. Ők látták a dolgokat, s tudták, hogy ilyenkor Bécs mit szokott csinálni.
Lám a granicsár már nem tudja türtőztetni magát. A múltkor plakátokat tépetett, tegnap már bejelentette a klotűrt. Nem fog késni a többi sem. Jönni fog az éjjeli ügyész, a rendőr, a csendőr, a katonaság. Tessék sort várni. Olyan teljes reakció szakad ránk, amilyenről rémálmainkban sem álmodtunk. Mert minden reakció gonosz. De hát amelyet Bécsből rendeznek!…
És a bánnak igaza van. Őt nem küldték ide tovább játszadozni a tréfás papíralkotmányon. Őt ide rendet csinálni küldték. És ő rendet akar csinálni.
A legőrültebben mulatságos pedig az egész veszekedett kavarodásban az, hogy az egész ország Kossuthot és Barabást lesi. Bennük látják, s tőlük várják a megoldást. Hát ilyen nyomorult lenne a parlament? Hát elfelejtette az ország, hogy van neki egy úgynevezett szabadelvű pártja is? Nem csodáljuk egyébként, hogy elfelejtette. Hát erre a pártra teljesen közömbös: veszedelemben forog-e az ország vagy sem? Soha még olyan nyilvánvaló nem volt ennek a pártnak a lealjasodása, mint most. Hallgat, kuksol és vár. Mire? A Kossuth–Barabás béka-egér harc eldőlésére? Hát ez a párt nem az országért van? Vele kormányozhatna Haynau is?
Be igaza is van a granicsárnak! Szuronyt és börtönt nekünk. Nem érdemlünk meg tőle semmi jó[t]. Mert ha ország volnánk, mert ha parlamentünk volna, már a Dráváig szaladtunk volna a bánnal…
Nagyváradi Napló 1903. július 9.
A. E.
