A költői epika újjászületése
471A költői epika újjászületése
Illyés mindig a világhoz tartozónak érezte magát legalább annyira, hogy az odafűző szálakat végleg soha nem engedte elveszni. Ennek az adottságnak egyik legláthatóbb költői megvalósulása az epikus elemekkel átszőtt lírai költemény, és a költői epika – 20. századi példáit, típusait Illyés teremtette meg – ami újabb költészetünkre máig tartó nagy hatást gyakorolt. A Sarjúrendekben is megtalálni az epikus színezetű, tárgyias leírást, megelevenítést és lírai személyességet egybehangoló egyik új költeménytípust: a modern életképet (A ház végén ülök, Elégia). E költemények életszerűsége, természetes közvetlensége, amit humoros vagy vádoló indulatú szenvedély is alakíthatott, a parasztság legalsó rétegének hétköznapjaiból hozott hírt. Tárgyias szemléletével, kisebb jeleneteket is magába foglaló leírásaival ezt a költői realizmust juttatták érvényre tájversei, természeti képei is (A rebbenő hajnal, Megered az eső).
Az új realizmus legértékesebb eredményeihez, dacolva az irodalmi fejlődéssel, a nagyobb epikus műfajban jutott el. A 30-as évek elején egymás után jelenték meg elbeszélő költeményei (Három öreg, 1931; Ifjúság, 1932; Hősökről beszélek, 1933). Föllépésétől kezdve készülődött a nagyobb szabású: népet, történelmet és forradalmat ábrázoló költői alkotás megírására. Bele is kezdett egy Dózsáról szóló hőskölteménybe, de csak a bevezető szakaszok készültek el. (Dózsa, Forrás, 1930). A modern "eposz" írásához akkor jött el az idő, midőn forradalmi világnézet, költői anyag és a harmincas évek elejének forradalmivá feszülő helyzete ösztönző összhangot teremtett és egy teljessé szilárdult világképet csonkítatlan érvényesüléshez hozzásegített. Illyésnek itt az is sikerült, amit csak ritka alkalom szülhet és nem pusztán a költői tehetség próbája: egyszerűen és őszintén tudott szólni, de közben belső törés nélkül érzékeltette fölényét is a naiv hanggal szemben. A Három öreg egyszerűsége, szűkszavúsága és aprólékos jellemzése is sejteti naivitás és tudatosság összefonódását. A költemény "ünneplő fényében" a társadalom legszegényebb és legesettebb emberei jelentek meg: uradalmi cselédek – már ez maga a költészet forradalmának tetszett. Az érzelmek finom vegyítése éppúgy jellemzi, mint a csaknem prózai hatású tárgyilagosság, a pontos kifejezésre törekvés. Kisebb eseményeket is elbeszél, de inkább a régvolt idő megidézése, három hősének belső jellemrajza köti le a figyelmet. A gyermekkor képei a "szegények rejtő, halk szereteté"-re emlékeztetik, "édes, szívbezsongó dal"-t mondatnak; az emlékezésnek ebből az érzelmi telítettségéből, a szeretet és gyöngédség megindultságából jut el a költemény a személyes lírai vallomásig, ami vádolássá fokozódik, "egy új nagy honfoglalásra" szólító forradalmi jeladássá. Forradalmi mondanivaló és idill olvadt egybe az Ifjúságban is. Fájdalmas, rezignált belátás az alaphangulatának a forrása: az eltűnt ifjúsággal együtt a forradalom csodája is immár a múlté. Véglegesnek érzi 1919 bukását, és ha fegyvert fogna is újra érte, már ábrándnak tekinti a hajdani lelkesültséget, amely akkor együtt volt: "Ifjúság, szép merészség, élet." Az Ifjúságban az elbeszélő elem uralkodik, a csatavesztés utáni vad hajszában, menekülésben két nap idilli szigetén kivirágzó szerelem történetét mondja el. Az idillt az üldöző hatalom fenyegetése övezi – idillnek és fenyegetettségnek ellentéte is az elmúlás, a visszahozhatatlanság hangulatát erősíti. De az Ifjúság nemcsak 472idilli szerelem története, benne a kétkezi munka dicséretével, hanem vallomás is, hogy hűségesen őrzi az "ifjú álmok csodaföldjé"-nek emlékét, s azt is tükrözi – "virágzásom vad vihar tépte" –, milyen következményekkel járt az 1919-es bukás. Magyarázza a kételyeket, a visszatérő reménytelenséget; része van abban, hogy az előörs seregtelen vezérnek érezheti magát. A Három öreg befejezése is ezt a valóságos gondot fogalmazta meg:
Kiáltásom – de meghallják-e?
