67. BÁNFFY-PÁRT
67. BÁNFFY-PÁRT
Mondjuk, hogy föl meri oszlatni a képviselőházat a horvát. Vagy higgyük, hogy nem. Nincs bizonyosságra, kitisztulásra remény semmiképpen. Az emberek és emberkék valami nagy dolgot várnak. Lemond a király. Jön az abszolutizmus, forradalom lesz… A forradalom tetszik mindenkinek. Hosszú szó. Szép, kemény és majesztuózus. Forradalom kell a magyarnak. Egyik-másik újság már megreszkíroz egy-egy konvent-szagú nagy mondást. A lámparúd már túlhaladott álláspont. Egy jakobinus újságíró például azt tanácsolja Kossuth Ferencnek, hogy lője magát főbe. Jó, hogy nem teszi hozzá: előzze meg a sorsát. Urak, urak, de rossz tréfájú urak önök. Lehet ugyan, hogy mi már egy kicsit a Balkánon vagyunk, s Vészi József szerint a bécsi Burg voltaképpen Yildiz-kioszk vagy bécsi konak, de valamennyire mégis nyugati koszton éltünk, egy idő óta. És urak, urak, a forradalom immár csak Afganisztánban, a mollah országában s vidékén megy úgy, mint az urak gondolják. És talán ahogy Bécsben is gondolják.
Mindenesetre igaz, hogy cudar és komisz a helyzet. És következik is valami nagy dolog. Nem lehetetlen, hogy Bécsben kitalálnak valami nagy ostobaságot, de nekünk még sem szabad mást tennünk, mint okosan és politikusan viselkednünk. Nem gyáván, csak okosan. Az evolúció, amit különösen a Somló-ügy óta még a „Sárrét” hetilap is befogadott a hasábjaira, nem olyan semmi szó. Az bizony igazság. Jóval különb a revolúciónál. És bár a magyar természet retteg az eszméktől, tessék csak ez egyszer tudományosan megnyugodni s módust találni.
Ha bevizsgálunk a zűrzavarba, megvilágítottan, erőt ígérően, másokért önmagában bízva csak Bánffyt látjuk. Izolálva – mint ő mondja. Miért izolálva – kérdezzük mi. Szinte példátlan a magyar históriában, hogy valaki oly körülmények között, mint Bánffy, annyi szimpátiát, hitet, reménykedést, lelkesedést és várakozást ébresztett volna maga iránt. Ez így van, s ez eddig történt. Most már okvetlenül a cselekvésnek kell jönnie. És rántsuk elő csak újra az evolúciót. A legbecsületesebben mondjuk, hogy az a grádus, melyet a Bánffy most adott programjának megvalósítása képezne, ínyére lehet minden evolucionistának, minden szocialistának, ki tudományosan gondolkozik. Ez a program határozott, tudományosan kiépített utca-szakasza a mai viszonyaink között lehetséges és szükségszerű haladásnak.
No, de programot adni nem nagy dolog. Ehhez értünk mindannyian. Miért dicsekszik az izoláltságával, mért marad még mindig izolálva Bánffy? Különösebben meg kell ezt nekünk tudnunk itt Nagyváradon. Egy intést vár, egy határozott szót vagy lépést a liberális tábor. Úgy véljük, hogy éppenséggel nem kell várnunk, s isten mentsen, hogy a helyzet még válságosabbra váljék. Bánffynak sincs immár oka még több bizalomra várnia. Nyilatkoznia kell. Nem sejtetések kellenek. Nyilatkozatok és tettek mindjárt.
Nagyváradon ismert dolog, hogy a Bánffy-párt diadalmas megalakulásához elég volna Bánffynak egy határozott hangú levele. Anélkül azonban, hogy valaki legalábbis tudomást vegyen a seregről, vezér nem igen lehet, s a sereg inkább vár tovább.
A pártalakító kísérletek idején hát jöjjünk tisztába, hogy érdemes-e éppen Bánffy-pártot csinálni, holott Bánffy még mindig csak az izoláltságával dicsekszik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy új, becsületes liberális, radikálisan liberális párt immár vagy négy esztendő óta nem kellene Nagyváradon.
Nagyváradi Napló 1903. július 5.
A. E.
