3981945. február 8. csütörtök
(Időjárás: nulla és plusz öt Celsius-fok közötti hőmérséklet, részben borult, részben derült égbolt, helyenként csapadék, látótávolság korlátozott; utak állapota változatlan, a Duna jégpáncélja megolvadt és jégzajlás kezdődött, a vízállás is emelkedett.)
A magyar 3. hadsereg arcvonalán a harcvezetési rendszerben ezen a napon változás történt. Günther Pape vezérőrnagy, a „Feldherrnhalle” páncéloshadosztály parancsnoka a hadosztály törzsével és híradóosztályával együtt kivált a hadsereg alárendeltségéből és a kapott parancs szerint útba indult a Dunától északra harcoló „Feldherrnhalle” páncéloshadtesthez. A csapatok vezetését von Roden vezérőrnagy, a 286. biztosító hadosztály korábbi parancsnoka vette át törzsével. A harccsoport neve ettől kezdve von Roden-csoport lett.
A visszavont 25. honvéd gyaloghadosztály csapatmozgásai terv szerint zajlottak. A korábbi félelmek ellenére a szovjetek nem igen zavarták a manővert. A magyarok Enying déli széle – Kisláng délkeleti széle vonalon harcelőőrsöket állítottak fel, amelyeket délután jórészt visszavettek az Enying északi széle – Kisláng észak – Soponya észak vonalon futó főellenállási vonalra.
A von Roden-csoport jobbszárnyát és centrumát a szovjet csapatok csak lassan követték. Soponya körzetéből a szovjetek északnyugati irányban, Csősz felé több támadást is indítottak. A 6. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja két zászlóalj erővel és egy ezrednyi erővel indított támadásukat verte vissza, s ezzel lehetővé tette az új főellenállási vonal megszállását. A harcokban részt vett Szabó hadnagy 1/9. százada is:
„Másnap délelőtt [február 8-án – Sz.N.] autóbuszok jöttek értünk. Nem tetszett, hogy a németek ilyen előzékenyek voltak.
Egy dűlőúton közelítettük meg Csősz községet. Rögtön nagy aknavető záporral fogadtak az oroszok. Német tüzérségnek kellett lőni az ellenséges állásokat, hogy be tudjunk jutni a faluba a nyílt terepről. Harcálláspontján egy német páncélos zászlóalj parancsnoka térképet húzott elő és elrendelte egy képzelt védőállás 399azonnali megszállását Csősz és Soponya között. A terep – teljesen sima szántóföld – semmi védelmet nem nyújtott. […]
Századom megszaporodott néhány 7. századbelivel, akik közben megkerültek. Most hozzánk tartozva hallgatták feladatuk ismertetését.
A falu Soponya felé eső szélén, házak mögött talált a ’légió’ ideiglenes védelmet a rendszertelen, szétszórt ellenséges aknatűz ellen. Innen leskelődtek ki a parancsnokok és a kíváncsiak az orosz állások felé. Nem lehettek messzebb 500-600 méternél, mégse tudtunk felfedezni egy tüzelőállásukat sem. Tökéletesen voltak álcázva.
Körülöttünk várakozó német ’Pantherek’ motorzúgása betöltötte a levegőt. A szakaszok még ott a szélső házak mögött csatárlánc alakzatot vettek fel kijelölt védőállásuk irányában. A parancs nagyjából úgy szólt, hogy kis távolságokat szökellve, a harckocsik védelme alatt fogjuk megszállni a védelmi vonalat. Ott azonnal beássuk magunkat! Tartsanak összeköttetést velem és egymással!
