431941. augusztus hó 30. szombat
Vitéz Bujdosó Kálmán tart.fhdgy. referált személyes és sajtó ügyekben.
Bekényi Béla ezds. az Alkotmány utca 5-7 sz. alatti ház kisajátítása kapcsán a lakások átvételére vonatkozóan tett jelentést.
Matkovich Miklós szabadkai tornatanár jelentkezett hivatalos helyiségemben. Személyi segédtisztem nagy elfoglaltságomra való tekintettel nem bocsáthatta be hozzám. Későbbi időpontra való látogatását előjegyeztem. Kérelme személyes természetű, és Littay kegyelmes Úr pártfogó levelével jelentkezett.
A vallás- és közoktatásügyi minisztériumból Kósa Kálmán miniszteri osztályfőnök, Palkovics Pál min. oszt. tan. és Szörényi Sándor tanügyi főtanácsos jelentkezett a hivatalomban illetőleg tett hivatalos látogatást. Hivatalos folyó ügyek megbeszélése után 10h 30-kor tárgyalást kezdtünk a középiskolákba beállítandó 6 testnevelési óra és a honvédelmi nevelés célját szolgáló egységes tankönyv tárgyában.
A tárgyaláson jelen voltak: Kósa Kálmán min.o.f.
Szörényi Sándor tanügyi főtanácsos és
A megbeszélés alapján a következőkben egyeztem meg:
A 6 testnevelési órából 1 1/2 óra a honvédelmi nevelés céljait szolgálja, 4 1/2 óra a szoros értelemben vett testnevelésre fordítandó és pedig: 3 egész óra és 3 1/2 óra. Utóbbi három félóra felhasználható a mindennapos reggeli szabadgyakorlatok céljaira.
A honvédelmi nevelést szolgáló 1 1/2 óra kihasználására egy egységes tankönyvet kell összeállítani, mely a tanszemélyzet részére vezérfonálul szolgálna a honvédelmi nevelés végrehajtására. E könyv megszerkesztése a legsürgősebb feladat. A könyv összeállítására bizottságot kell összeállítani, mely bizottságot a közoktatási tanács elnöksége hív [sic!] össze. A bizottságban a pedagógiai szempontokat a közoktatási tanács tagjai, a katonai szempontokat a VIII.Csf-ség által kijelölt szerkesztő tagok fogják képviselni. A megvalósítást a közoktatási tanács fogja kezdeményezni átirat formájában. Hanák Tibor áll. gymnáziumi tanár r. u. [sic!] érintkezésbe fog lépni a VIII. Csfség-gel.
A megbeszélésen leszögeztük, hogy a 6 testnevelési órának a beállítását és a honvédelmi ismereteket tartalmazó könyvnek a kiadását a f.tanév második félévének kezdetére kell befejezni.
Dr. Emődy jogügyi előadó tett jelentést az ifjúsági egészségügyi orvosi tanács felállítására vonatkozóan.
A honvédelmi miniszter úrnak referáltam az ifjúság vezetésének egységesítésére vonatkozó elgondolásaimat. Ő is úgy gondolja, hogy az egész magyar ifjúságnak hozzám kell majd tartoznia, azonban azt a kérést a kultuszminiszter úrral meg fogja beszélni. Bejelentettem az ország egyetemi és főiskolai ifjúságának átszervezésére vonatkozó elgondolásaimat, egyben jelentettem, hogy levente főiskolai központot sportfőiskolai központot és az egyetemi főiskolai hallgatóknak társadalmi központot kell létesíteni és ennek a háromnak kell egy egységes szervezetben találkozni. A H.M. úr javaslatomra hozzájárult ahhoz, hogy az Alkotmány utca 5. szám alatti házat nem bérbeveszi, hanem megveszi. Az egységes tankönyvre vonatkozó tervezet nagyon tetszett a miniszter úrnak. Az ifjúság egészségügyi tanszervezetét elfogadta és szignálta azzal, hogy az országos egészségügyi tanácsnak legyen egyik szakosztálya, elnökét a belügyminiszter adja.
Az ifjúság védelmi törvényének gyorsítása érdekében álláspontja az, hogy valamely törvénybe kellene belekapcsolódni és azt rendeletben kiadni. Felhívta a figyelmet, hogy Szabó Gusztáv tanár, országgyűlési képviselő ebbe a munkába kapcsolódjon be.
Moizer Klári H.M.állományába tartozó gépírónőnek a csoportfőnökséghez való átvételének biztosítása végett megbeszélés a polgári személyügyi osztálynál.
Kalotay Pál szds., akinek a vízicserkész tábortűz alkalmával augusztus hó 30.-ára kihallgatást ígértem, telefónon jelentkezett személyi segédtisztemnél és jelentette, hogy betegségére való tekintettel személyesen nem jelentkezhet, látogatásának későbbi időpontra való engedélyezését kérte.
Megbeszélés Szurmay Tibor vk.szds.-sal és Rajczy Imre dr.-ral a H.M. úrtól kapott utasításokra vonatkozóan.
Bársony Sándor nyíregyházai áll. tanítóképző intézeti testnevelő tanár ismételten jelentkezett és kérte támogatásomat az iskolai testnevelési osztálynál való alkalmaztatásával kapcsolatban. Vitéz dr. Tárczay-Felicides Román alkalmaztatását – jelentése szerint – már megígérte.
Elfoglaltságom miatt nevezettet személyi segédtisztem fogadta. Jelentette tovább, hogy Pasonen Aladár finn ezredes felesége Nagykőrösről szives köszöntését küldi. Férje az orosz harctéren ezredet vezet.
Indulás gépkocsin Balatonfüredre a Balatoni Sporthét ünnepi megnyitására.
Kísért személyi titkárom.
A kultuszminiszter úrral rövid megbeszélést folytattam.