321. KATONÁK
321. KATONÁK
Thury Zoltán háromfelvonásos színműve.
A Szigligeti Színház premierje 1900. november 26-án
Abban a ritka, nem mondom, hogy szerencsés helyzetben vagyok: ezúttal másodszor írok egy darabról mint premierről.
A Katonákról jó két éve írtam először. Egy másik nagy vidéki város színtársulata adta volt elő. A kritika dicsérte, a közönség megtapsolta, s hogy a siker teljes legyen: a város katonai térparancsnoka elvonta a szerződött katonabandát a darab előadásai alatt a színháztól. Akkoriban nagy szenzációt csinált ez.
Azóta két hosszú év múlt el. Thury Zoltán ismét megszomjazott a színpadi dicsőségre. Új darabot írt. Az új darab is elárulja derék, súlyos talentumú írójának becses színműírói kvalitásait, de a darab sikere talán problematikusabb volt a Katonákénál.
A Katonákról két év óta mit sem változott a véleményem. Becses, érdemes, nem egy tekintetben zseniális alkotás. Legjobb magyar dráma az utolsó tíz évben.
Nagy baj, hogy tendenciáját félreértették. Itt, Nagyváradon sokkal inkább, mint másutt. Ott, ahol én először láttam, nem előzte meg semmi beteges reklám-mód.
Nagyváradon a színházi kommünikék helyi vonatkozású darabbá tették.
Ott csak a negyedik előadás után vonták el a katonazenekart. Itt ma már üres volt az orkeszter. Másutt katonatisztek is megnézték először. Nagyváradon már napokkal ezelőtt napi parancs tudatta a katonatisztekkel és legénységgel, hogy a hétfői előadást megnézni nem szabad.
Hát ez valóban a darab tendenciájának teljes félreértése.
Thury Zoltán eleget védekezett ez ellen. Ő becsületes ember elsősorban. Igazságot akart írni lehetőleg. Megkereste hát a régi impresszióit. A téma nem régi: örökre új. De az ő édesapja katonatiszt volt. Emlékezett a cifra nyomorúság szomorú napjaira. A pénz drámáját megírta átérzett és átélt formában. Hogy katonáról szól, – az véletlenség. Bizonyára állami hivatalnok a darab hőse, ha Thury Zoltánra az állami hivatalnok tragédiája hat intenzívebben.
Mert a Katonák igazsága nem a katonáké. Nem bizony, hanem a piszkos, de olyan szükséges pénzé. Azt akarja bizonyítani, hogy – hajh, mennyire átérezzük –, hogy a társadalom a legtöbb individiumára [!] több nehéz kötelességet ró, mint amennyi anyagi eszközzel rendelkezünk ezeknek a lerovására. Szóval cifra nyomorgók vagyunk mindannyian, a művelt társadalom háromnegyed része.
Ami még a darabban van, az mind ebből folyik. A szegénység tönkreteszi nyugalmunkat, idegeinket, családi életünket. Az asszonyunk is cserbe[n] hagy ilyenkor. Eszébe jut gyermekillúziói hőse: az első ideál. Azt hiszi, az jobban szerette volna. Jobb lett volna az idege, melegebb a szerelme, s több lett volna a pénze. Ez teszi hűtlenné a legeslegtöbb asszonyt. Az írnokné ténsasszonyt is, nemcsak a főhadnagyné őnagyságát.
Ezeket mondatja el nekünk a Katonákban Thury Zoltán Udvardy Ferenc főhadnaggyal (Könyves), feleségével (E. Kováts Mariska), a feleség első és állandó imádójával (Szarvasi) s még egy sereg, a balkéz kisujjáig igaz, élő alakkal.
Udvardy a pénz áldozata. Becsületével, szerelmével, életével fizet azért, mert pénze nem elég a társadalomtól megkívánt anyagi kötelezettségek teljesítésére – s mert nemes ambíciót vitt oda, hol nem könyvet kell írni, nem filozofálni, hanem engedelmeskedni, pénzt költeni s mindig tudni költeni.
Igaz a mese. Drámai és igaz. Hatásos a feldolgozás. Tele problémával a főproblémán kívül is.
Mementó, becses alkotás, kitűnő színmű önmagában is a Thury darabja.
Az előadás méltó volt a darabhoz. Drámai társulatunk minden ambícióját belevitte az előadásba. Ez az ambíció. A siker nagy volt, s olyan, mint a darab: igaz.
Könyves Jenő, Udvardy szerepében, átgondolt, kitűnő alakítást nyújtott. Megértette a szerencsétlen főhadnagy tragédiájának minden kis rugóját.
Jó partnere volt E. Kovács Mariska. Igaz és művészi a második felvonás nagy drámai jelenetében.
Nagy, jelentős sikere volt Szarvasi Sándornak mint a főhadnagyné nemes, derék szerelmesének. Mély és igaz volt minden szava, mozdulata. Biztos és hatást keltő ábrázolásának minden vonása. Nyílt színen is számtalanszor tapsolták ki. Ez a siker bizonyára növelni fogja a derék művész ambícióját.
Peterdy Sándor, Bognár János, Szohner Olga, Benkő Jolán, Tóváry Anna egyformán érdemesek minden dicséretre. A rendezés kitűnő. A színházat megtöltő közönség lelkesen tapsolt. Előadás közben érkezett a szerző távirata Somogyi direktorhoz, hogy akadályozva van a személyes megjelenésben. – Büszkén nézhette volna meg pedig a mai megérdemelt, szép sikert.
Szabadság 1900. november 27.
