Kényszerű szovjet kiegészítő hadműveletek a szárnyakon (1945. február 8. – 1945. április 15.)
Kényszerű szovjet kiegészítő hadműveletek a szárnyakon (1945. február 8. – 1945. április 15.)
Január végén a szovjetek – elsősorban Zsukov marsall csapatainak gyors előretörése miatt – még bíztak a német főváros elleni közvetlen támadás lehetőségében. Január végén azonban a német ellenállás a szovjetek lengyelországi főcsapásának szárnyain megszilárdult. Északon a németek február 15-ig még a szovjet arcvonal mögött is tovább védték Torunt és Schneidemühlt.
Az 1. Belorusz Front két hadtestét lekötötte Posen ostroma. Az V. SS-hegyihadtest csapatai Berlintől keletre elfoglalták Odera menti állásaikat. A német légierő tevékenysége is jelentősen megerősödött a főváros térségében. A 2. gárda-harckocsihadsereg jobbszárnyát, amelyre a gyors Berlin irányú támadáshoz feltétlenül szükség volt, Stargard körzetében kötötték le a németek.
Az 1. Belorusz Front balszárnyát sem fedezték kielégítően. Konyev marsall 1. Ukrán Frontja elérte az Oderát, és a Smigieltől nyugatra fekvő térségtől Ratiborig helyenként át is kelt rajta. A front csapatai Köben körzetében és Breslau (Wrocław) déli előterében nagyobb hídfőt hoztak létre, de a németek a védelem megszilárdítására Magyarországról erőket csoportosítottak át, és Breslaut sem tudták egyelőre elfoglalni a szovjetek. A Berlin elleni támadáshoz az 1. Ukrán Front erőinek zömét át kellett csoportosítani annak jobbszárnyára, hogy támogathassák Zsukov marsall 1. Belorusz Frontját. Ez az átcsoportosítás azonban csak Breslau elfoglalása és a Köbennél foglalt hídfő kiszélesítése után volt végrehajtható.
A SZTAVKA ebben a helyzetben úgy döntött, először a szárnyak helyzetét kell megszilárdítani, de még fenntartotta a lehetőségét a Berlin elleni támadás folytatásának is. A Konyev marsallnak február 8-án adott utasítás, amely az 1. Ukrán Front alsó-sziléziai támadó hadműveletét rendelte el, Zsukov marsall 1. Belorusz Frontjával együttműködésben egyértelműen számolt a front további, északi irányú Berlin elleni előretörésével is. A megindult hadművelet első néhány napjának súlyos harcai bebizonyították, hogy ez egyelőre nem lehetséges. A szovjet felderítés Pomerániában újabb német támadási előkészületeket állapított meg.
Ebben a helyzetben a 2. Belorusz Front február 10-én a Grudziądz nyugati körzetében foglalt Visztula-hídfőből támadást indított, hogy kiszorítsa a német csapatokat Kelet-Pomerániából, és elérje Stettint. A német ellenállás azonban ezt egyelőre megakadályozta. Amikor a németek február 16-án Stargard körzetéből az 1. Belorusz Front 202jobbszárnya ellen gyenge támadást indítottak, a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása számára egyértelművé vált, hogy a Berlin elleni támadást csak az 1. Belorusz Front csapatainak alapos átcsoportosítása után újíthatják fel a siker reményében. A német főváros elleni támadás elhalasztására vonatkozó szovjet döntés nem sokkal február 16. előtt történhetett, és a résztvevő parancsnokok zömét megosztotta. Voltak, akik – mint például Csujkov vezérezredes – esélyt láttak egy azonnali sikeres támadásra, mások – mint Zsukov marsall – viszont az alaposabb felkészülést és a szárnyak biztosítását tartották fontosabbnak.
Konyev marsall 980 ezer 800 fős 1. Ukrán Frontja jelentősebb hadműveleti szünet nélkül, február 8-án Alsó-Sziléziában újabb támadást indított. A Breslautól északra és délre kialakított két jelentősebb Odera-hídfőből meginduló front feladata Breslau elfoglalása vagy bekerítése volt, majd a sikert Berlin irányában is ki kellett fejlesztenie. A front balszárnyának, két összfegyvernemi hadsereggel és egy gárda-lovashadtesttel a 4. Ukrán Fronttal közösen Drezda felé kellett támadnia.
A német hadiipar szempontjából rendkívül fontos sziléziai iparvidéket Ferdinand Schörner vezérezredes Közép Hadseregcsoportja próbálta megvédeni. Az 1. Ukrán Front nyolc összfegyvernemi hadserege, két harckocsihadserege, három harckocsihadteste, egy gépesítetthadteste és egy lovashadteste csak lassan haladt előre. A 3. gárda-harckocsi- és a 4. harckocsihadsereg a köbeni hídfőből tört ki, és az egyre szilárduló német ellenállásba ütközve nyugat felé nyomult előre. Az 5. gárdahadsereg, a 4. gárda-harckocsi- és a 31. harckocsihadtest támogatásával, Breslautól délre tört előre, és február 16-ára virradó éjjel a 6. hadsereg északról támadó csapataival közösen bekerítette a várost továbbra is védő németeket. Konyev marsall csapatai ugyan körülzárták Glogaut is, de a város csak április 2-án került szovjet kézbe. A Breslau körül tapasztalt határozott német ellenállás miatt Konyev kénytelen volt Ribalko vezérezredes 3. gárda-harckocsihadseregének kétharmadát visszafordítani kelet felé. Ezen harckocsihadsereg két hadteste pedig ekkor már elérte Bunzlaut, azt a várost, ahol a híres orosz hadvezér, Kutuzov szívét temették el.
A Szilézia felé visszaszorított 4. páncéloshadsereg (Gräser páncélos tábornok) február közepén a XXXX. páncéloshadtest 100. különleges feladatú dandárjával, Dirlewanger SS-dandárjával, Matterstock és 608. hadosztály-törzsével, a XXIV. páncéloshadtest 342., 72. gyalog-, 16. és 25. páncéloshadosztály harccsoportjaival, a Grossdeutschland páncéloshadtest Brandenburg páncélgránátos-, 1. Hermann Göring páncélos-, és 20. páncélgránátos-hadosztályával, valamint Friedrich altábornagy hadtestcsoportjának 6. népi-gránátos-, illetve 21. és 17. páncéloshadosztály-harccsoportjaival rendelkezett.
A németek Hans von Ahlfen vezérőrnagy, majd március 25-től Hermann Niehoff altábornagy parancsnoksága alatt a bekerített Breslaut továbbra is védték. A védősereg a 609. különleges feladatú hadosztály-törzs irányította pót- és kiképző alakulatokból, a Luftwaffe földi kiszolgáló személyzetének tagjaiból, a Besslein SS-erődezredből és a 49. kiképző- és pót-vadászzászlóaljból, 38 Volkssturm-zászlóaljból állt, összesen mintegy 30 ezer katonával és 15 ezer Volkssturm-harcossal, 200 löveggel és hét páncélossal. A városban rekedt a magyar 1/6. utász újonckiképző század is. A védők heves ellenállást tanúsítottak. Saját adataik szerint csupán február 10. és 28. között 41 szovjet harckocsit, 239 löveget és páncéltörő ágyút semmisítettek meg. A szovjetek ezen idő alatt mintegy 6700 halottat veszítettek. Breslaut a későbbiekben az ostrom céljából hátrahagyott szovjet 6. hadsereg támadta. A megerődített város, amelynek 68 százaléka a harcok során romhalmazzá vált, csak május 6-án került szovjet kézbe. A német védők közül az ostrom alatt 6000-en vesztették életüket, és 23 ezren sebesültek meg.
