40. IZÉ ÚR
40. IZÉ ÚR
Izé úr ma vagy győzött vagy bukott. Alighanem győzött, mert igen nagy volt a vágyakozás Izé úr után. Széll megkívánta, Kossuth Ferenc megkívánta, még talán Bánffy is megkívánta Izé urat. Azt beszélik, hogy érdekében leveleket írt Bartók kálvinista szuperintendens s Majláth zöld püspök egyaránt. Ha valaki azt újságolná, hogy Gyurátz Ferenc lutheránus püspök, dr. Kohn Sámuel főrabbi Ferencz József unitárius szuperintendens, Papp I. János, Mangra Vazul Fuchs Mór, Laurán Ágoston, Mayer György nazarénus főprédikátor, az adventisták, baptisták, szombatosok főpapjai mind mind korteskedtek Polónyi Géza mellett, el kellene hinnünk. Mert sohse láttunk nagyobb harmóniát, mint a közeli napokban Polónyi Izé Géza úr körül. Izé úr kellett mindenkinek, s az ő dicsőségét zengte mindenki. A parlament nívója követeli, hogy Polónyi Géza újra bejusson a nagyságos urak közé. Így írták. Nem szólván arról, hogy a parlament nívóját megette a fene már régen, okvetlenül jól megy a soruk néhány nap óta a gyomorspecialistáknak. Mert mostanában sok mindenhez hozzá kellett szoknia bár a magyar gyomornak, de ez a legújabb közéleti tálalás a rinocerosz gyomrát elrontaná. Idáig kellett hát eljutnunk. Hozsánnázva rakják egy Polónyi Géza fejére azt a babért, mely állítólag a legszebb polgárbabér. A legnagyobb intrikus, a legsötétebb lelkű, a legveszedelmesebb Polónyi Géza fejére. Esze van? Tud? Harcbíró? Annál rosszabb. Szüllő Gézáéktól az ördög sem fél. Még Rakovszky Istvántól sem, akiről – mellékesen ideírván – most hallottuk azt az érdekes dolgot, hogy míg képviselőnek nem választották meg, félbolondnak tartották egész vidékén annak a falunak, ahol akkoriban meglehetős koldus állapotban lakott… Hiszen éppen azért veszedelmes Izé úr, mert a legzseniálisabb komédiás minden magyar politikusok között. Hiszen éppen ezért számít reá mindenki, Széll és Kossuth Zichy Nándor és Bánffy. Polónyira mindenki számíthat és senki sem számíthat.
De legbizonyosabban nem számíthat rá a liberalizmus. Erre bizonyosan csöndes mosolyok fakadnak. Hát kinek kell ma a liberalizmus? Legalább is komolyan kinek kell? Talán Bokányi Dezsőéknek, meg nehány javíthatatlan szabadgondolkozónak. Azután nincs tovább… Vajon nem írt-e Polónyi Géza érdekében a magyarországi szabadkőművesek nagymestere is. Nem lehetetlen ez sem. Széll Kálmánt támogatni, Prohászka Ottokárt dicsérgetni, alamizsnaosztáson kívül mást nem csinálni, kerülni az összeütközéseket: ez az új szabadkőműves iskola.
Jön a sötétség? Hadd jöjjön. Nem elég reakcionárius a magyar parlament? Jöjjön Polónyi Géza. Az ember igazán kezd kétségbe esni, hogy a sötétség és meglapulás e szépséges idejében érdemes-e becsületesen el-elkiáltani magát az embernek. Miért? Valahogy csak lesz, mert sehogy még sohasem volt…
Maradjunk azonban Izé úrnál. Egy úrral küzdött meg, kiről egyebet sem tudunk, mint hogy szerencsés fickó, ki egy gazdag herceg veje.
De azért óriási diadala volna a jobbnak, nyeresége a magyar közéletnek, ha ma Tagányi győzött. Minden percben várjuk a telefon csöngését. Bárhogy is dőljön el az ügy, bármi is legyen az eredmény, letörülni azt a szégyenfoltot, eltagadni azt a dokumentumot nem lehet, hogy Polónyi Géza a képviselőválasztó porondra országos hurráhzás közben állott ki. Izé úr az idők embere. Szeressék és gyönyörködjenek benne, akiknek még nem ment el minden gusztusuk a mai magyar élettől…
No, ebben a percben értesülünk, hogy Tagányi visszalépett, s Polónyi Gézát Kézdivásárhely egyhangúan megválasztott képviselőjének jelentették ki. Nekünk nincs az ügyről több mondanivalónk…
Nagyváradi Napló 1903. április 9.
A. E.
