A kelet-poroszországi támadó hadművelet (1945. január 13. – 1945. április 25.)
A kelet-poroszországi támadó hadművelet (1945. január 13. – 1945. április 25.)
A szovjetek kelet-poroszországi hadműveleti terve azt célozta, hogy a 2. és 3. Belorusz Front csapatai összehangolt támadást indítanak a német csoportosítás ellen, elvágják azt a lengyel területen védekező csapatoktól, és a Balti-tenger felé szorítják vissza. A bekerített német csapatokat a 3. Belorusz és az 1. Balti Frontnak kellett ezután megsemmisíteni. Miután a 2. Belorusz Front csapatai Danzigtól (Gdańsktól) délre elérték a Visztulát, az 1. Belorusz Fronttal együttműködve folytatniuk kellett az előrenyomulást a Visztulán átkelve, Kelet-Pomeránián keresztül egészen az Odera melletti Stettinig.
Csernyahovszkij hadseregtábornok saját támadását a 39., 5., 28. összfegyvernemi és a 2. gárdahadsereggel, valamint az 1. harckocsi- és 2. gárda-harckocsihadtesttel a német 3. páncélos- és 4. tábori hadsereg csatlakozását megtámadva Insterburgon keresztül Königsberg felé tervezte. A 11. gárdahadsereg a második hullámban követné a főerőket, a 31. hadsereg fedezné a front balszárnyát, miközben a jobbszárny biztosítását az 1. Balti Front 43. hadserege hajtaná végre. Rokosszovszkij marsall terve szerint 3., 48., 65. és 70. összfegyvernemi hadseregének, illetve 2. csapásmérő hadseregének a Narew menti hídfőkből kitörve a német 4. hadsereg védelmét kellett áttörniük, majd az előrenyomulásukat Mława és Marienburg felé kellett folytatniuk. Az 5. gárda-harckocsihadseregnek – amelyet a támadás előtt néhány nappal Litvániából álcázva csoportosítottak át – nyugati irányban, Elbing felé kellett a sikert kifejlesztenie. A front jobbszárny-hadseregeire a kelet-poroszországi német csapatok elszigetelése hárult.
A 2. és 3. Belorusz Front, valamint az 1. Balti Front 43. hadserege a hadművelet végrehajtására 1 millió 669 ezer 100 katonát, közte 1 millió 220 ezer főnyi harcolót, 2035 harckocsit, 1824 önjáró löveget, összesen 3859 páncélost, 10 ezer 784 darab 76 mm-esnél nagyobb űrméretű löveget, 10 ezer 657 darab 82 és 120 mm-es aknavetőt, 1563 rakéta-sorozatvetőt, 3985 darab 45 és 57 mm-es páncéltörő ágyút, 1844 légvédelmi ágyút, valamint 3097 repülőgépet, ebből 1257 vadász- és 1015 csatarepülőgépet vontak össze. A csapatok állományában 14 összfegyvernemi hadsereg, egy harckocsihadsereg, nyolc harckocsi- vagy gépesített-hadtest, 130 lövészhadosztály, három lovashadosztály, négy megerődített körlet, 11 önálló harckocsi-vagy gépesített-dandár, 60 önálló harckocsi- vagy önjáró tüzérezred, 10 tüzérhadosztály, 18 tüzérdandár, 18 önálló páncéltörő tüzérdandár és sok egyéb megerősítő kötelék tartozott.
A szembenálló német csapatok 580 ezer katonával, 200 ezer Volkssturm-harcossal, 700 harckocsival és rohamlöveggel, valamint 8200 löveggel és aknavetővel rendelkeztek. A jól előkészített, sok helyen erődítésekre támaszkodó védelmi rendszer valamennyire ellensúlyozta a szovjetek létszám- és haditechnikai fölényét.
A 3. Belorusz Front csapatai január 13-án reggel indítottak támadást Königsberg irányában. A szovjet 28. hadsereg csupán hét km-t haladt. A kezdeti előrenyomulás nem sokkal később a német 4. hadsereg ellenállása miatt nehézkes áttörési kísérletekbe torkollott. A front gyorscsoportjának szánt két harckocsihadtest lehetőségei ennélfogva korlátozottak maradtak. Az OKH azonban legfontosabb tartalékát, a Grossdeutschland páncéloshadtestet Lengyelországba csoportosította át, az emiatt meggyengült német védelmen Csernyahovszkij hadseregtábornok csapatai január 18-án rést ütöttek, majd a bevetett 11. gárdahadsereg és az 1. harckocsihadtest támadást indított a németek balszárnya ellen. Hitler csak január 21-én látta be, hogy a 4. hadsereg helyzete tarthatatlan, és Memel kiürítésével együtt aznap elrendelte a visszavonulást. A német csapatok lassú, de folyamatos visszavonulásba kezdtek Königsberg külső védelmi vonala, illetve a Heilsberg körzetében kiépített megerődített terepszakasz felé.
Rokosszovszkij marsall 2. Belorusz Frontja ugyancsak január 14-én indított támadást. A szovjetek gyorsan áttörték a német védelmet a Narew menti hídfőkkel szemben, majd sikerüket a hadműveleti mélységben is kifejlesztették. A 8. gépesített-hadtest, a 8. és az 1. gárda-harckocsihadtest megindította támadását. Az 5. gárda-harckocsihadsereget, 585 harckocsival és önjáró löveggel csak január 16-án vetették ütközetbe. A szovjet 2. csapásmérő hadsereg aznap elfoglalta Pultuskot, a 65. hadsereg pedig Nasielsket. A 7. páncéloshadosztály, amely az egyetlen német mozgó tartalék volt a térségben, január 23-án 20 bevethető páncélosával a 8. gárda-harckocsihadtesttel 200Deutsch-Eylaunál még páncélosütközetet vívott, de a szovjetek gyorsan átkarolták. A páncélos-seregtest is ennélfogva kénytelen volt a gyaloghadosztályokkal együtt gyors ütemben nyugat felé visszavonulni. A szovjet harckocsi-ékek széttagolták a német védőket. A XXIII. és XXVII. hadtest erőit nyugat felé szorították, a 2. és 4. hadsereg többi részét pedig észak-északnyugat felé, Kelet-Poroszország déli részébe.
Január 21-én a szovjet csapatok beékelődtek a német 2. és 4. hadsereg közé. Másnap a németek az első világháborús tannenbergi emlékművet is kénytelenek voltak felrobbantani, de robbanóanyag hiányában öt tornya mégis állva maradt. Hindenburg tábornagy és neje ott eltemetett szarkofágját egy hadihajó fedélzetén Königsbergből Németország belsejébe menekítették. A német haditengerészet segédkezett a memeli erőd kiürítésekor is. A várost védő XXVIII. hadtest január 30-án a Memelt és Kranzot összekötő földnyelven keresztül visszavonult a Samland-félsziget védelmére.
Január 22-én a német 4. hadsereg parancsnoka, Hossbach gyalogsági tábornok egy Borkenben tartott parancsnoki megbeszélésen előterjesztette tervét a hadsereg nyugati irányú áttöréséről, mely által a 2. hadsereghez csatlakozott volna. A támadás főerejét a VI. hadtest 28. vadász-, 131., 170. gyalog-, 547. és 558. népi-gránátoshadosztálya adta, amelyek Wormditt és Guttstadt között délnyugat felé nyomultak volna előre.
Január 23-án Reinhardt vezérezredes átvette a kelet-poroszországi katonai közigazgatás vezetését, hogy megszervezze a 3. páncélos- és 4. tábori hadsereg visszavonását és Kelet-Poroszország védelmét. A körzet nemzetiszocialista vezetője Erich Koch ezt nehezményezte Hitlernél, aki a katonailag képzetlen párt-tisztségviselő mellé állt. Két nappal később, 25-én Reinhardt vezérezredes fejsebet kapott, amint megszemlélte a 28. vadászhadosztály támadási előkészületeit Wormditt közelében. Időközben a német 4. hadsereg 24. páncélos- és 18. páncélgránátos-hadosztályát is átcsoportosították a körzetbe, hogy az áttörő csapatok nagyobb eséllyel érhessék el Elbingnél a 2. hadsereg arcvonalát.
Koch körzetvezető ekkor táviratot küldött Hitlernek, amelyben tudatta, hogy a 4. hadsereg menekül a Birodalom felé, de ő a Volkssturmmal továbbra is védi Kelet-Poroszországot. A Führer ezt elhitte, és január 27-én Reinhardt vezérezredest Rendulic vezérezredessel váltotta le az Észak Hadseregcsoport élén. A hadseregcsoport új főparancsnoka január 30-án utasította a 4. hadsereget, hogy haladéktalanul függessze fel a támadást, a páncélos- és páncélgránátos-hadosztályokat irányítsa a 3. páncéloshadsereghez Königsberg körzetébe, a 4. hadsereg pedig ott védjen tovább, ahol van. Hossbach tábornokot is leváltották. Utódja a 4. hadsereg élén Friedrich-Wilhelm Müller gyalogsági tábornok lett, aki aznap repülőgépen érkezett meg a Führer főhadiszállásáról.
