ALKALMAZÁSA A 18–20. SZÁZADBAN
ALKALMAZÁSA A 18–20. SZÁZADBAN
Mindazonáltal a fennmaradt tárgyi emlékek ismeretében az is világosan látszik, hogy a ruhásszekrények befogadása a magyarországi parasztházakban kezdetben korántsem volt átütő sikerű és sokáig nem is tudott országos kiterjedésűvé válni. A túlmyomórészt publikálatlan emlékanyag behatóbb tanulmányozása és egybevetése az idevágó írásos adalékokkal a későbbi kutatásra vár ugyan, annyi mégis megállapíthatónak látszik, hogy az első időszak elterjedési hulláma nagyjából a Dunántúl északi részére hatott ki, átnyúlva egyes, főként német falvak esetében ennél délebbre is, így Somogy és Tolna megyébe, sőt a Duna-Tisza közére. Ezek a virágos festésű példányok kelengyebútorként szolgáltak, felváltva a ládákat. Ennek megfelelően többnyire ott olvasható rajtuk a házasságkötés éve, mely egyben a készítésé is. A datálásokból pedig kitűnik, hogy divatjuk általában mintegy jó fél évszázadon át tartott, nagyjából az 1850-es évek végéig (Pálos E. 1911: 11. kép, 170; Herkely K. 1941: 13; Domanovszky Gy. 1964: 23. kép, 13; 1981: I. 109, II. 68; K. Csilléry K. 1965: 60. kép, 224; 1972: XIII. t., 36, 48; Fülöp M. 1975: 30, 32; Boross M. 1982: 21. kép; Knézy J. 1992: 7. kép, 160). „Már régen nem készítik” – jegyezte meg róluk Pálos Ede 1911-ben, a Rábaköz és Győr vidékének népművészetéről írva (1911: 170).
Néhol azonban, a korai elterjedési terület keletebbre eső részén, a 19. század második felében is folytatólagos maradt az igény a színes virágos menyasszonyi ruhásszekrényekre. A hartai (Bács-Kiskun m.) németeknél egészen a II. világháború idejéig megmaradt a szekrény kelengyebútornak, míg a vőlegény itt, német szokás szerint, saját holmija számára vőlegényládát kapott (Boross M. 1982: 22–27., 29–30., 53–54., 60–67. kép, X–XI., XV–XVI. t., 35, 103–106, 110–124; K. Csilléry K. 1987a: 2., 4., 13., 18–20. kép, 388–393, 409–411).
Domanovszky György helyesen ismerte fel, hogy a ruhásszekrény „nem mint az úri rend bútordarabja szállt alá a parasztsághoz” (1942: 10), bár a hozzáfűzött, kora felfogásának megfelelő elgondolás, miszerint a hazai falusiak a külföldi telepesek, főleg németek útján ismerkedtek volna meg vele, nem állja meg a helyét. A 18. század folyamán betelepült németek ismerhették már ezt a bútorújdonságot, de csak majd miután megteremtődött rá a lehetőségük, igyekezhettek meg is szerezni, megcsináltatni azt – igazodva a Magyarországon, illetve az Osztrák Császárság területén érvényre jutott ideálokhoz. A magyarországi virágdíszes ruhásszekrények ugyanis sem formailag, sem pedig virágozásukban nem hozhatók közvetlen kapcsolatba az azokról a területekről ismertekkel, ahonnan a szóban forgó németek származnak.