Az 1. Ukrán Front csapatai – szemben a január 12-én rendelkezésre álló 3648 páncélossal – február 16. körül már csak 1289 bevethető harckocsival és önjáró löveggel rendelkeztek. Breslau bekerítése után a 3. gárda-harckocsihadsereget ismét Bunzlau felé fordították. Ribalko vezérezredes csapatainak az volt a feladata, hogy minél előbb érjék el a Neisse folyót, és foglalják el Görlitzet. A szovjet harckocsihadsereg 9. gépesítetthadteste Bunzlau körzetében azonban beleütközött a német 8. páncéloshadosztályba. A kialakult találkozóharc közepette Ribalko vezérezredes úgy döntött, hogy másik két harckocsihadtestével kétirányú átkarolást hajt végre, és bekeríti a németek Görlitz környékén harcoló teljes csoportosítását. Ezzel összefüggésben a 3. gárda-harckocsihadsereg 7. gárda-harckocsihadteste azt a feladatot kapta, hogy keljen át a Queisen, és foglalja el Lauban városát.
Február 17-én éjszaka a 7. gárda-harckocsihadtest 56. gárda-harckocsidandárja és 23. gárda-gépkocsizó lövészdandárja megindította támadását Lauban birtokbavételére. A várost csupán a 6. népi-gránátoshadosztály (Otto-Hermann Brücker vezérőrnagy) csaknem minden nehézfegyver nélkül harcoló gyenge maradványai és jelentéktelen helyi erők védték. Ezek a német kötelékek nem tudták megakadályozni a szovjet csapatokat abban, hogy behatoljanak a város északi és keleti részébe. Ribalko vezérezredes harckocsijai ezek után a rendkívül fontos vasúti csomópontot ellenőrzésük alá vonták, mely Görlitzen keresztül Berlint kötötte össze Felső-Sziléziával. A városka, amelynek 1939-ben csupán 17 ezer 357 lakosa volt, légvonalban alig több mint 20 km-re délkeletre feküdt Penzigtől, ahol a német 4. páncéloshadsereg és a 17. hadsereg közötti sávhatár, illetve csatlakozási pont húzódott. A következő két nap alatt a németek a 8. páncéloshadosztályt, a 408. számú hadosztályt, valamint a 10. páncélgránátos-hadosztály harccsoportját Laubanhoz csoportosították át. Ezek az erők a 3. gárda-harckocsihadsereget nemcsak megállították, de hozzákezdtek annak kelet felől való átkarolásához is.
Az 1. Ukrán Front támadása február 25-ig elérte a Neisse folyót, és felzárkózott az 1. Belorusz Front Oderánál álló balszárnyához. Konyev marsall csapatai 99 ezer 386 katonát veszítettek.
Az OKH időközben Breslau felmentését tervezte. A Laubanon keresztül vezető vasútvonal azonban elengedhetetlenül fontos volt a német csapatok átcsoportosításához, illetve a támadás végrehajtásával megbízott Közép 203Hadseregcsoport utánpótlása szempontjából. A németek mindenképpen meg akarták akadályozni a szovjet 3. gárda-harckocsihadsereg további előrenyomulását Görlitz, majd Drezda irányába. Schörner vezérezredes ezért megbízást kapott, hogy hadseregcsoportja keretében alakítson ki egy támadó csoportosítást, amely majd teljes egészében megtisztítja Lauban környékét, és egyúttal súlyos csapásokat mér a 3. gárda-harckocsihadseregre is.