Az 5. gárda-harckocsihadsereg azonban már január 26-án átvágta a Königsberg–Elbing műutat, behatolt Elbingbe, majd a Passarge és a Nogat folyók között kijutott a Frisches Haff-öbölhöz, amelyet csak egy vékony földnyelv választ el a Balti-tenger részét képező Danzigi-öböltől. A 8. gépesített-hadtest Marienburgnál menetből átkelt a Nogaton, és hídfőt vett birtokba. A 2. csapásmérő hadsereg Marienburgtól északra szintén átkelt a folyón, és betört a város külső védelmi vonalába. A 65. és 70. hadsereg Grudziądz délnyugati körzetében elérte a Visztula partját. Ezáltal a németek Közép Hadseregcsoportját, amelyet január 24-én Észak Hadseregcsoportnak neveztek át, a 3. páncéloshadsereggel, a 4. tábori hadsereggel, és a 2. hadsereg hat gyalog- és két páncélgránátos-hadosztályával együtt elvágták Kelet-Poroszországban. A 2. hadsereg további 14 gyaloghadosztályát, egy páncéloshadosztályát, két dandárát és egy harccsoportját a szovjetek a Visztula mögé szorították vissza.
Az elszánt német ellenállás azonban lelassította a szovjet lövészcsapatok előrenyomulását. A németek megpróbálták helyreállítani a kapcsolatot az Észak Hadseregcsoporttal, és ennek érdekében ellencsapásokat mértek. Rokosszovszkij marsall ennélfogva kénytelen volt erőket átcsoportosítani, miközben Zsukov marsall 1. Belorusz Frontjának jobbszárnyát Pomeránia felől nem tudta kellőképpen fedezni.
Február 2-ig a 3. Belorusz Front a német 3. páncéloshadsereget Königsberg körzetébe, illetve a szomszédos Samland-félszigetre szorította be. Miután a német 4. hadsereg nyugat felé nem tudott kitörni, csapatai a Heilsberg környéki megerődített állásokba húzódtak vissza. Ezen csapatokat megerősítették a Memelből kivont német erőkkel, és a rendkívül elszánt kelet-poroszországi német ellenállás következtében a szovjetek kénytelenek voltak előzetes terveiket – a Berlin elleni közvetlen támadást – egyelőre feladni, és alkalmazkodni a kialakult helyzethez.
Február 10-től a 3. Belorusz Front egyedül próbálta meg felszámolni a Kelet-Poroszországban rekedt német Észak Hadseregcsoport ellenállását. A súlyos harcokban február 18-án Melzak környékén a Vörös hadsereg legfiatalabb frontparancsnoka, Csernyahovszkij hadseregtábornok is megsebesült, és másnap meghalt. A 3. Belorusz Front irányítását február 21-én Vaszilevszkij marsall vette át.
Königsberg védelmére január 22-én még csupán mintegy 10 ezer Volkssturm-harcos állt rendelkezésre. A szovjet csapatok a várostól délre hamarosan elérték a kikötőt. A Grossdeutschlnad páncélgránátos-hadosztály egy harccsoportja január 30-án helyreállította a szárazföldi kapcsolatot, de a szovjet 43., 39., 5. összfegyvernemi és 11. gárdahadsereg Königsberget hamarosan teljesen bekerítette. A városhoz visszaszorított németek Kelet-Poroszország közigazgatási központja körül az 1., 69. gyalog-, 367., 561. népi-gránátos- és az 5. páncéloshadosztályból, több önálló ezredből, erődcsapatokból, őr- és biztosító alakulatokból, légvédelmi tüzérütegekből, valamint a Volkssturm tagjaiból, Otto Lasch gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt mintegy 130 ezer fős csoportosítást vontak össze. A város körüli védelmet mintegy 100 páncélos, 4000 löveg és aknavető, a Samland-félsziget repülőtereiről pedig 170 repülőgép támogatta.
