A Visztula–Odera támadó hadművelet (1945. január 12. – 1945. február 3.)
A Visztula–Odera támadó hadművelet (1945. január 12. – 1945. február 3.)
Az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front igen jelentős erőkkel rendelkezett. A szovjet csapatok teljes létszáma 2 millió 203 ezer 686 fő volt, a harcos-létszám ebből 1 millió 564 ezer 931 katona. Ezen létszámba beletartozott a lengyel 1. hadsereg 90 ezer 900 fős állománya is, mely öt gyaloghadosztályban, egy önálló harckocsidandárban és egy lovasdandárban került bevetésre. A csapatok 4529 harckocsival és 2513 önjáró löveggel, összesen 7042 páncélossal, 13 ezer 763 darab 76 mm-esnél nagyobb űrméretű tüzérségi löveggel, 14 ezer 812 darab 82 és 120 mm-es aknavetővel, 2198 rakéta-sorozatvetővel, 4936 darab 45 és 57 mm-es páncéltörő ágyúval, 3522 légvédelmi löveggel, valamint 5047 repülőgéppel, ebből 2303 vadász- és 1510 csatarepülőgéppel készültek a támadásra. A két front összesen 16 összfegyvernemi hadsereget, négy harckocsihadsereget, 11 harckocsi- és öt gépesített-hadtestet, 134 lövészhadosztályt, kilenc lovashadosztályt, három megerődített körletet, 13 önálló harckocsi- vagy önjáró tüzérdandárt, 63 önálló harckocsi- vagy önjáró tüzérezredet, 12 tüzérhadosztályt, 21 tüzérdandárt, 16 önálló páncéltörő tüzérdandárt és egyéb megerősítő kötelékeket vont össze.
A német A Hadseregcsoport ezzel szemben mintegy 400 ezer katonát, 40 ezer Volkssturm-harcost, 800 harckocsit és rohamlöveget, a későbbi megerősítésekkel 1136 páncélost, 4103 löveget és aknavetőt, valamint 270 repülőgépet számlált. Hitler minden talpalatnyi földhöz való makacs ragaszkodása a szovjeteknek kedvezett. A Führer utasítására ugyanis a második védőövet a fővédőöv első állásának vonalától 20 km helyett csupán kettő-négy km-re rendezték be azért, hogy a német csapatok minél kevesebbet vonuljanak vissza. A német harcászati védelem mélysége ezáltal csökkent. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a szovjet tüzérség jelentős mértékben le tudta fogni a német védelem tűzeszközeit, a (páncélos-) tartalékok túl közel kerültek az arcvonalhoz, amelyek megfosztva a manőverezés lehetőségétől, gyors oldaltámadások helyett az áttörésért folytatott heves harcokba keveredtek bele.
Január 12-én, moszkvai idő szerint hajnali 5 órakor – 15 perces tüzérségi előkészítés után – az 1. Ukrán Front előrevetett zászlóaljai a baranówi hídfőből támadást indítottak a német 4. páncélos- és 17. tábori hadsereg állásai ellen. A szovjetek elfoglalták a német fővédőöv első, és helyenként a második állását is, és számos ellenálló támpontot felszámoltak. Délelőtt 10 órakor újabb, ezúttal 107 perces tüzérségi előkészítés következett. Harminc perccel ennek vége előtt a szovjet lövészszakaszok a tüzérségi tűzhenger mögött, a védelmen ütött réseken keresztül megindultak előre. A németek azt hitték, hogy ez a fő támadó hullám, és elfoglalták tüzelőállásaikat. A szovjet lövészláncok azonban lefeküdtek, és újabb 15 perces tüzérségi tűz következett, a végén rakéta-sorozatvetőkkel. Az immár harckocsikkal is támogatott lövészcsapatok ismét felzárkóztak a tűzhengerre. Ezzel az eljárással mintegy nyolc km mélységben a szovjetek három óra alatt áttörték a németek első két állását.