A csoportosítás a német 17. hadsereg (Friedrich Schulz gyalogsági tábornok) alárendeltségében alakult meg, Walther K. Nehring páncélos tábornok XXIV. páncéloshadtest-törzsének parancsnoksága alatt. A Nehring páncéloscsoportnak is nevezett csoportosítás Friedrich Kirchner páncélos tábornok LVII. páncéloshadtestéből, melynek kötelékébe a Führer-kísérőhadosztály, a 8. páncéloshadosztály, a 103. páncélosdandár, a 408. számú hadosztály, valamint március 5-től a 16. páncéloshadosztály is tartozott, illetve Karl Decker páncélos tábornok XXXIX. páncéloshadtestéből, mely utóbbi a Führer-gránátoshadosztályt, a 17. páncéloshadosztály-harccsoportot és a 6. népi-gránátoshadosztály harccsoportját foglalta magába, szerveződött. A támadásra kijelölt német csapatok messze nem voltak teljesen feltöltött seregtestek. A hadosztályok létszáma ugyan 90 százalék körül mozgott, de a pótlásként kapott katonák képzettségi színvonala és fizikai erőnléte alacsony volt. A Nehring páncéloscsoport üzemanyag-hiánnyal küszködő csapatai a részadatok összesítése alapján körülbelül 350 páncélossal rendelkezhettek, de ezeknek csupán 35-45 százaléka volt bevethető állapotban.
A német ellentámadás terve viszonylag egyszerű volt. Az arcvonal közepén, Lauban környékén a 103. páncélosdandár maradványaival megerősített 6. népi-gránátoshadosztály továbbra is védelemben maradt. A két szárnyon a páncéloshadosztályok páncélozott harccsoportjai helyezkedtek el azzal a feladattal, hogy minél messzebb nyomuljanak előre, majd Naumburgnál egyesülve kerítsék be a szovjetek 3. gárda-harckocsihadseregének zömét. A Nehring páncéloscsoport jobbszárnyán bevetett LVII. páncéloshadtest volt a legerősebb, a 8. páncéloshadosztály, a Führer-gránátoshadosztály, majd a 16. páncéloshadosztály alkotta. A német csapatok a lehető legnagyobb titoktartás közepette, egy gyors átcsoportosítást követően készültek fel a “Gemse” (Zerge) fedőnevű hadművelet végrehajtására, amely Lauban körzetének visszafoglalását tűzte ki célul.
A német támadás március 1-jén indult meg. A német hadosztályok élén a harckocsikból, rohamlövegekből, vadászpáncélosokból, páncélgránátos-gyalogságot szállító lövészpáncélosokból és önjáró lövegekből alakított páncélozott harccsoportok haladtak. Mivel a Führer-kísérőhadosztály elhúzódó harcokba bonyolódott, és ennélfogva nem tudott időben egyesülni a Führer-gránátoshadosztállyal, a szovjet csapatok élőerejének zöme kicsúszott a bekerítésből. A német ellentámadás március 6-án befejeződött, a tisztogató harcok azonban még további két napon keresztül folytatódtak Lauban környékén.
A szovjet hadtörténeti szakirodalom zöme csupán néhány sablonos mondatban említi Lauban nevét. A két német páncéloshadtest 1945. március elején végrehajtott összpontosított ellencsapásáról azonban még ennél is kevesebb utalást találunk. Ribalko vezérezredes 3. gárda-harckocsihadserege pedig önerőből nem is tudta elhárítani a német ellencsapást, ezért Laubannál be kellett vetni a szovjet 52. hadsereg magasabbegységeit is.
Joseph Goebbels, a német propagandaminiszter az alábbiakat rögzítette naplójában a laubani páncélosütközet helyszínén tett 1945. március 9-i látogatásáról:
“A város meglehetősen sokat szenvedett a lezajlott harcoktól. Persze egyetlen egy városra mért angol–amerikai légitámadás sokkal pusztítóbb, mint egy egész napos tüzérségi tűzpárbaj. Mindenesetre a háború által egyébként megkímélt Sziléziában némileg ijesztőnek tűnik egy ennyire lerombolt város.
