349. A HALÁSZ SZERETŐJE
349. A HALÁSZ SZERETŐJE
(Dankó Pista népszínműve, a Szigligeti Színház premierje 1901. január 20-án)
Az igazság és az idő két fogalom abban a fogalomtáborban, melyet az emberi gyarlóságnak meg kellett csinálnia. Az idő megrovátkázni próbált változatlanság. Az igazság még ennyire sem pozitív valami. De ha már megcsináltuk ezt a fogalmat, ne dobjuk el használatlanul. Mondjuk ki, hogy az igazság, ha már valami, legyen őszinteség.
Az őszinteség az igazság… Íme, ilyen hosszú bevezetés után kísérelheti meg az ember, hogy igazságot szóljon, vagyis őszinte legyen.
Az igazság pedig az, hogy nem szeretjük a népszínművet. Szükséges kortesfütyköse lehetett egy más célú társadalmi törekvésnek. Nekünk már régi formájában nem kell. Naivságain már mosolyogni sem tudunk, hazugságai bántanak bennünket.
Még tűrjük, mert reménykedünk: hátha csinálnak belőle valamit. Hátha felhasználja a mai társadalmi törekvés is, s a szemnek kedves, sallangos, könnyű fütykösből szociális dorongot csinál, vagy a modern magyar ember gyönyörködhetik még benne mint a magyar operettben, a magyar néphumor és magyar dalkincs kedves és élvezhető múzsája révén.
Ennyit erről az agyontárgyalt témáról.
Hogy pedig a Dankó Pista népszínműve elé mégis nagyon nagy érdeklődéssel néztünk, annak oka a Dankó Pista nagy hírre méltó talentuma is. Hittük és gondoltuk, hogy Dankó Pista, a nép fia, a népléleknek talán leghivatottabb megnyilatkoztatója, nem vásári munkát gyárt, ha a népről, az ő kedves népéről ír.
A hitünk nem csalt. Nem írt ugyan Dankó sem szociális drámát, sem magyar operettet, de írt egy élettel és igazsággal telt történetet. És mert élet: drámai. És mert igaz: nagy hatású. Ami a munka technikai részét illeti, hát az bámulatot keltő. Dankó mint kész színpadi író mutatkozott be, megbecsülhetetlen érzékkel a színpadi hatás iránt. A darab stílusa zamatos, szép, magyar stílus. A darab pedig egyedül érdemes íróvá teszi, kit eddig „csak” zseniális dalköltőnek ismertünk.
A halász szeretőjében egyszerű emberek nagy szenvedélyei viaskodnak. Ádázul, akár a görög tragédiákban. A meséjét nem kell elmondanunk. Zsúfolt ház nézte végig tegnap, s art szeretnők: legyen kíváncsi még rá néhány zsúfolt ház. Mert a darab megérdemli. Pompásan megrajzolt élő alakjai életet mutatnak.
Tele a darab szebbnél szebb nótákkal. Ezeket tán nem kell megdicsérni.
Az előadást azonban még legalább három próbának kellett volna megelőznie. A rendezés is lehetett volna lelkiismeretesebb.
A szereplők jó része azonban kitett magáért. Forrai Ferike kedves parasztlány volt, s a nótáit alig győzte ismételni. Mellette egy fiatal vendégszínésznő aratott nagy sikert. Palugyai Vilmának hívják. Virágvasárnapig még színésznövendék. Határozott, sokat ígérő drámai tehetség. Hatalmas orgánuma, megjelenése ezt a tehetséget szerencsésen szolgálja. A darab egy művészien megcsinált, sok képességet kívánó szerepében határozott sikert aratott Palugyai kisasszony, kinek tehetsége szép jövőt ígér. Bérczi megkapó verizmussal játszott egy paraszt jezsuitát. Peterdi öreg halásza ezúttal is kabinetalakítás. Füredi pompás fináncbiztos volt. E. Kovács Mariska, Bognár, Szilágyi Dezső s a kisebb szereplők egyik-másika érdemel még dicséretet.
A darabnak nagy sikere volt. A közönség sokszor hívta ki, s valósággal ünnepelte Dankót, akinek a színházvezetőség ismert figyelmességéből egy árva páholy vagy egy még árvább földszinti szék sem jutott: a színpadon kellett az előadást végignéznie…
Szabadság 1901. január 22.