Délután 14 óráig a 3. gárda-harckocsi- és a 4. harckocsihadsereg, valamint két önálló harckocsihadtest keresztülhaladt a lövészgyalogság harcrendjén, és megindult a hadműveleti mélység felé. A 3. gárda-harckocsihadsereg 922, a 4. harckocsihadsereg pedig 750 páncélossal rendelkezett. Az időjárás javulásával délután a frontot támogató repülőgépek 466 bevetést hajtottak végre. A harckocsihadseregeket egy-egy repülőhadosztály támogatta, amelynek összekötő tisztjeit a támadó harckocsi- és gépesített-dandárok törzseihez osztották be.
A nap végén az 1. Ukrán Front csapatai – mintegy 200 páncélosuk elveszítése árán – 35 km szélességben és 20-30 km mélyen hatoltak be a német védelembe. A német 17. hadsereg XXXXVIII. páncéloshadtestének a szovjetek sandomierzi hídfővel szemben védő három gyaloghadosztályát szétverték. A XXIV. páncéloshadtest (Walther K. Nehring páncélos tábornok) 16. és 17. páncéloshadosztályát, 20. páncélgránátos-hadosztályának harccsoportját, és a Tiger nehézharckocsikkal felszerelt 424. nehézpáncélos-osztályt gyülekezési körletében lepte meg a szovjet támadás, mielőtt bármiféle ellencsapásra még parancsot kaptak volna. A német páncélos-kötelékek súlyos harcokat vívtak Kielce körzetében.
A szovjet támadás második napján már 60 km széles és 40 km mély betörés keletkezett a német arcvonalban. A 16. és 17. páncéloshadosztály a két szovjet hídfő között a fontos közlekedési csomópontot, Kielcét védte, de január 18-ig a szovjet 3. gárdahadsereg és a 4. harckocsihadsereg erői bekerítették a várost. A német XXIV. páncéloshadtest emiatt a XXXXVIII. páncéloshadtest maradványaival és a XXXXII. hadtest hadosztályaival január 17-én éjszaka “vándorló katlanként” kénytelen volt kitörni észak-északnyugati irányban. A szovjet támadások részekre szakították a kitörő német csoportosítást, de egy jelentős része január 21-én, 250 km-es menet után, elérte a német Grossdeutschland páncéloshadtest Brandenburg páncélgránátos-hadosztályának arcvonalát.
Január 17-én a szovjet 31. harckocsihadtest elfoglalta Czestochowát. A 4. gárda-harckocsihadtest az 59. hadsereg támogatásával bekerítette Krakkót. Január 19-én a szovjetek a gyenge ellenállással szemben a Lengyel Főkormányzóság egyik székvárosát birtokba is vették.
A német 17. hadsereg visszavonult, hogy Felső-Szilézia keleti részén – újabb tartalékok beérkezése után – védelemre rendezkedjen be. A sziléziai VIII. hadkerület négy ezredtörzset, 14 harccsoportot és három zászlóaljat mozgósított, hogy határvédelmi állásokat építsenek ki. Mire azonban a német csapatok megérkeztek volna a munkaterületre, a szovjet harckocsi-csapatok már keresztülhaladtak a kijelölt terepszakaszon. A 17. hadsereg északi szárnya fedezetlen maradt, miután a szovjetek szétverték a 4. páncéloshadsereget. Konyev marsall január 19720-án este a 3. gárda-harckocsihadsereget 90 fokkal dél felé fordította, hogy ezáltal átkarolja a 17. hadsereg balszárnyát. A 21. hadsereg és az 1. gárda-lovashadtest ezen idő alatt arcból indított rohamokkal kötötte le a németeket. Ribalko vezérezredes gárda-harckocsihadseregének előrevetett osztagai a németek hátába kerültek, és a 17. hadsereg erőit arra kényszerítették, hogy kiürítsék Katowice környéki állásaikat. Január 19-től a 3. gárda-harckocsihadsereg és a 4. Ukrán Front erői felzárkóztak a sziléziai iparvidékre. A német csapatok ennélfogva csak dél-délnyugat felé vonulhattak vissza. Január 23-án a 3. gárda-harckocsihadsereg erői behatoltak Oppelnbe, majd január 27-én a 21. hadsereggel együtt Rybnik körzetében bekerítették a német 17. hadsereget.
