2.6 Korábbi ábrázolások

Teljes szövegű keresés

2.6 Korábbi ábrázolások
Budapest ostromának bemutatása térképeken a háború utáni időszakra esik, de szükségesnek érzem röviden megemlékezni, milyen térképeket használtak a harcokban részt vevő felek, mely térképek később a történészeknek forrásként szolgáltak.
A magyar alakulatok, illetve a velük szövetséges németek a 30-as évek eleji állapotokat tükröző 1:25000 sztereografikus szelvények térképeit használták a város előterében és peremterületeinél folyó harcokhoz. A beépített területeken viszont ezek a térképek kevéssé voltak használhatóak, mivel nem tartalmaztak utcaneveket.
Ezért ennek kiküszöbölésére, azért hogy a csapatok ne tévedjenek el a hatalmas város utcatengerében a tisztek maguk által rajzol vázlatokkal tájékozódtak és jelentéseikhez is ezeket csatolták.
Az oroszok viszont rendelkeztek1:25000 méretarányú Budapest várostérképpel, melyet kifejezetten az ostrom céljára készítettek. Minden egyes háztömb külön számkódot kapott, az utcák pedig cirill betűs névrajzzal szerepeltek. A térkép alapját a magyarok 1:25000 sztereografikus szelvényei voltak, melyek alapján készült el háború előtt, majd mikor világossá vált, hogy Budapesten harcokra fog sor kerülni kiegészítették a háztömbök azonosítására szolgáló számkódokkal. Ez a térkép sokkal naprakészebb állapotokat tükrözött az ostromhoz viszonyítva, mint amilyeneket a magyar és német csapatok használtak.
Az ostrom hadtörténeti jellegű feldolgozása sokáig váratott magára. A háború utáni időszakban számtalan visszaemlékezés született a harcokról, de ezen munkák nem tartalmaztak még csak vázlatokat sem.
A témát hosszú ideig tabuként kezelő történészek közül elsőként Tóth Sándor könyvében találkozunk egy vázlatos ábrázolásával az ostromnak, amely 1975-ben jelent meg. A frontvonalak a térképen nagyon elnagyoltak, sokszor csak kilométeres pontossággal adja meg, összesen öt időpontra vonatkozóan.
A későbbiek során szaporodnak a publikációk és könyvek ebben a témakörben. 1985-ben Tóth Sándor Dombárdy Lóránddal együtt a magyar királyi honvédség történetét dolgozták fel, mely könyvben külön részben helyet kapott Budapest ostroma. Itt már a korábbi vázlat helyet egy duplaoldalas Budapest és tágabb környékét bemutató részletes úthálózatot és beépítettséget ábrázoló térképet találunk. A térkép újdonsága, hogy a korabeli fedettségi (1945-ös) viszonyokat ábrázolja, de a térkép méretéből adódóan mind a budai, mind a pesti belváros csupán bélyeg nagyságú, így a belső területekről érdemi információval nem szolgál.
Még ugyanebben az évben (1985) a szerzőpáros a két kötetes „Magyarország hadtörténete” című nagyszabású műben hazánk második világháborús harcairól írtak. Budapest ostromához tartozó fejezetnél a már említett dupla oldalas térkép került be azzal a különbséggel, hogy itt már nem fekete-fehér, hanem színes formában publikálták.
Ebben az időszakban az iskolai térképeken is megjelentek a Budapest ostromával foglalkozó térképek, de ezek mind a Tóth Sándor féle dupla oldalas térkép egyszerűsített vázlatainak tekinthetően, így lényegi új információt nem adtak.
A következőúj elemeket tartalmazóábrázolás Ravasz István nevéhez fűződik (1995). Ő több helyen is publikált Budapest ostromról. Egyik ilyen művében közölt egy általa készített térképet, mely a Tóth Sándor féle térkép egy bővített változata. A térkép érdekessége, hogy a két háború között készült 1:25000 sztereografikus szelvények kicsinyített képére rajzolta rá a hadmozdulatokat és frontvonalakat. A térkép nem haladta meg az A3-as méretet. Budapest belső területei itt lényegesen részletgazdagabban látszottak, mint a korábbi esetekben, viszont ezzel párhuzamosan a külső területeknek csupán töredékét ábrázolta. A frontvonalak tekintetében hét időpontra adja meg azokat ,míg Tóth Sándor könyvében a térkép csupán öt időpontot különböztet meg. Továbbá a térképen már szerepel az Attila-vonal feltételezett futása.
A rendszerváltást követő időszakban az eddigi legátfogóbb kutatást végző történész ebben a témában Ungváry Krisztián, akinek a könyve számos térképet tartalmaz. Külön térképek foglalkoznak Budapest előterében folyó harcokkal és külön részletes kinagyított térképek ábrázolják a pesti és budai belterületen az ostromot. A frontvonalakat több mint harminc napra lett megadva (közel napi bontásnak tekinthető). Továbbá a térkép számos tematikus információt is tartalmaz, ellentétben minden korábbi k ábrázolással szemben. A térképek a korábbiaknál lényegen nagyobb részletességgel mutatják be az ostromot. A térképkészítése szerint hasonló a Ravasz István által készítetthez annyiban, hogy itt is a korábbi 1:25000 sztereografikus szelvények kicsinyített, vagy a belterület esetén nagyított változatait használták fel térképi alapnak. A 2001-ben kiadott könyvbe a térképeket a Kart & Text Kft. készítette el Ungváry Krisztán kutatásai alapján.
A legutóbbi időben iskolai falitérképnek a STIFEL Kft. számára Faragó Imre és Nagy Béla dolgozta fel Budapest ostromát. A korábbi ábrázolásoktól eltérően ez lényegesen nagyobb méretben készült, de csupán melléktérképként szerepel egy Magyarország második világháborús harcait bemutató falitérképen. A térkép az Ungváry Krisztán által írt könyv adatain alapul, így ehhez képest újat nem tartalmaz, viszont ábrázolásában ellentétben az előbb említett könyv térképeivel ez színes.
Meg kell említeni előzmények egy nem a hadműveletekkel foglalkozó, de mégis fontos forrástérképet, mely a Budapesten belüli német és magyar hatóságok (katonai hatóságok központjai, nyilas házak, gyűjtőfogházak stb.) területi elhelyezkedésével foglalkozik. A térkép a Magyarország hadtörténete című kiadványban lett publikálva 1985-ben.
Ilyen előzmények után álltam neki elkészíteni minden korábbinál részletesebb falitérkép elkészítésnek. A térkép nem csupán a történelmi információk tekintetében, hanem méretében is meghaladja a korábbiakat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem