DÍSZÍTÉSE
363DÍSZÍTÉSE
A magyarországi népi ruhásszekrények jellegzetes vonásai sokféle hatás nyomán formálódtak ki. Így azon túl, hogy felépítésük igazodott a hazai, 18. század végi polgári szekrényekéhez, a korai példányok legkiterjedtebb hatósugarú csoportja esetében úgy tűnik, legényvándorlás során szerzett ismereteknek köszönhető sajátos többlete, a trapéz alakú oromzat (K. Csilléry K. 1991a: 516). Az ezekre a példányokra festett, kétfülű vázába állított csokroknál viszont, bár emlékeztetnek egyes külföldi, főként csehországi szekrények mintáira, pontosabb megfelelés nem állapítható meg; inkább az mondható, hogy mindegyikük a kortársi korai klasszicista virágornamensek származéka.
A minták meghonosodását illetően erősen érződik az a korlátozó hatás, amit a virágozásnak Magyarországon széles körben megszokott, a népi festett bútoron szinte egyedüliként elismert volta gyakorolt. Figurális ábrázolások szekrényeken nem is terjedtek el csak néhány német községben, mégpedig túlnyomó többségben lovas alakok képe. Ezeknél is – bár az előkép külföldi, nevezetesen a Linz környékén divatozó „lovasszek-rények” figurái – arról tanúskodnak a nálunk látható ábrázolások, a magyar huszárok és lovas betyárok, hogy megjelenítésükhöz a mintát a közkézen forgó hazai metszeteken, képes ponyvafüzetekben kellett keresni (K. Csilléry K. 1973: 115–118; 1987a: 410–411).
Összefüggő, az egész szekrényfelületet, illetve az ajtók mezőit egységbe foglaló jelenetsorok Magyarországról mindeddig nem váltak ismeretessé. Pedig a népi szekrények alkotói ilyenféle ábrázolásokkal is találkozhattak és nem feltétlenül csak külföldön. Legalábbis erre figyelmeztet az a kassai levéltárban őrzött, datálatlan leltár, amelyet a III. Károly magyar király (1685–1740) idején szolgált Gruber Ferenc Károly, felső-magyar-országi sóhivatali felügyelő hagyatékáról vettek fel. Ebben leírtak egy kék színű szekrényt, melynek két ajtószárnyára a négy évszak volt felfestve (Kemény L. 1915: 150–151). Ilyen, ajtajukon a négy évszak egymásutánjára emlékeztető szekrények országunk szomszédságában, mind osztrák, mind pedig cseh parasztházakban éppen nem voltak ritkák (lásd pl. Schmidt, L. 1967: 38. kép, 133, 152; Johnová, H.–Staňková, J.–Baran, L. 1989: 4–8., 41–43. kép), nem is beszélve másféle témájú képsorozatokról.
Magyarországon a virágos szekrények korai divatja a 19. század derekát követően – mint szó volt róla – lényegében megszakadt. A század második felében azután már a kor internacionális stílustörekvéseinek megfelelő – részben megkésett biedermeier, részben historizáló – jegyeket hordozó szekrények terjedtek, nemcsak mezővárosokban, de faluhelyen is. Most azonban már, ahogy a városok és mezővárosok elfordultak a hagyományos, festett bútortól, általában az lett a jellemző, hogy változatlan formában vegyék át mindazokat a termékeket, amelyeket az asztalosipar korszerű áruként kínált.
Tanulságos képet nyújtanak ezekről azok a Veres József által 1886-ban közreadott fényképek, amelyek Orosháza – akkor még falu – földmíves gazdái lakásának akkoriban zajló átalakulását voltak hivatottak szemléltetni. Az új típusú szobaberendezésben jobbra három szekrény is látható egymás mellett. Két egyajtós szekrénynek üveges felsőrésze van; ez kellő betekintést engedett a látogatóknak a polcokra rakosgatott lakástextíliákra, a háziasszony büszkeségeire. Legszélről egy további, kétajtós ruhásszekrény áll. Miként Veres megjegyzi, az ilyen új divatú szekrény lehetett fényezett, tehát keményfából való, és lehetett festett, azaz az előbbinek puhafából készített, barnára mázolt mása (Veres J. 1886: 39).