Hitler megparancsolta a hadseregnek, hogy utolsó emberig tartsa magát, de Schörner vezérezredes ezt figyelmen kívül hagyva a 17. hadsereget az Odera menti Ratibor és Kosel közötti terepszakaszra vonta vissza.
Január végén az 1. Ukrán Front csapatai Steinau közelében átkeltek az Oderán is. A német Grossdeutschland páncéloshadtest ellenlökése kudarcot vallott. Február 8-án a szovjet csapatok kitörtek a steinaui hídfőből. Két nappal később a 3. gárda-harckocsihadsereg elfoglalta Liegnitzet, az 5. gárda- és 6. összfegyvernemi hadsereg pedig Breslaut támadta.
Január 14-én Zsukov marsall 1. Belorusz Frontja is támadásba lendült a német 9. hadsereg ellen. A 25 szovjet lövészszázad és 22 megerősített zászlóalj, 25 perces tüzérségi előkészítés után, mintegy 100 km szélességben indult harcfelderítésre. Ez a művelet olyan sikeres volt, hogy a 61. hadsereg arcvonalát kivéve eltekinthettek a tervezett 70 perces újabb tüzérségi előkészítéstől. Délelőtt 10 óráig a szovjetek elfoglalták a németek első állásait, szétvertek két német hadosztályt, és estig 12 km mélyen törtek be a védelembe.
Az 5. csapásmérő hadsereg 26. gárda-lövészhadteste még azelőtt birtokba vett egy hidat a Pilica folyón, mielőtt azt a német utászok felrobbanthatták volna. Ezen sikeres harctevékenység a tervezett időpontnál korábban lehetővé tette a 838 harckocsival és önjáró löveggel rendelkező 2. gárda-harckocsihadsereg harcbavetését, de erre egyelőre mégsem került sor. A 69. és 33. hadsereg lövészhadtestei az első napon mintegy 22 km-t haladtak. A hadseregek sávjában bevetett 9. és 11. harckocsihadtestek délután 14 órakor megindultak Radom irányában, hogy a német LVI. páncéloshadtest hátába kerüljenek.
Január 15-én a magnuszewi hídfővel szemben a XXXX. páncéloshadtest 19. és 25. páncéloshadosztálya ellencsapást indított a szétzilált német gyaloghadosztályok megtámasztására, de a szovjet csatarepülőgépek és a páncéltörő tüzérezredek viszonylag gyorsan megállították támadásukat. A szovjet 8. gárdahadsereg lövészgyalogsága által elért 15 km mély betörésen keresztül Łódz irányában 792 páncélosával Katukov vezérezredes 1. gárda-harckocsihadseregét vetették be. Varsótól északra a 47. hadsereg átkelt a Visztulán, hogy Varsó bekerítése érdekében együttműködjön a magnuszewi hídfőből kitört lengyel 1. hadsereggel. Bogdanov vezérezredes 2. gárda-harckocsihadserege és a 2. gárda-lovashadtest megindult a Pilicán foglalt hídfőből. A harckocsi- és lovascsapatok 80 km-es előrenyomulása teljessé tette a lengyel főváros bekerítését. Január 16-án Harpe vezérezredes nem vette figyelembe Hitler végrehajthatatlan, végső kitartást elrendelő parancsát, és 20 óra 13 perckor engedélyt adott a nem harcoló csapatok elvonulására Varsóból. Guderian vezérezredes is támogatta a döntést. Január 17-én a lengyel 1. hadsereg csapatai visszafoglalták hazájuk fővárosát a németektől.