A németek sürgettek bennünket. A pokolba küldtük őket! Sötétedés előtt akarták végrehajtani az akciót. Láttam, hogy embereim iszonyodtak a harckocsiktól. Még élesen élt emlékeikben a lepsényi borzalmas csatatér. Nem volt tapasztalatunk páncélos támadásban. Félelmetesek is voltak ezek a vas-szörnyetegek közelről. Bömbölő motorjaik, kiszámíthatatlan taposó mozdulataik, süketítő lövegeik, mind megrettentették a saját bajával amúgy is megterhelt puskás csatárt.[…]
Megindultunk! A nyílt terepre kiérve szinte egyszerre szólaltak meg a ’stalin-orgonák’ és a harckocsik lövegei. Ezekhez csatlakoztak a villámgéppuskák és az orosz páncéltörő ágyúk, a ’csim-bumok’. A mi elavult Mauser puskáink furkósbotnak tűntek ebben a fejlett haditechnikában. Fanyar humorral állapítottam meg magamban, hogy mindez a mi tiszteletünkre történik.
Nem volt egyetértés a németek és mi közöttünk. Ők a harckocsik előtt hajtottak bennünket, mi pedig mögöttük akartunk menni. Kölcsönösen szitkozódtunk, de mégis az ő akaratuk érvényesült. Száz métert se haladtunk, máris veszteségeink voltak. Megdöbbentő volt a sűrű gyalogsági tűz. Két német harckocsi – látva, hogy ez lelassít bennünket – kitört közülünk és előre száguldott mélyen, be az oroszok elé és géppuskáival pásztázta a sejtett ellenséges állásokat. Perceken belül mozgásképtelenné tették az egyiket a páncéltörők. Ettől kezdve a figyelem odaterelődött. Három harckocsi körülvette a sérültet, amíg a mentési munkálatok folytak, az oroszok pedig minden fegyverükkel rájuk összpontosítottak.
400Közben elértük a kijelölt védelmi vonalat és lázas igyekezettel ástuk be magunkat. Mire a németek bevontatták sérült harckocsijukat, a ’légiónak’ 25 sebesültje volt.
A rohamos sötétedés lehetővé tette, hogy sebesültjeinket hátra szállítsuk. Úgy látszott, hogy a főellenállási vonal megszilárdult.[…]
A harckocsik visszavonultak, de nagy örömömre két német páncélos rajkocsi forgótornyos gépágyúval a szomszédos szalmakazlak mögött várakozott.”
Este a szovjet lövészhadosztályok aktívabbak lettek. Nagylángtól nyugatra támadást indítottak, de kísérletüket visszaverték. A szovjetek négy páncéltörő ágyújukat elveszítették.
Csősznél is újra fellángoltak a harcok. A szovjetek 22.00 óra körül meglepetésszerűen betörtek a község délkeleti részébe. Hátulról támadtak, a falu előtt védőállásokban éjszakázó magyar szakaszokat megkerülték.
Kegyetlen közelharc kezdődött géppisztolyokkal és kézigránát-párbajjal, amelybe a két német lövészpáncélos 2 cm-es repeszgránát-sorozatokkal avatkozott be. A német-magyar csapatok még az éjjel kiverték a szovjeteket Csőszről, de ez a 1/9. századnak legkevesebb 15 elveszített katonájába került.
A III. páncéloshadtest arcvonalán a 23. páncéloshadosztály Tiedemann-harccsoportjának támadása jó ütemben haladt. A németek a Malom- és Sárvíz-csatornák között északnyugati irányban támadó szovjetek ellenében megközelítették az Abától három kilométerre nyugatra lévő 106-os magassági pontot, s ezzel elérték a számukra kijelölt főharcvonalat.
A hadosztály arcvonalán a szovjetek rövid tüzérségi előkészítést követően század és zászlóalj erejű támadásokat indítottak, amelyeket néhány páncélos is támogatott. Minden szovjet próbálkozás véres kudarcba fulladt.
A 23. páncéloshadosztály alárendeltségébe került 26/I. honvéd gyalogzászlóalj a németekkel együtt harcolt.
A 3. páncéloshadosztály Seregélyestől nyugatra zászlóaljnyi szovjet rohamot vert vissza.
