11. A HISTÓRIA VÁROSA
11. A HISTÓRIA VÁROSA
Úgy tartják, hogy Kolozsvár a magyar história városa. Magyar, gőgös, koturnusos, koldus és dohos. Ott úgy ápolják a tradíciókat, mint gondos gavallérok a fogat, kezet és bajuszt. Még a szenzusok is átfejlődnek ott. A kriptaszagot például levendulaszagnak érzi a kolozsvári orr. A látás… No erről bővebben beszélünk. Míg Gárdonyi Géza el nem egriesedett és annuskásodott, igen sok mély és szép dogot írt. Írt egyszer a látás tökéletlenségéről, az arányok nagy törvényéről, a szemről, amelyet határok kötnek, az emberbogár végtelen kicsiségéről. A szem alig lát valamit – írta – a való és lévő világból, hiába a mikroszkóp, a horoszkóp stb. Kolozsvárott nagyon szívre vették ezt a nagy emberi tehetetlenséget. Mivel pedig ott okvetlenül hisznek Brunetière-ben, elhatározták, hogy mivel a gyarló ember úgy sem láthat tisztán, ők bizony nézni sem fognak többé. A vakoknak is van prófétájuk, s Bartha Miklós az egyik kolozsvári próféta. A kolozsvári filozófiának legnyíltabban éppen a napokban adott hangot e próféta, írván, hogy a tudományt el kell hajítani rögvest, mihelyst lelkünkbe vésett tradíciókat törül le… Hát ez Kolozsvár!… Ott nem látnak, mert nem akarnak látni. Egy csöpp aggódás nélkül el lehetne, ha lehetne tolni a Gangesz partjára vagy a Fidzsi szigetekre az egész várost. Csak az utolsó napokban egymásután olyanokat botlott a kolozsvári vakság, hogy kétségbeestek mindenfelé a doktorok. Diplomások és diplomátlanok, sőt Fadrusz János s ama Tóth Béla által leleplezett francia is. A cenzúrát a napokban hirdették ki. Egy ügyész cselekedte. A napokban kapott egy újságíró nyolc hónapot a Bartha Miklós – tisztességéért. A napokban tiltották be a Bródy Sándor darabját. Úgy mondják, hogy jelenleg a kolozsvári pennaforgatók háromnegyed része dutyiban ül. A manó tudná fölsorolni a vakbotlások légióját. A história városa hadakozik barlanglakó módjára a világgal, az élettel, a haladással, az intelligenciával és kultúrával.
Nézzük, olvassuk a kolozsvári lapokat. A cincinnati szénszükségről sem mernek már írni, hátha a Szvacsinák s a többiek célzást látnak benne. Egy pár érintetlen fejű és szemű ember, professzor az egyetemen fiskális, skribler stb. nézi-nézi a szaporodó eseteket, s hallgat filozófus megnyugvással és filozófus gyávasággal. – A história városa pedig a maga degenerált arisztokrata tekintélyeivel, hivatalos vezetőivel, ügyészeivel, bíráival s egyebeivel már azon a stáción tart, hogy letagadja, hogy egyáltalában lenne világosság, haladó emberiség és kultúra. És látó szem.
Már nem is a belátható históriában él, hanem a kőkorszakban. Legyünk krisztusiak, s bocsássunk meg neki, mert hitből s a múlt szerelméből vétkezik?
A história városa… Hát így nevel a história? Akkor a haladni akaró emberiségnek minden lépésnél el kell pusztulnia, amit túllépett… Nagyon, de nagyon kompromittálja a magyar históriát és magyar kultúrát – szegény Kolozsvár…
Nagyváradi Napló 1903. január 22.
(ae.)