Január 18-ig az 1. Belorusz és 1. Ukrán Front csapatai mindenhol üldözésbe kezdtek az Odera irányában. Eközben megsemmisítették a német védelmet, és visszaverték a rögtönzött ellenlökéseket is. Január 16-án a Kelet-Poroszországból vasúton átcsoportosított Grossdeutschland páncéloshadtest (Dietrich von Saucken páncélos tábornok) hadosztályai Łódz körzetében megkezdték a kirakodást azzal a feladattal, hogy megszilárdítsák a helyzetet. Az 1. Hermann Göring páncéloshadosztály másnap már meg is ütközött a szovjet 11. harckocsihadtest ékeivel, valamint a felzárkózó 8. gárdahadsereg erőivel. Az elkövetkező napokban a 2. gárda-harckocsihadsereg gyors ütemben haladó csapatai meglepték, és Łództól északra részben megsemmisítették a páncéloshadtest beérkező vasúti szállítmányait. Ezalatt a hadtest 1. Hermann Göring páncéloshadosztályának és Brandenburg páncélgránátos-hadosztályának már bevetett részei a 19. és 25. páncéloshadosztály maradványaival együtt Łódz déli előterében megpróbálták biztosítani a szétvert német gyaloghadosztályok visszavonulását.
Január 21. és 28. között a szétzilált német csapatok – a szovjetek elől menekülő polgárok oszlopaitól akadályoztatva – a XXIV. páncélos- és a Grossdeutschland páncéloshadtest törzseinek irányításával harcolva próbáltak meg utat találni nyugat-északnyugat felé a saját vonalakig. Végül január 29-én a német 9. tábori és 4. páncéloshadsereg roncsai az Odera mentén elérték a német vonalat. A Visztula mentén csupán Graudenz erődjét védték tovább a németek, egészen március 6-ig.
A szovjetek azonban már több helyen áttörték a folyó menti német védelmet, ezért az éppen megmenekült német csapattöredékek zömét ismét az arcvonalba vezényelték. Ezekkel az erőkkel kellett megállítani a szovjet 4. harckocsihadsereg és a 13. összfegyvernemi hadsereg támadását, amelyek hídfőt foglaltak Köben közelében az Oderán. A német ellenlökések átmenetileg meg is állították a szovjet előretörést. A szovjetek a 33. összfegyvernemi és a 3. gárdahadsereg részeiből, valamint a 7. gárda-gépesítetthadtestből létrehoztak egy csoportosítást, amely a szovjet előrenyomulás után visszamaradt német kötelékeket számolta fel. A szovjet harckocsi-csapatok 100 km-rel az 1. Belorusz Front, és 35 km-rel az 1. Ukrán Front zöme előtt haladtak. Néhány előrevetett osztag akár 70 km-t is megtett egy nap alatt, miközben találkozó ütközeteket vívott a németekkel, és a folyókon való átkeléssel biztosította a főerők előrenyomulását.
A német 2. és 9. hadsereg között, az Oderánál tátongó rés lezárására az OKH január végén csupán a danzigi XX., poseni XXI. és a berlini III. hadkerület gyengén felszerelt és kiképzett Volkssturm-zászlóaljait alkalmazhatta. A megkésett német ellenintézkedés-sorozat nyomán azonban hamarosan mintegy 40 hadosztálynyi erőt csoportosítottak 198át más arcvonalszakaszokról, vagy hadszínterekről. Hitler engedélyezte, hogy Kurföldről is öt hadosztályt szállítsanak át vízi úton. Varsó elveszítése után az OKH több vezérkari tisztjét letartóztatták. Az A hadseregcsoport főparancsnoka Harpe vezérezredes helyett január 16-án a Kurföldről megérkezett Schörner vezérezredes lett, a hadseregcsoportot pedig január 25-én átnevezték Közép Hadseregcsoportra. Schörner a 9. hadsereg parancsnokát, von Lüttwitz páncélos tábornokot leváltotta, utódja január 19-től Theodor Busse gyalogsági tábornok lett.
A szovjetek szünet nélkül folytatták a németek üldözését. A nyugat-lengyelországi nyílt terep a jelentős gépesített kötelékkel manőverező támadó félnek kedvezett, nem pedig a védelemnek, ahogy azt a németek is megtapasztalták az 1939. évi lengyel hadjáratban. Az előrevetett harckocsi-osztagok és a harckocsihadsereg nyomában haladó 8. gárdahadsereg január 19-én elfoglalta Łódz városát. Csujkov vezérezredes csapatai január 22-én az 1. gárda-harckocsihadsereget követve bekerítették Posen (Poznan) 30 ezer védőjét.
