348. HÉTRŐL HÉTRE
348. HÉTRŐL HÉTRE
Mintha készülődnék ez a farkasordító hideg. A nap dele körül mintha tavaszias szellők csapnának meg bennünket… Hát a régi kemény hideget nem is bírtuk volna már tovább. Mindnyájunkat ágyba döntött volna a veszedelmes influenza. Csak a régi fajtájú persze, mert az influenza sem térhetett le a modern haladás útjáról, s van már villamos influenza is. Úgy hisszük, ez lesz az első villamos, amit, mi, szerencsétlen nagyváradiak megismerünk. De maradjunk csak az időjárásnál.
Az időről beszélni olyan banalitás lett, amitől mindenki óvakodik. Ilyenformán az idő természetesen igen új és kedves téma.
Másképpen is az volna. Egész életünket az idő kormányozza. Tessék csak az idővel mint amolyan banalitással nem törődni, tessék –18° Celsius mellett lawn-tennis ruhával indulni egy téli túrára: Az idő, ez a diszkreditált banalitás nagyon meg találná magát bosszulni. Miután pedig az időt és időjárást így rehabilitáltuk, talán szólhatnánk az idő eredményeiről is.
*
Nem a korcsolya híveinek bánatáról. Elvégre minden idő más gyönyörökkel kínál. Hanem valami más sportról. Névtelen levelekről például. A Desvallières és Mars urak bohózatötlete rendkívül érdekes. Magyar földön különösen. Nemrégiben beszéltünk a b.-újfalui esetről. Az egész kis városka társadalmát felforgatta. De a Desvallières és Mars urak hazájában legfeljebb házmesterek írnak névtelen levélben disznóságokat. Nálunk ellenben ez úri sport. A legutolsó divatú kalapban járó dámák, ha már a farsangi gyönyörök nem izgathatják őket, névtelen leveleket írnak. És hogy írnak!… Ha szakácsnét és szobalányt ilyen tenorú diskurzuson kapná őnagysága, okvetlenül méltó haraggal zavarná el háza tájékáról is őket. Ellenben ő mindezeket megírja levélben, s pláne névtelen levélben…!
A korcsolyapálya látogatóit könnyű névsorba írni csak úgy találomra. Az ember szinte sejti, hogy kik járnak korcsolyázni, kik mennek el a mai protestáns bálra, kik kaptak meghívót a tiszti estélyre stb. Szép dolog lesz az, ha egyszer kénytelenek leszünk a névtelen levélírás sportja kedvelőiről is egy ilyen névsort csinálni.
Igen. Névtelen levelek.
Ebben az ötletes, mulatságos darabban Nyárai csinált egy fényes karikatúrát. Egy borzasztóan zilált hajú, őrült muzsikust játszott, aki egy csöppet sem csodálkoznék rajta, ha a nap megállna az égen direkt az ő bámulatára. Pikáns a dologban, hogy evvel az alakkal Nyárai egy kicsit önmagát is karikatúrázza. Minthogy a zseniális Tóni is Schopenhauerrel tart: nur die Lumpe sind bescheiden… Hát a Nyárai figurája hozta eszünkbe a kis Kubelikot. – Ha nem is csókolta meg erőszakkal annyi asszony, mint ahányról Dunkl Norbert úr tudott beszélni – annyi tény, hogy a kis cseh mindenütt furorét csinált. És milyen az idő mulandósága. A kis csodamuzsikust elfeledtette egy nagy csodamuzsikus: Burmester, s a zenekritikusok úgy jártak, mint a múltkoriban a budapesti színházi kritikusok. Olyan pazarul osztogatták Zacconira a dicsérő jelzőket, hogy a nagyobb Novellire alig jutott.
*
És szóljunk még néhány szót arról a szerencsétlen emberről, aki nagyot bukott, s akit valamelyik kriptája az élőhalottaknak fog magába zárni, az ulánus főhadnagyot értjük. Az idő áldozata ő is. Az idő, mely a villamos influenzát is megszülte, melynek a villamos gazemberekre is szüksége van. A nagy stíl hódításának az ereje rontotta meg őt is. Az idő, mely néha hideg, néha meleg, néha lomha, néha gyors. De sohasem banális…
Szabadság 1901. január 20.
