402. ÉJJELIZENE
402. ÉJJELIZENE
Jó tíz esztendőig éltem abban a hitben, hogy az éjjeli muzsika már csak a sváb falukban dívik, s e helyeken is nappal adják.
Nem könnyen törődtem a dologba. Még nem is régen igen zokon esett nekem a romantika kopása. Aztán beletörődtem. Jogász koromban egynéhány magammal restaurálni akartuk a szerenádot. Sikerült is egy esetben. Másodszor ránk ütöttek a rendőrök, felírták a neveinket. A banda trógeréig mindannyiunkra úgy ránk sózták éjjeli csendzavarásért a büntetést, hogy elment örökre a kedvünk a romantika-mentéstől.
Forogtak az évek. Megsavanyodtam, megkoptam, megjózanodtam. Ekkor már utáltam minden naivságot, az éjjelizenét is, amit különben is csak Degré Alajosból és társaiból ismer a nagyvárosi ember.
És Nagyváradon a legelső robotos éjjel, hazatérőben szerenádozókkal találkoztam. Éjszakai mulatozástól fáradt ifjakkal s cigánybandával.
Az éjszaka pedig, éjfél után valamivel, megmosolyogtatott egy szerenád. Valamelyik utca torkában, alacsony ablakú ház előtt működött a banda. Pár lépésre két felhajtott felöltőjű ifjú. A sarkon pedig egy meghatott, falnak dőlt, ábrándozó rendőr…
Kicsi dolog az egész, itt, e helyen rendesen nagyobbakat ostromlunk. De mégis csodálatos, hogy ez a már numerusra nézve is nagy város, levegőjével, haladásával pedig valósággal nagy – mint őrzött s őrizhetett meg magában annyi kisszerűséget, hogy ne mondjunk mucsaiságot, mely szót reánk használják elmés, de valóban mucsaian elmés budapesti kollegáink.
Mert naivabb, komikusabb valami alig van az éjjeli muzsikánál. Elsősorban is a cigánybanda csak olyan éjfél utánra nyúló magyar stílű lumpoláshoz illik.
Túlságosan olümposzi élvezethez nem jut hát a minden bizonnyal jó ízlésű, imádott nő, ki hihetőleg nem is olyan mámoros, mint lumpolásból jövő, szerelmes ifja. És én azt se venném szívesen, ha legédesebb álmomból minden komoly ok nélkül felzavarnának. Már bocsásson meg az én szerelmes ifjam, de van szalon, hangverseny, színház, korzó és – nappal. Az ifjú úrnak pedig okvetlenül ártalmas a szerenád. Esetleg érte marad fent, pezsgővel csinál hangulatot, utána pedig kedvet kap a folytatásra. De hát a szomszédok, kik végre is nyugodtan akarnak azért aludni, mert X. ifjú úr szerint csak egy kislány van a világon… És ezer és egy más ok…
Bocsássanak meg nekem, de nem illik a naktmuzik a mi nagyvárosias vagy nagyvárosiaskodó – mindegy – világunkba…
Istenem, hisz mi annyi más módját tudjuk, mint értessük meg magunkat a szeretett nővel. És ezek közül egyik sem – legalább nem sokaknak – kellemetlen…
Szabadság 1901. május 1.
ae.