Lauban teljesen megsemmisült piacterén ejtőernyősök létesítettek állásokat, akik a laubani műveletben igen dicső módon vették ki részüket. Schörner beszél a csapatokhoz, s magasztaló szavakat mond rólam és munkámról. […]
Mind a laubani piactér, mind pedig a ki- és bevezető utak tele vannak kilőtt ellenséges páncélosokkal. Fegyvereink igazán jó munkát végeztek. Valami titokzatos borzongás fog el, amint ezeket a robotszerű acélkolosszusokat látom, amelyekkel Sztálin le akarja igázni Európát. […]
Ezután azonnal az arcvonalra mentünk. Egy megfigyelőállásból látom a szovjet felvonulást a másik oldalon. Ebben a körzetben zajlott a csata Laubanért. A tisztek, akik kísérnek engem, beszámolnak az ellenség harcfegyelméről. Nem túlságosan jó. Újra és újra azt hangsúlyozzák, hogy ha hevesen támadunk, hamarosan meg fognak futamodni. Ehhez viszont anyagi téren valamit szembe is kellene állítanunk. A laubani ütközetben az ellenség szörnyű veszteségeket szenvedett. Miután katonáink szembesültek a szovjet rémtettekkel, nem ismernek kegyelmet. Ásóval és puskatussal verték agyon a szovjeteket. A szovjetek által elkövetett rémségek leírhatatlanok.”
Lélektani szempontból a német ellencsapás jelentős eredménnyel járt, hiszen Laubant felmentették, és visszafoglalták a szovjet csapatoktól. Feltűnően kevés, mindössze 176 fő hadifoglyot ejtettek. Német adatok szerint a szovjetek 162 páncélost, 106 gépjárművet, valamint 159 löveget és 74 aknavetőt veszítettek. Ribalko vezérezredes 3. gárda-harckocsihadserege, amely már a január–februári harcokban is jelentősen meggyengült, ezzel a kudarccal olyan súlyos veszteségeket szenvedett el, hogy 1945. április közepéig teljesen harcképtelenné vált. A német élőerő-veszteségek – különösen a Führer-kísérőhadosztálynál – viszonylag nagyok voltak, a Nehring páncéloscsoport német adatok szerint viszont csupán 10 páncélosát vesztette el véglegesen.
Ezen hadművelet idején a német 208. gyaloghadosztály és a 31. SS-gránátoshadosztály, hadrendjében a magyar önkéntesekből álló 31. SS-lövészzászlóaljjal Breslautól mintegy 40 km-re délnyugatra visszafoglalta Striegaut.
Február 10-én a 2. Belorusz Front 560 ezer 900 katonával megindította támadását a Kelet-Pomerániában harcoló német csapatok ellen, de hat nappal később a német 11. (SS-) hadsereg Stargardnál az 1. Belorusz Front 47. és 20461. hadserege ellen ellencsapást indított. Zsukov marsall csapatai ezen támadást könnyedén visszaverték, és igyekeztek meggyorsítani a pomerániai német csoportosítás felszámolását. Ennek érdekében a 2. Belorusz Front erősítésként a finn arcvonalról átcsoportosított 19. hadsereget és a 3. gárda-harckocsihadtestet is megkapta, majd február 24-én felújította támadását a Balti-tenger irányában. A Berlin előterének megerősítésével amúgy is elfoglalt németeket ismét hatásosan megtévesztették a szovjetek, emiatt azok nem várták a támadást.
Február 28-án a 2. Belorusz Front csapatai elfoglalták Neustettint. Három nappal később a 3. gárda-harckocsihadtest Wusseken körzetében elérte a Balti-tenger partját. Az SS dandár erejű, francia önkéntesekből álló 33. gránátoshadosztálya és két másik SS-zászlóalj két napig védte Köslint, de a várost a szovjetek március 5-én elfoglalták.