Posen védőserege Ernst Mattern vezérőrnagy parancsnoksága alatt kitartott. A várost két hadapródiskola és két tiszti iskola növendékei, egy 400 fős Volkssturm-zászlóalj, a német légierő tagjai, két utászzászlóalj, egy SS-harccsoport, 17 kiképzőszázad, valamint a 10. páncélgránátos-, a 251. gyalog-, illetve a 6. és 45. népi-gránátoshadosztály roncsai védték. A harcvezetést a tapasztalatlan Mattern vezérőrnagytól Ernst Gonnel ezredes (január 30-tól vezérőrnagy) vette át. Posenbe szorult a magyar jutasi tiszthelyettesképző-iskola 500 növendéke is, akik eredetileg Gross Kirchbaumban kiképzésen vettek részt, de január elején Posenbe irányítottak őket erődítési munkára. A magyar növendékeket január 29-től egy SS-harccsoport alárendeltségében három szovjet támadás visszaverésére is bevetették. Február elején már csak 75-en keltek át a Warthe folyó keleti partjára. Rajtuk kívül a város védelmében vett részt a szintén magyar 1., 2. és 3. újonckiképző rohamtüzérosztály-parancsnokság és hat újonckiképző rohamtüzérüteg állománya is. A megszűnt 1., 10., 13. és 20. rohamtüzérosztályok újoncai 1945. január 10-től tartózkodtak Posenben.
A védők az 500. SS-kiképző- és pót-rohamlövegosztály 17 rohamlövegével, két Panther, egy Panzer IV és egy Tiger E harckocsival, egy Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélossal, valamint a Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztálynak szánt, de visszatartott és bevetett nyolc új rohamlöveggel rendelkeztek. Noha február 2-án már csak a fellegvár és néhány keleti kerület volt német kézen, a várost csak egyhavi súlyos ostrom után, február 23-án foglalták el teljesen a szovjetek. A németek február 22-én megpróbáltak kitörni, de kudarcot vallottak. Gonnel vezérőrnagy főbe lőtte magát. Az ostrom 6000 – más források szerint 12 ezer, közöttük mindössze 45 magyar – túlélője végül letette a fegyvert.
Január 20-án a 3. gárda-harckocsihadsereg és az 52. hadsereg Felső-Sziléziában átlépte a német határt. A 2. gárda-harckocsihadsereg előrevetett osztagai az 5. csapásmérő hadsereg részeivel január 31-ig Küstrin körzetében elérték az Oderát. Az 1006. lövészezred 1. és 2. zászlóalja 31-én reggel hídfőt létesített a folyó nyugati partján. A harckocsihadsereg erői két hét alatt több mint 400 km-t nyomultak előre. Február 1-jén az 1. gárda-harckocsihadsereg áttörte a németek Meseritz körzetében kiépített, de csapatokkal csak alig megszállt erődített védelmi terepszakaszát, és Frankfurttól északra ugyancsak elérte az Odera folyót. A szovjetek késedelem nélkül rohamcsapatokat vetettek be, és az Odera nyugati partján hídfőket foglaltak. Az 5. csapásmérő, 8. gárda- és 69. összfegyvernemi hadsereg élen haladó hadosztályai napokon belül beérkeztek, és Berlintől mindössze 60 km-re tovább erősítették a szovjet hídfőállásokat.
Küstrinben január 25-től Adolf Raegener vezérőrnagy, az erőddé nyilvánított város védelmének parancsnoka pót- és riadó-alakulatokból két erődezredet szervezett, amelyek két Volkssturm-zászlóaljjal együtt visszaverték a szovjeteknek a körzet Odera-hídjainak birtokbavételére irányuló kezdeti támadásait.
Január 24-én Hitler utasítására létrehozták a Visztula Hadseregcsoportot, amelynek feladata a Közép és Észak Hadseregcsoport közötti rés lezárása és a kelet-német területek védelmének megszervezése volt. A hadseregcsoport élére Guderian vezérezredes a tapasztalt Maximilian Freiherr von Weichs tábornagyot ajánlotta, de végül a Führer Heinrich Himmlert, az SS katonailag teljesen képzetlen birodalmi vezetőjét nevezte ki erre a tisztségre. Himmler január 26-án kilenc legyengült gyalog-, két népi-gránátos-, egy vadász- egy páncélos-, egy SS-gránátos- és egy SS-páncélgránátos-hadosztállyal, a Hermann Göring pótdandárral, egy Varsóból visszavonult erődhadosztály roncsaival és egy harccsoporttal rendelkezett.