és megértik-e az előörs
hosszú szavát, amely a sodró
időben egyre vékonyul s tán
csak halni érkezik haza.
és megértik-e az előörs
hosszú szavát, amely a sodró
időben egyre vékonyul s tán
csak halni érkezik haza.
A Hősökről beszélek – i. g. jelzéssel, tehát ott is csaknem névtelenül a kolozsvári Korunkban jelent meg – ezt a gondot nem ismeri. Pedig a múltba tekintésnek itt is jelenig érő pátosza van; az uradalom földjét dézsmáló cselédek sorsa forradalomra tüzeli. "A tulajdon lopás" – tehát a cselédek is csak kárpótlást vesznek a társadalmi igazságtalanságért. A költő harcnak tudja a szerzést, a testvéries közösség jövőt érlelő küzdelmét látja ebben a primitív lázadásban – ezért énekel az eposzok módján hősökről, akik, ahogy lehet, a "derülő" jövőért fáradnak. A Hősökről beszélek bizalommal, töretlen hittel tekint előre:
Fürge, friss tavaszok sietnek
felénk, mint portyázó hadak, –
a magaslatról, hova az ének
váratlan heve fölragadt
látom gyors kanyargásukat!
felénk, mint portyázó hadak, –
a magaslatról, hova az ének
váratlan heve fölragadt
látom gyors kanyargásukat!
Lobogóikat! s csillogást, mint
távol folyók acél-tüzét,
hozzák, mint ár, az osztályharcok
merész, magas üzenetét.
távol folyók acél-tüzét,
hozzák, mint ár, az osztályharcok
merész, magas üzenetét.
A rég időszerűtlennek hitt költői epikának, a Petőfi- és Arany-féle hagyomány fölújításának sikeréhez az is hozzájárult, hogy a költemények viszonylagos mozdulatlanságban élő emberi közösség életéből merítették tárgyukat; a múltat örökítették meg, lezárult időt foglaltak költői keretbe. A múltat pedig megjeleníthette a derűs idill egyszerű és tiszta érzelemvilága is: a költői epika festhetett tündérligetet, mesebeli tájat; az Ifjúságban bensőségessé és széppé varázsolhatta az aratás nehéz munkáját is – mert mindenütt sugallhatta, hogy a történet régvolt időben játszódik. Illyés a valóságos élet költői rajzára törekedett; tudatosságát akkor sem vesztette el, amidőn az idill tiszta világában merült el. Az idill nem is magát a paraszti sorsot mutatta kívánatosnak, a szépnek látott világ nem feledtetni akart, hanem a "hála s vigasztalás" jeleként az azonosulást fejezte ki, és a vádoló szavakat, a forradalmi indulatot hitelesítette.
A Három öreg és az Ifjúság kétkedésről is számot adhatott, költészetének ezt a korszakát mégis forradalmi bizakodás járta át: a jövő iránti bizalom 473erősebb volt a kételyeknél. Ekkor írta Dózsa György beszéde a ceglédi piacon című költeményét is (1931). Ezeket az éveket az Üzenet (1929) rendíthetetlen hite táplálta: "ó, trombitálj, hű május, ó | e néma táj felett | hirdesd jövendő harcaink győzelmeit, s te nap indulj!… lépünk mi még veres | győztes zászlód alatt!"
