322. EGY ZÁRT ÜLÉSRŐL
322. EGY ZÁRT ÜLÉSRŐL
A zárt ülésről sokan igen helytelen véleményeket táplálnak. Ismertünk egy veterán katonát, aki sokat sajnálkozott a városi urakon. Nem elég – úgymond –, hogy annyiszor ülnek „ájncel”-ben, ráadásul ezt még a lapba is kiírják. Mégis csak jobb a katonáéknál.
Felesleges szólnunk, hogy a veterán katonának nem voltak egészen megbízható információ[i]: a zárt ülést illetőleg.
A zárt ülés a nagyváradi tanács úzusa szerint egész mást jelent. Elmés követése a „varietas delectat” epikuri elvének. Zárt ülésnek nevezzük azt az ülést, amelyet nyilvános ülés előz meg. Vagyis egyik ülés nyilvános, a másik zárt, megint nyilvános, megint zárt és így tovább.
Ebből az is természetes, hogy a zárt ülés nem zárja le az ajkakat. Így juthattunk mi egy zárt ülési história bírtokába. A zárt ülésen tudniillik csak az ülés van bezárva, az ajtó nincs.
Íme a história.
A polgármester a zárt tanács elé egy indítványt terjesztett. Praktikus indítványt. Nem a késedelmi kamatról szól, de pénzt hoz a konyhára.
Azt indítványozta, hogy kérje meg a város a közös hadügyminisztert, hogy a várost egy fokkal magasabb tiszti lakbérosztályba sorozza.
Nemcsak a tiszt urakra fontos ez, hanem a városra is. Ha a tiszt uraknak több a pénzük, többet költenek.
A katonatiszt tudvalevőleg fizet: mint a katonatiszt.
A zárt ülés nagy lelkesedéssel fogadta el a tervet. Arra került a sor: ki menjen föl Bécsbe.
– Aki németül tud – veti közbe a tanács egy nem egészen Mezzofanti-tehetségű tagja.
– Rimler Károly főkapitányt ajánlom – rivall egy ötletes tanácstag…
– Elfogadtatott…
Hogy történt, hogy nem: azon a napon, mikor Bécsbe kellett utazni, Rimler Károly nagybeteg lett.
– Ki menjen most már Bécsbe? – ez volt a kérdés.
Hála Istennek, a tanácsnak van még ötletes tagja:
– Hát menjen fel Gerő Ármin, a tb. főkapitány. Ő is nagy német!…
Már-már általános helyeslés, de hírtelen szót kér valaki.
– Mélyen tisztelt uraim, Nagyvárad város tanácsának előrelátónak kell lenni. Kérem tehát: ne küldjük mi, Gerő – bocsánatot
kérek – izraelita, s tekintettel Luegerre és a bécsi antiszemita heccekre – nagyon kellemetlenül fogadnák ott a nagyváradi kiküldöttet.
…A tanács tagjai először elbámultak. Azután hálálkodni kezdtek, hogy mégiscsak vannak bölcs vezetői a tanácsnak. Milyen előrelátás! Milyen bölcsesség… Éljen a volt főjegyzőjelölt! Elfogadták. Igaz, hogy most már még nagyobb zavarban voltak a bécsi küldetésre nézve.
Az egyik tanácstag berlini dialektusban beszéli a német nyelvet.
A másik nem szereti a virslit.
Még egy tagja van a tanácsnak, aki jól beszél németül. Ebben reménykedtek. Sajnos ez sem vált be. Kisült, hogy nem volt katona.
Na, hát nem katonaviselt ember csak nem mehet a közös hadügyminiszterhez!…
És nem is ment. Ilyenformán a tisztek még mindig egy lakbérosztállyal hátrább vannak, mint lehetnének, s zárt tanácsüléseket még mindig egy nyilvános előz meg, s egy nyilvános követ…
Szabadság 1900. november 28.
Dyb.
