38. A VARRÓLEÁNYOK
38. A VARRÓLEÁNYOK
A varróleányok közt asszonyok is vannak, beesett mellű, négy-öt gyermekes asszonyok. A sztrájktanyán a múlt este voltak vagy kétszázötvenen a varróleányok, de szomorúak csak néhányan voltak. A többiek zajongóak, tereferélők, nevetgélők, kíváncsiak, vidámak, s mi úgy szerettük volna, hogy szomorúak legyenek mind. Hanem persze ők még sokáig vidámak lesznek, mint az a napszámos polgártárs, ki a Szt. László templom sarkán a múlt napokban így vidámította éhes pajtásait:
– Hát jó dolog volna cucilistának lenni százhúsz pengő hónapi fizetéssel.
A proletárság öntudatlansága, a nyomorúság fatalizmusa sokkal megrendítőbb és szívet facsaróbb, mint a kioktatott, lármás agitátorok szónoklása a hitvány polgári rend s a kiszipolyozó tőke ellen.
Láttára a varróleányok gyülekezetének megértettük Károlyi Sándor urat, kit aggaszt a paraszt kóborló ösztöne, s ki ott akarja látni a szegény embert a túlvilági kárpótlást hirdető pap szájtátó nyájában. Kongregációk, bürokrata jegyzők, istenes papok, katekizmus és nyomorúságos megpróbáltatások elintéznek minden dolgot szépen. A Szent László templom sarkán a korgó gyomrú proletár gúnyolja a kenyérért és jogért ordítót, s a kis varróleányok közül is nem egynek juthat eszébe, hogy pénzt nem csak varrással lehet szerezni.
Kicsi és nagy, gyermek és vén, férjetlen és férjes varróleányok nem is tudhatjátok ti azt, hogy a ti félkomoly sztrájkotok mégis csak az időknek az igazsága s mégis csak méltóbb ilyen ciceró betűs írásokra a lengyelzoltánok komédiázásánál. Még ha vihogtak is sokan ott a sztrájktanyán, egy világra nehezedő, szíveket emésztő, nagy kérdésnek a fölcsukló zokogása a ti sztrájkotok. Mert a ti félkomoly sztrájkotokban is a nő követel helyet az elhelyezkedésre, kenyeret és jogot.
Hogy egészen igaza van Bebelnek, nem mondom. De bizony a férfiproletárnál szánandóbb a nő, ha nem proletár is. Akár a feleségi pályán, akár doktori diplomával a kezében, akár a telefonnál. Mindenütt. Akár a varróműhelyben. Fel nem ismerése önnön-rabszolgahelyzetének teszi a nőt a mai társadalomban a legszánandóbbá, s Bebelnek igaza van, mikor valamennyi nő közt a pezsgőző, gummirádlerező, a mámorosan élő színésznőt tartja a legszánandóbbnak, aki nem látja, hogy milyen lealázó, rabszolgaélet az övé. Hol van mindannyiuknál az emberhez méltó élet posztulátuma: szabadon, hajlandóság és kedv szerint dolgozni, élni és szeretni? A férfiak sok-sok milliója nehányak jómódjáért s kedvteléseért él, de a nők csaknem mindannyian. És az ő nagyobb, századok dogmáival jobban helybenhagyott leigázásuk nehezebbé teszi, hogy ők erről megvilágosodjanak. Ha feljajdulnak, annyi komolysággal teszik ezt csak, mint a nagyváradi varróleányok. És a jövendő az ő számukra még messzebbre van, mint a férfi-proletárok számára.
A varróleányok sztrájkja azonban mégis csak az idő igazsága, ha ők erről nem is tudnak semmit. Mint ahogy az idők igazsága az is, hogy mikor a társadalom növekedő egyenlőtlensége még az uralkodó nehányak számát is redukálja, s az élet kényelme mind kevesebb kézbe kerül, egyre sűrűebb lesz a tömegek vétója. Magyarországon is már néhány esztendő óta sztrájk sztrájkot ér, s most is vagy hat nagy magyar város munkás proletársága háborog.
A nagyváradi varróleányok sztrájkja eseménynek is a nagyobbak közül való. Arról nem szólva, hogy pikantériája van a léhák előtt. Ám a szociológusnak a legérdekesebb. Nagy szimptómája a társadalom súlyos betegségének. És kiválóképpen foglalkozhatnak vele a szociológia feminista specialistái.
E szegény kis olcsó szoknyás leánysereg szánalmas serege a mai társadalomnak. Az a szegény kis lány, kiből varróleány lesz, emberiesen és önérzetesen csak két út között választhat. Az egyik nehezebb. Az tudniillik, hogy férjet kaparinthasson. Szegény munkást és iparost legjobb esetben. S ekkor életre hozhat egy féltucat gyermeket és lesoványodva, száraz kenyéren, rongyokban – el is agyabugyálja esetleg a durva vagy italos férj – végigélvezheti az életet. Vagy dolgozhat. Téglát hordhat, s ismét legjobb esetben megtanulhat varrni. Csoda-e, ha nagyon sok közülök a két út helyett a harmadikat választja, melynek non plus ultra eredménye: bejutás egy színházi kórusba. Ha nem is nagyon komoly a varróleányok sztrájkja – jelenti, hogy a nő gondolkozni kezd és fog. Munkát és jogot akar. Ez a jövendő muzsikája szintén. Zavaros még és léha egy kicsit, de nagyszerű szimfónia lesz belőle egyszer!
Nagyváradi Napló 1903. április 1.
A. E.
