403. HÉTRŐL HÉTRE
403. HÉTRŐL HÉTRE
Fáradt a világ. Mintha valami hosszú, nagy pihenést akarna. Pár éve még éreztük a zivatar nehéz, nyugtalanító levegőjét. Villámok is cikáztak. Születtek új eszmegyermekek. Vívódtak az agyvelők. Vészes, terhes fellegekként csoportosultak egymással szemben a jövendő korszakok forrongó eszméi. Már a legközönségesebb frázis volt a mi korunk gondolkodóit a jövő világ élesztő gombáinak titulálni. Ím, egyszerre csak elömlöttek a sűrű, vészes felhők. Bágyadt és szürke lett a világ. Elromlottak az élesztőgombák. Eljövendő századok, várhattok egy új erjesztésig!…
*
Milyen csendes volt például az idei május…
Hűvös volt és csendes. Szinte csak megszokásból állottak meg beköszöntésekor azok a gondolatok, melyek még nem régen e napon eget és burzsoát vívtak. A fiatal munkás kivasaltatta a piros nyakkendőjét. Budapesten egy kicsit sétatüntetett. Nagyváradon már csak annyit konstatált, hogy szebb volt az idő tavaly, s jó volna Shakespeare úrral szólván, pénzt venni magunkhoz, ha volna honnan…
*
… Hiába, csak ifjú korszakok csinálhatnak vihart. A mienket pedig a normalista agyvelő sem tarthatja annak. Annyira öreg már, hogy a bőraláfecskendezésekre sem ficánkol. Fáradt, pihenni akar. Egyelőre semmi egyebet. Vár az újra, mely félre fogja tolni – valamikor… Ez tetszik meg minden nyilvánulásában, de főleg művészetében, irodalmában. Ez a nagy fáradtság igen, mely hasonló a hasisevőjéhez. – A nagy norvég, mikor már elért oda, hol a levegő ritkasága megvérzi a tüdőt, beleszaladt a ködbe, mert megtanulta, hogy az égig szállni kissé bajos. Björnson is a nagy vállalkozások hiábavalóságát prédikálja. Fáradt voltukban ott tartanak már a mi nagyjaink, ahol Aiszkhüloszék. Rábíznak majd mindent a fátumra. Bajlódjék ő az emberekkel…
*
Ugyanezt bizonyítja az a nagy siker, amit most Bécsben Wolzogen Überbrettl társasága arat. A megfinomodott brettli ez. Kisugározása a mi fáradt cinizmusunknak. Apró kristályszemek ragyogása a divatjukat múlt nagy koncepciók helyett. A mi életünk igazságainak tükröcskéi. Olyanfajtán különbözik a kothurnusos színpadtól, mint egy Heine-dal az Iliásztól, mint Alphonse Allais, Catulle Mendès és a többiek művészi apróságai a Flaubert vagy Balzac regényeitől…
*
Überbrettli társaság toborzását v ette tervbe egypár nagyváradi fiatal író. A nyáron rendezne majd kéthetenként nyári deszkán előadásokat. Színésznők, színészek, könnyű rímű poéták, írók s muzsikusok csinálnák ez estéket. Egyfelvonásos paródiák, énekes dialógok, kuplék, helyi vonatkozású egyéb apróságok volnának az überbrettli műsorán. Szeretnők, ha a mindenképpen szép és új terv megvalósulhatna…
*
Az egész színi szezon azt bizonyította, hogy a nagyváradi közönség páratlan a magyar vidéken. Bizonyította azt is, hogy a hosszú vakációt nem szabad teljesen erkölcstelen, durva zengerájoknak átengedni. Az a közönség, melyet a mi gyenge társulatunk sem tudott a színháztól elidegeníteni, mely Mary Haltont öt zsúfolt házzal nézte meg, melynek Szép Helénát egy szezonban ötször lehet előadni, de önálló ítéletmondással buktatta el a Brieux összemesterkélt darabját, s rossz előadásban is észrevette Ocskay brigadéros bámulatos, mesteri effektusait: bizonyára megérti az überbrettli – hogy úgy mondjuk – filozófiáját is…
*
Haltonnak, ki Nagyváradon Mária nevet kapott, ma este már Miskolc tapsol. A színház táján nagy tervekről beszélnek. Híres vendégekről. Ellenben Barnum itt lesz tizedikén, s csinál egy egynapos Amerikát. És különben hideg a május. Az egynemű emberek ma sem szeretik jobban egymást, mint mindig. A kis botorságok ma is sűrűen kergetőznek. A krónikaíró pedig, íme, ma is pesszimista volt, s ma sem tudta másképp befejezni heti krónikáját, mint méla akkorddal…
Szabadság 1901. május 5.
Dyb.