Az 5. SS-páncéloshadosztály harccsoportnyi erőre zsugorodott csapatai az 509. nehézpáncélos-osztály „Királytigriseivel” támadást indítottak a 401130-as magaslat környékének elfoglalására. Ez volt az utolsó terepszakasz, amely még a Margit-állásból a szovjetek kezén volt.
A németek kemény küzdelemben elfoglalták a magaslatot. A harcok közben 10 szovjet harckocsi, három önjáró löveg és 16 páncéltörő ágyú megsemmisítését jelentették. A szovjetek élőerő-veszteségét – talán kissé eltúlozva – körülbelül ezer halottra becsülték. Hadifoglyok ejtéséről a jelentés nem tett említést. A németek 50 főt veszítettek, öt német nehézharckocsi könnyen javítható sérüléseket szenvedett.
A harcok befejeztével az 509. nehézpáncélos-osztály harckocsijait Falubattyánhoz rendelték, ahol a III. páncéloshadtest tartalékába kerültek.
Burmester őrnagy nehézpáncélos-osztálya február 13-án összesített jelentései szerint 1945. január 18. és február 8. között 10 megsemmisült Tiger B nehézharckocsi mellett 205 szovjet harckocsit és önjáró löveget semmisített meg. Ebből 11 ISZ–2 nehézharckocsi volt. A páncélosok kilőttek továbbá 113 páncéltörő ágyút, 21 tüzérségi löveget, öt sorozatvetőt, hat négycsövű légvédelmi géppuskát és öt repülőgépet.
Ha a páncélosok mennyiségéből a szokásos 20 százalékot levonjuk, még mindig marad 164 harckocsi és önjáró löveg…
Az 1. páncéloshadosztály a nehézharckocsik által támogatott SS-páncélgránátosokra hagyta a 130-as magaslat visszafoglalását, mivel parancsot kapott, hogy a Balck-seregcsoport tartalékaként Falubattyán körül gyülekezzék. A nap folyamán a hadosztályhoz bevonult a január 18-a óta idegen alárendeltségben harcoló 1. páncélos-felderítőosztály is.
A IV. SS-páncéloshadtest arcvonalán eseménytelenül telt a nap. A 3. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyán védekező 356. gyaloghadosztály kivált az SS-hadosztály alárendeltségéből és közvetlenül a IV. SS-páncéloshadtesttől kapta a parancsokat. A gyaloghadosztály visszakapta 870/I. gránátoszászlóalját is, amely eddig a Holste-hadosztálycsoport alárendeltségében harcolt. A szovjetek nem mutatkoztak az arcvonalon.
Az időjárás ismét megakadályozta a jelentősebb légitevékenységet. Csupán a 2. páncéloshadsereg arcvonala felett repült el néhány szovjet felderítő repülőgép.
402A Balck-seregcsoport 09 óra 25 perckor tette meg reggeli helyzetjelentését a hadseregcsoportnak. Eszerint a 25. honvéd gyaloghadosztály még nem fejezte be az elszakadást. A szovjetek egyelőre nem veszélyeztették a magyar csapatmozgásokat. A 6. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja Nagylángnál lekötötte a szovjeteket, hogy később se fenyegethessék a magyarok szárnyát. Az 5. SS-páncéloshadosztály még harcban állt a Seregélyes északnyugati előterében lévő 130-as magaslat birtoklásáért. Mivel a helyzet kedvezően alakult, az 1. páncéloshadosztályt kivonták és Falubattyánnál gyülekeztették.
Délután 17 óra 10 perckor a seregcsoport jelentette, hogy az 5. SS-páncéloshadosztály elfoglalta a 130-as magaslatot. A hadosztály csapatai immár összefüggő főharcvonalat szállhattak meg a magaslattól egészen a Velencei-tó déli partjáig.