Március 1-jén összesen 435 ezer 200 fővel az 1. Belorusz Front 3. csapásmérő, 47. és 61. összfegyvernemi hadserege, 1. és 2. gárda-harckocsihadserege, lengyel 1. hadserege, valamint 16. légi hadserege is bekapcsolódott a hadműveletbe. A gyenge német ellenállás miatt hamarosan a két gárda-harckocsihadsereget is bevetették. A március 1-jén 584 páncélossal rendelkező 1. gárda-harckocsihadsereg március 4-én felvette a kapcsolatot a 2. Belorusz Front balszárny-csapataival, majd átkerülve Rokosszovszkij marsall átmeneti alárendeltségébe, a Kolberg és Danzig közötti tengerpart megtisztításában segédkezett.
Március 7-én a szovjet 1. gárda-harckocsihadsereg erői bekerítették Kolberget. A várost a német 163. és a 412. gyaloghadosztály maradványai, valamint 3300 egyéb alakulatból származó katona, Volkssturm-harcos és Hitlerjugend-tag védte tíz napon keresztül a szovjet harckocsik és három lengyel gyaloghadosztály rohamaival szemben. A védők nem teljesítették Hitler utolsó emberig való kitartást elrendelő parancsát, és március 18-án a megmaradt 2200 német hajón elhagyta a várost.
A 2. Belorusz Front csapatai március 18-án birtokba vették Kolberget, 28-án pedig Gotenhafent (Gdyniát). A 65. hadsereg március 30-án elfoglalta Danzigot is, de a városban még négy napig szórványos harcok folytak. Az 1. Belorusz Front jobbszárny-csapatai március 5-én bevették Stargardot, majd a 3. csapásmérő hadsereg és a március 1-jén 276 harckocsival és önjáró löveggel rendelkező 2. gárda-harckocsihadsereg északnyugat felé előretörő csapatai elérték a Stettini-öblöt. A szovjetek ezzel megszüntették a Berlin elleni támadásra készülő csapásmérő csoportosítás északi szárnyának fenyegetettségét.
A szovjet 47. és 61. összfegyvernemi hadsereg március folyamán Stettin birtokbavételéért harcolt. A várost és az Odera keleti partját a III. SS-páncéloshadtest 11. Nordland SS-páncélgránátos-, 23. Nederland SS-páncélgránátos-, 27. Langemarck SS-önkéntes-gránátoshadosztálya és 281. gyaloghadosztálya, valamint a XXXIX. páncéloshadtest 10. Frundsberg SS-páncéloshadosztálya, 4. Polizei SS-páncélgránátos-hadosztálya, Holstein páncéloshadosztálya és 28. Wallonien SS-önkéntes-gránátoshadosztálya védte. Később ide csoportosították át az 1. SS-rendőr-vadászdandárt, az 1. és 2. tengerész-hadosztályt, valamint az önálló 104. páncélvadászdandárt is. A német védők hamarosan visszavonultak az Odera partjára, Altdamm és Gollnow körzetébe. A 3. páncéloshadsereg a kelet felől érkező menekültek ezreinek átjutása érdekében a leszűkített hídfőt meg kívánta tartani.
Maga Stettin már minden hadműveleti jelentőségét elveszítette, mivel a németek inkább Swinemünde kikötőjét használták. Március 28-án a kikötő körzetének védelmére megszervezték az úgynevezett Swinemünde védelmi körletet. A harcvezetést egy hadtest-parancsnokság élén a 3. páncéloshadsereg tüzérparancsnoka végezte, alárendeltségében a 3. tengerész-hadosztállyal és a 402. gyaloghadosztály roncsaival. A szovjetek felkérték az angolszász légierőt, hogy rombolja szét a fontos német kikötőt. Március 12-én 400 repülőgép hajtotta végre az első nagyobb támadást.
Március 15-én a 3. páncéloshadsereg (március 10-től Hasso von Manteuffel páncélos tábornok) gyenge erői, nevezetesen 105 ezer katona, 311 bevethető és 277 javítás alatt álló páncélos és 1850 löveg az Odera mentén 105 km-es arcvonalat védtek. Március 27-én a hadseregnek csak 137 bevethető, de 335 javítás alatt álló és 17 beérkező harckocsija és rohamlövege volt.