364A ruhásszekrény elterjedése falun – a ládákról írottak alapján is sejthetően – hosszasan elhúzódott. A Vas megyei Őrség falvaiban a vásárokon beszerzett ruhásszekrény, a sifonér az 1860-as, 1870-es években kapott befogadást (Bíró F. 1975: 103), a Borsod megyei Rakaca községben viszont csak az 1920-as évek után (Kisfalusi J. 1975: 257). A Nógrád megyei Maconkán (ma: Bátonyterenye) 1933-ban ment férjhez az első olyan leány, aki szekrényt kapott kelengyéjébe, egy teljes, Pestről hozatott hálószoba részeként. Akkor már a szomszédos falukban ez elfogadott szokás volt. Náluk mégis szidták érte az öregek: „Minek ez a nagy hidas (= disznóól)!”
Az újabb szabású szekrényeknél már kevéssé fordult elő, hogy népies ízű dísszel igyekezzenek megeleveníteni a készítők az uralkodó korstílusban előállított tárgy felületét. Még leginkább a nemes fát imitáló erezés, flóderozás adott alkalmat játékos felületalakításra, akár rozmaring, nefelejcs rajzolására is az erek közé – ahogy az a zámolyi (Fejér m.) asztalosoknál szokásban volt. Az itteni, vásári árura szakosodott mesterek a 19. század végétől a 20. század elejéig az így kicifrázott menyasszonyi almáriumokra az évszámot is felrajzolták – ami a korabeli városi bútoron már rég nem volt szokásban –, sőt felírták rá a leány nevét is, ha így rendelték (Lukács L. 1977: 11. kép, 7).
Ez idő tájt Kalocsa környékén az asztalosok felrakott tarka matricákkal színesítették meg a gazdag családoknál ekkoriban divatba jövő menyasszonyi szekrényeket. Különösen kedveltté vált a szekrény elejének két oldalán lévő pilaszterek fejezetén a Szűz Máriás lehúzókép (K. Csilléry K. 1972: 58).
Kalocsa környékén azonban még élt a virágos bútorfestés gyakorlata is. Ugyanígy a déli Duna mente környékén más csoportoknál is, ahol több példa ismeretes a kései szekrények színes virágozására. Az alsónyéki (Tolna m.) Benák Sándor és Garzó Sára esküvőjére készült szekrény feltehetőleg bajai asztalos műve; fehér alapon az itteni stílusban virágozta ki 1873-ban (K. Csilléry K. 1972: 17. kép). Későbbi példa idézhető nemes-nádudvari (Bács-Kiskun m.) németektől 1905-ből, férfinévvel (P. Szojka E. 1990: 54) és ugyanebből a korból a budapesti Néprajzi Múzeum három virágdíszes példánya ugyancsak ezen környékbeli németektől (tévesen erdélyiekként leltározva; egyiküket lásd: Domanovszky Gy. 1942: 4. kép; 164: 22. kép).
Saját hagyományuk értékének felismerése ösztönözte a kalotaszegi falvak lakóit a helyi tradíciókat vállaló és egyben továbbalakító parádés vagy cifra szoba létrehozására. Ebbe a 20. század derekára kialakult együttesbe a magától értetődően ide illőnek érzett kortársi, modern tárolóbútorokat is besorolták, köztük a ruhásszekrényt. A beilleszkedést ezeknél a saját stílusban megfogalmazott és az egész felületen szétáradó virágozás szolgálja (lásd pl. Várady P.–Borbély A. 1989: 58–59; 1990: 77, 80).