Grolman este 20.00 óra után beszélt a Balck-seregcsoport vezérkari főnökével azokról a napok óta lehallgatott szovjet rádióüzenetekről, amelyek a seregcsoport északi szárnyán készülődő szovjet támadásra utaltak. Grolman furcsának találta, hogy a szovjetek hirtelen kivonták az 5. gárda-lovashadtestet is, amely eddig Székesfehérvártól északra nem is teljesen kilátástalan helyzetben támadott. A szovjetek talán felfedték a gyülekező SS-páncéloshadtestek titkát és ettől megrémülve átcsoportosították erőiket.
Gaedcke szerint a seregcsoport csapatai a szokásos felderítő vállalkozásokon kívül támadásra utaló jelre nem lettek figyelmesek. Talán a szovjetek a Duna két partján, a garami hídfőből indítandó Komárom elleni támadásuk miatt csoportosították át csapataikat.
Grolman felajánlotta, ha a seregcsoportnak szüksége van a 19. népi-sorozatvető-dandárra az I. lovashadtest megerősítéséhez, akkor nyolc napra megkaphatja.
Gaedcke kifejtette, hogy szerinte a szovjet támadások a Sárvíz-csatorna és Seregélyes között minden bizonnyal kifulladtak és hamarosan le is fognak állni, de a szovjet csapatok Seregélyestől északra még egyszer próbálkozni fognak.
Wöhler közben Hitlerrel és Guderiannal tárgyalt a magyar hadszíntéren tervezett további hadműveletekről.
403Hitler és az OKH joggal feltételezte, hogy a szovjetek harckocsi- és gépesítetthadtesteik feltöltése és a bizonyára szállítás alatt lévő lövészhadosztályaik beérkezése után fel fogják újítani támadásukat. Ennek a támadásnak az lesz a célja, hogy a garami hídfőből és az elért székesfehérvári átjárón át nyugat – északnyugat felé birtokba vegyék a németek számára létfontosságú ipari létesítményeket és a Nagykanizsa környéki kőolajmezőket. Miután ez sikerült, minden bizonnyal megpróbálkoznak majd Pozsonyon keresztül behatolni a Bécsi-medencébe.
Az OKH parancsban utasította a Dél Hadseregcsoportot a védelem megszervezésére. Eszerint a hadseregcsoportnak minden eszközzel meg kellett védenie a nagykanizsai, székesfehérvári és komáromi iparvidékeket és megakadályoznia a szovjetek áttörését Bécs felé. A cél érdekében mélyen tagolt védelmet kellett kiépíteni és páncélosokkal megerősített tartalékokat kikülöníteni. Az I. lovashadtestet két lovasdandárával együtt tartalékként Veszprém és Székesfehérvár körül kellett gyülekeztetni. A védelem tagolása érdekében folytatni kellett a Klára-állás kiépítését, akár polgári egyének munkára való alkalmazásával is.
A szovjetek által megtartott garami hídfő nemcsak a Balck-seregcsoport északi szárnyát veszélyeztette, de a kiemelten fontos komáromi iparvidéket is. Felszámolása a német 8. hadsereg déli szárnyát is stabilizálta volna. Bizonyára ezeket a szempontokat mérlegelte Wöhler, amikor javaslatot tett Hitlernek a szovjet hídfő felszámolására. Hitler így kommentálta a felvetést: „Wöhler ugyan nem nemzetiszocialista, de legalább férfi!”
Miután a Dél Hadseregcsoport parancsnoka a Führer főhadiszállásáról február 10-én visszaérkezett Eszterházára, hozzákezdett a támadás előkészítéséhez.
404A Dél Hadseregcsoport megállapítása szerint az 1944 végén Budapest körül tomboló harcok, a szovjetek januári komáromi irányú támadása és a németek felmentési kísérletei után „mindkét fél a megfigyelés és felkészülés állapotába került”.
Az arcvonalak a Balatontól délre és a Velencei-tótól északra egészen a Szlovák-érchegységig megmerevedtek. Csupán a Balaton és a Velencei-tó között maradt mozgásban a front, ahol a páncélosokkal támogatott meg-megújuló szovjet gyalogsági támadásokat a német páncélozott harccsoportok ellenlökései sorra visszaverték.