12. PROHÁSZKA ÉS VIDÉKE
12. PROHÁSZKA ÉS VIDÉKE
– Az Alkotmány téved –
Az Alkotmány című néppárti újság vezércikkében velünk, a Nagyváradi Naplóval foglalkozik, s avval az írásunkkal mellyel Prohászkáról és nagyváradi szerepléséről számoltunk be. Az Alkotmány vezércikkének a címe „Szabadkőmíves mozgolódás”.
Az Alkotmány téved. Mint már annyiszor tette. Nevezett már bennünket kazárlapnak, Vázsonyi-lapnak, zsidóradikális, zsidó-protestáns lapnak. Most egyszerre páholy-lapnak nevez, s annak a különben reánk nagyon hízelgő véleménynek ad kifejezést, hogy a magyar szabadkőművesség általunk, a mi írásunkban ad választ Prohászkának s a „modern katolicizmus”-nak.
Az Alkotmány ezúttal is téved. Nem vagyunk páholylap sem. Csak látunk. Ezt elismeri az Alkotmány is. Így ír:
A szabadkőművesek gárdája megmozdult. Nem az, amely bekötött szemű közkatonákból áll, hanem az, amely a legbeavatottabb vezérekből áll. Mondhatom ügyes legények. Kitűnő kémek. Pompás érzékük van. Az ellenséget messziről észrevették. Az első lépésnél meghallották a léptek neszét. Pedig mindössze egy ember lépett elő. De ők megérezték és megértették, hogy mögötte egész tábor tanyáz. Prohászka előlépését vette észre a legzártabb tagú szabadkőműves gárda. Prohászka kilépésének neszére lettek figyelmesek. Hallgatóztak s finom szerveikkel megérezték, hogy itt a leghatalmasabb, a legveszedelmesebb ellenség közeledik. Ezt a benyomást keltette s hagyta maga után Prohászka Nagyváradon a belfentes szabadkőműveskörökben. A szabadkőműves belső gárda Prohászkát a gondolkozó ember előtt először is kisebbíteni törekszik egyik nagy váradi páholylapban.
Leközli aztán cikkünknek erősebben találó részeit, s haragos kitöréseivel nagyon elárulja, hogy mi jól beláttunk a Prohászka kártyáiba, s az Alkotmánynak fáj, hogy fölvilágosítottuk azokat, akiket kissé vagy jobban megszédített az új jezsuitizmus szózata.
Nem vagyunk szabadkőmívesek, sőt cikkünkben kikeltünk, hogy még szabadkőmívesek is tömjéneznek Prohászkának, aki az Alkotmány szerint a legnagyobb ellensége a szabadkőmívességnek.
Nagy igazolásunk az Alkotmány vezércikke. Ime, jól láttunk és jól világítottunk. Mert az Alkotmány jajong és rémeket lát. Az Alkotmány, ismételjük – téved. Aki tisztán lát és szabadon lát, még nem okvetlenül szabadkőmíves. De most már a szabadkőmívesek és minden liberálisok okulhatnak. A jezsuita tudákosságnak, a liberáliskodó ultramontánizmusnak ne üljenek fel.
Pierre Froment – óh, nagy Zola mester! – többet látott, okult, mint Prohászka. Elhagyta Lourdes-t, elhagyta Rómát, a fanatizmust, az egyházat, még a piété sans foi-t, a humanizmus vallását is. És odajutott, ahova el kell jutnia igaz embernek és igazi gondolkozónak: az emberiség és élet szerelméhez, az emberiség haladásának a hitéhez. A munkát elmés mondásokkal elintézni nem lehet, miként a tudomány sem idézetekre, szónoki figurákra, szellemeskedésekre való. Igenis a munka fogja elvégezni a megváltást és elhozni a szépség, bölcsesség és nyugalom világát.
Az emberiségnek s az életnek munkás és lángoló szerelme; a tökéletesedésnek hite olyan fölséges magasság, melynek lábánál árván, szánandóan terül el Prohászka és vidéke lapálya.
Nagyváradi Napló 1903. január 23.