A kelet-pomerániai támadó hadművelet 54 nap után, április 4-én ért véget. A szovjet–lengyel csapatok 460 km szélességben mintegy 130–150 km-t nyomultak előre. Az 1. és 2. Belorusz Front eközben 225 ezer 692 katonát, ebből 52 ezer 740 halottat és eltűntet, 1027 harckocsit és önjáró löveget, 1005 löveget és aknavetőt, valamint 1073 repülőgépet veszített. A lengyel 1. hadsereg vesztesége 8668 fő volt, ebből 2575 halott és eltűnt.
Amint a SZTAVKA megoldotta a berlini irány szárnyain adódott közvetlen problémákat, márciusban a déli szárnyon is további támadásokat tervezett. Konyev marsall 1. Ukrán Frontjának balszárnyát a felső-sziléziai Oppelntől nyugatra, az Odera mentén elhelyezkedő német csoportosítás felszámolására utasították. A Magyarországon harcoló 3. Ukrán Front és a 2. Ukrán Front részei Budapest bevétele után, még február közepén azt a parancsot kapták, hogy készüljenek fel egy Bécs és Pozsony irányában indítandó újabb támadásra. (A bécsi támadó hadművelettel az 1945. évi magyarországi harcokat tárgyaló fejezetünkben foglalkozunk részletesebben.)
Március 15-én az 1. Ukrán Front 408 ezer 400 katonával, 988 páncélossal, valamint 5640 löveggel és aknavetővel megindította felső-sziléziai támadó hadműveletét. A 21. összfegyvernemi hadsereg és a 4. harckocsihadsereg erői Oppelntől nyugatra, dél felé lendültek támadásba. Napokon belül felvették a kapcsolatot Neustadt közelében az 59. hadsereg, a 7. gárda-gépesítetthadtest és a 31. harckocsihadtest erőivel, amelyek Ratibortól északra, nyugati irányban nyomultak előre. A szovjet csapatok bekerítették a német 17. hadsereg LVI. páncéloshadtestét, majd március 18-ig felszámolták a bekerítést. Konyev marsall erői március 24-én elfoglalták Neisse városát, majd március 31-ig felzárkóztak a szlovák határra. Szovjet források szerint a németek 40 ezer halottat és 14 ezer hadifoglyot veszítettek. A szovjet front vesztesége 66 ezer 801 fő volt, ebből 15 ezer 876 halott és eltűnt.
Március 22-én az 1. páncéloshadsereg parancsnokságát 205Nehring páncélos tábornok vette át, mivel Heinrici vezérezredes a Visztula Hadseregcsoport élére került. A hadsereg Neisse és Brünn keleti előtere között május elejéig az 1. és 4. Ukrán Front előtt lezárta a Morava völgyét. Ehhez március végén a XXXXIX. hegyihadtest 320. népi-gránátos-, magyar 16. gyalog-, 304. gyalog-, 3. hegyihadosztálya és egy harccsoportja, az LIX. hadtest 253. gyalog-, 4. hegyi-, 715. gyalog-, 19. és 8. páncélos-, 544. népi-gránátos-, 291. és 88. gyaloghadosztálya, a XI. hadtest 371. gyalog-, 97. vadász-, 1. sítalpas vadász-, 75. gyalog- és 17. páncéloshadosztálya, a XXIV. páncéloshadtest Führer-kísérőhadosztálya, 78. népi-roham-, 16. páncélos-, illetve 254. és 344. gyaloghadosztálya, valamint a hadsereg-tartalék 154. gyaloghadosztály és a 18. Horst Wessel SS-páncélgránátos-hadosztály maradványai álltak rendelkezésre.
Noha az 1. Ukrán Front balszárnya kedvező helyzetet teremtett a Drezda és Prága irányába való előrenyomuláshoz, a csapatokat a Berlin elleni végső támadás miatt hamarosan át kellett csoportosítani.