A város külső védőövét a szovjet csapatok még januárban áttörték, de ezen kívül még három védőállás volt. Az első hat-nyolc kilométerre húzódott a városközponttól, és több összefüggő műszaki zárból, valamint aknamezőkből 201állt. Ezen kívül 18 régen épült, de még jó állapotú erőd is tartozott hozzá. Königsberg szélén húzódott a második védőállás kőépületekkel, barikádokkal és vasbeton tüzelőállásokkal. A harmadik állás a város központjában, a régi fellegvár körül épült ki.
A németek a Samland-seregcsoport (IX. hadtest) 58., 93. gyalog- és 548. népi-gránátoshadosztályával, az Admiral Scheer páncélos hajó nehéztüzérségének támogatása mellett, február 19-én hajnalban nyugat felől támadást indítottak Königsberg felmentésére. Egy 10 km széles folyosót Pillau kikötője felé sikerült kialakítaniuk, amelyen át számos polgári személy menekült el az ostromlott városból. Távozott a Samland-félszigetre átcsoportosított német 5. páncélos- és az 1. gyaloghadosztály is.
Március 12-én az Észak Hadseregcsoport új főparancsnoka Weiss vezérezredes, a 2. hadsereg korábbi parancsnoka lett. Az ő csapatainak vezetését von Saucken páncélos tábornok vette át. A hadseregcsoport legfőbb célja Königsberg védelmén kívül a Birodalom belseje felé történő tömeges polgári menekülés fedezése volt. Többek között Koch körzetvezető is Schievenhorstba menekült el, majd április elején polgári ruhában tovább szökött Koppenhágába.
Március 13-án a szovjet 48., 3., 50., 31. és 28. összfegyvernemi, valamint 2. és 5. gárdahadsereg támadást indított a német 4. hadsereg Heiligenbeil térségében tartott állásai ellen. A főcsapás az első napokban a német 24. páncélos-, 131. gyalog- és a Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztály arcvonalát érte. Heiligenbeil városát a 131. gyaloghadosztály mindössze három napig védte. Rosenberg kikötőjén keresztül folyamatosan zajlott a visszaszoruló német csapatok átszállítása a Samland-félszigetre. Az Észak Hadseregcsoport többször kérvényezte az OKH-tól a körzet kiürítését, de azt a választ kapta, hogy a 4. hadsereg még jelentős erőit át kell szállítani a Pillau és Stutkof közötti hosszú, de keskeny földnyelvre. A szovjet csapatok végül Königsbergtől délnyugatra, a Balga-félszigeten március 28-ig felszámolták a német ellenállást.
A megerődített Königsberg elleni rohamra a 3. Belorusz Front 43., 50., 39. összfegyvernemi és 11. gárdahadseregét jelölték ki. Az erődvárost 538 páncélos, valamint 5200 löveg és aknavető támogatásával több mint 300 ezer szovjet katona ostromolta. A front lövegeinek és aknavetőinek 47 százaléka 203 és 305 mm-es tűzeszköz volt. A szovjetek 11 darab 130 mm-es és négy 180 mm-es vasúti löveget is bevetettek. A szárazföldi csapatokat 2500 repülőgép támogatta. A roham megkezdése előtt a szovjet tüzérség négy napig rombolta a város védelmi létesítményeit.
Április 6-án megindult a támadás, s a szovjetek négynapos kíméletlen helységharcban foglalták el a várost. Április 9-én a védők zöme letette a fegyvert. A Volkssturm-századok egy része, valamint az SS- és rendőr-harccsoportok még egy napon keresztül védték a fellegvárat és a palotát. A fegyverletételt elrendelő Lasch tábornokot Hitler utasítására halálra ítélték, családját őrizetbe vették.
A Königsbergért folytatott harcokban a szovjetek szerint 42 ezer német esett el és 92 ezer hadifoglyot ejtettek. A szovjetek április 13. és 25. között a Samland-félszigetre visszavonult német csoportosítást is felszámolták.
A kelet-poroszországi hadművelet tehát nem a tervek szerint alakult, és 103 napos ádáz küzdelembe torkollott. A szovjetek 550 km szélességben csupán mintegy 120-200 km-t nyomultak előre. Csapataik január 13. és április 25. között 584 ezer 778 katonát, ebből 126 ezer 464 halottat és eltűntet, 3525 páncélost, 1644 löveget és aknavetőt, valamint 1450 repülőgépet veszítettek.