Mivel az előrevetett szovjet erők kifogytak az utánpótlásból, és jelentősen legyengültek, a Visztula–Odera támadó hadművelet február 3-án véget ért. A hadművelet 23 napja alatt a szovjetek 500 km szélességben mintegy 500 km-t nyomultak előre. Saját adataik szerint 35 német hadosztályt semmisítettek meg, és további 25-nek súlyos veszteségeket okoztak. Eközben az 1. Ukrán és 1. Belorusz Front 193 ezer 125 katonát, ebből 43 ezer 251 halottat és eltűntet, 1267 páncélost, 374 löveget és aknavetőt, valamint 343 repülőgépet veszített. A lengyel 1. hadsereg vesztesége mindössze 1066 főt tett ki.
A német Visztula Hadseregcsoport újonnan létrehozott 11. (SS-) hadserege időközben Pomerániában gyülekezett. A hadsereg parancsnoka február 5-én Felix Steiner SS-Obergruppenführer lett. A hadsereg főereje egyelőre csak a Kurföldről átszállított III. SS-páncéloshadtest volt, de hamarosan újabb csapatok is beérkeztek. A Közép Hadseregcsoport és a Visztula Hadseregcsoport között tátongó 150 km-es rést Steiner SS-tábornok csapatainak kellett volna lezárniuk. Guderian vezérezredes elérte Hitlernél, hogy a kiválóan képzett Walther Wenck páncélos tábornok vegye át a hadsereg parancsnokságát. A tábornok azonban február 17-én személygépkocsi-balesetet szenvedett, ezért továbbra is Steiner maradt a hadseregparancsnok.
A 11. (SS-) hadseregnek Kelet-Pomeránia irányából ellencsapást kellett végrehajtania a Stargard–Reetz–Kallies terepszakaszról dél felé, Arnswalde irányába, hogy felmentse 199a várost, és a Warthe folyó melletti Landsberg felé folytatva előretörését, oldalba kellett támadnia az Oderát elérő 1. Belorusz Front jobbszárnyát. A német hadművelet fedőneve “Sonnenwende” (Napforduló) volt.
Február 16-án a hadsereg nyugati szárnyán a XXXIX. páncéloshadtest 4. SS-páncélgránátos-, Holstein páncélos- 10. Frundsberg SS-páncéloshadosztálya, középen pedig a III. SS-páncéloshadtest 11. Nordland SS-páncélgránátos-, 23. Nederland SS-páncélgránátos-hadosztálya, a 27. Langemarck SS-gránátoshadosztály két zászlóalja, az 503. SS-nehézpáncélos-osztály, valamint a 281. gyaloghadosztály lendült támadásba. A Führer-kísérőhadosztály és a Führer-gránátoshadosztály a Reetz–Hassendorf sávban nyomult előre. Kallies irányában a 402. gyalog- és az 5. vadászhadosztály indított lekötő támadást. A németek rövid tüzérségi előkészítés után kezdték meg ellencsapásukat az 1. Belorusz Front 2. gárda-harckocsihadseregének 160 km hosszú jobbszárnya ellen. A III. SS-páncéloshadtest támadása Arnswaldéban 6000 bekerített német katonát mentett fel. Február 20-ig a 11. (SS-) hadsereg harcképes erejének csaknem felét más fenyegetett arcvonalszakaszokra irányították át. A második lépcsőben érkező szovjet 61., 47. és lengyel 1. hadsereg erői ennélfogva néhány nap alatt, viszonylag könnyedén visszaverték a támadást. A szovjetek február 22-én elfoglalták Arnswaldét is.
Március elején Kelet-Poroszországból Pomerániába érkezett a 3. páncéloshadsereg (Raus vezérezredes) törzse, hogy leváltsa a nyugati hadszíntérre vezényelt 11. (SS-) hadsereg-parancsnokságot.
