TÁROLÁS, RAKTÁROZÁS
TÁROLÁS, RAKTÁROZÁS
A gazdaság működéséhez szükséges eszközöket a színben, istállóban, csűrben, pajtában vagy a szabad ég alatt tartották, a család élelmezését és ruházkodását szolgáló készleteknek viszont nagyobbrészt a lakóházban volt a helyük. A parasztház elsőrendű raktározó helyiségei a kamra és a padlás, de a felhalmozott javak, használati tárgyak tárolására valamennyi helyiségből találunk példákat. Ez összefügg a magyarországi parasztház sokféle táji változatával, a tüzelőberendezés és a füstelvezetés fejlettségével: pl. a padlás csak a kémény megépítése után vált alkalmassá raktározásra.
A tárolás módját tekintve egyik legkezdetlegesebb a tárgyak falba vert faszegekre akasztása. Ezeken tartották a kamrában a bőrtarisznyát, a parádés lószerszámot, a szitákat, rostákat, a gyúródeszkát, a nagy cseréptálakat, a gazda ruháját, ünneplő csizmáját stb. Országszerte elterjedt, hogy a szoba pitvar felőli falában vagy/és a kamrában fali mélyedést, ún. vakablakot, vaklikat hagytak, melyben rendszerint cserépedényeket, üvegeket tartottak. Ugyancsak gyakori a mennyezetgerendákról függesztett rúdon történő tárolás. Az ilyen tartórudak a kora középkori európai lakásokban általánosak voltak (K. Csilléry K. 1982: 259). Kalotaszegen, Székelyföldön és a moldvai csángóknál az ágyak, illetve a fal menti padok fölötti rudakon lepedők, párnahajak, derékaljak, abroszok, hímzett kendők függtek, melyeket csak rúdravalónak emlegettek (Szabó Imre 1903: 208–211; 189Viski K. 1911: 126–127). Használták a ruhatartó rudat Göcsejben és Szeged vidékén is, Tápén a vasalt alsó- és felsőszoknyákat tartották rajta, innen szoknyatartó rúd megnevezése (Juhász A. 1971: 481). A mestergerenda valóságos raktára az apró személyes tárgyaknak, házi eszközöknek: rendszerint oda került a kapcsos biblia, a zsoltár-, illetve énekeskönyv, az imakönyv, a gazda borotvatartója, a pipa, a dohányzacskó, a darabokra vágott háziszappan. Belévert szegekre akasztották a tisztaszobában az ünneplő ruhákat, a kamrában a bográcsot, a piaci garabolyokat. Tárolásra szolgált a ház mestergerendáját tartó, a palócoknál boldoganyának nevezett középoszlop is: tarisznyát, ruhadarabokat akasztottak rá.
Mindezek az egyszerű tárolási módok sem asztalos készítette bútort, sem házi készítésű ládafélét nem igényeltek. Azonban az ácsolt láda már a 14. században elterjedt a falusi hajlékokban (K. Csilléry K. 1982: 263–264; Füzes E. 1984), tehát a többféle tárolási mód századokon át együtt élt, kiegészítette egymást.
A ház legfontosabb tároló helyisége, a kamra vagy lakóhelyiségből – többnyire a pitvarból –, vagy az udvarról nyílt. A göcseji kerített házban 4–5, néhol régebben 8–10 kamra is volt, melyek a szabadból, illetve a tornácról nyíltak. Itt volt külön éléskamra, ruhakamra, gabonás és szerszámos kamra (Gönczi F. 1914: 443–445). A palóc ház kamrája csak a női holmik raktára és az asszonyok, nagylányok hálóhelye volt. A magyar parasztház több táji típusának tárolóhelyeire nem térhetünk ki, csak a legelterjedtebb három osztatú – szoba-konyha-kamra beosztású – ház raktározási rendjét jellemezzük.
A kamra elsősorban a gabonafélék, a liszt, a korpa, a szalonna, a kolbász, a sonka és más élelmezési nyersanyagok tárolóhelye. Módos gazda legalább 5, törpebirtokos és kisparaszt 2,5–3,5 méter hosszú kamrát építtetett. Gazdahelyen a helyiségnek kb. egyharmadát a deszkákból készült, rekeszekre tagolt gabonás hambár foglalta el. A Felföldön szuszékban, a Felső-Tisza vidéken vesszőből font vagy zsúpszalmából való nagyméretű tárolókban, Nyugat-Magyarországon fatörzsből vájt és égetett edényekben, az Alföldön tetejetlen hordóban (kancahordó) is tartottak gabonát. Ászokra fektetett deszkára tették a lisztes- és korpászsákokat. A gerendáról kötélen felfüggesztett fakampóra (kuka) akasztották az oldalszalonnát, rudakra a kolbászt és sonkát. Népes gazdacsaládoknál a kamra egyik sarkában a mennyezetig érő, lécrácsos szalonnást rekesztettek a füstölt húsok, kolbász, szalonna tárolására. Az alföldi szőlősgazdák nagyobb része a házbeli kamrában tartotta a boroshordókat is, csak nagygazdák építettek a századforduló óta különálló földpincéket.
Kamrában a helye a mosó- és sütőteknőnek, a káposztásdézsának, a zsírosfazéknak, vászonzacskókban a száraztésztának, aszalt almának, a télire homokba eltett zöldségfélének és az élelemkészítés sok eszközének. Polgárosuló ízlésű családban kamrabeli polcon sorakoznak a befőttesüvegek. A szobából kikerült, divatjamúlt menyasszonyi ládának, sublótnak, padnak, székeknek rendszerint a kamra az első állomáshelye. Amikor ott is kitelt a becsületük, láb alatt voltak, a padlásra, az ól háta mögé vagy tűzre kerültek.
A padlástér nagy része szintén termények – a kiterített csöves kukorica és a kamrába nem férő gabonafélék – tárolóhelye. Nádtető alatt a padlás egy részét lécekkel elrekesztették a szalonna, kolbász tárolására. A padláson tartották a kenderfeldogozás eszközeit, a szövőszék tartozékait, más, ritkán használt tárgyakat (pl. lakodalmas fazék) és alkalmi bútorokat (pl. bölcső). A tető alatt gyékény- és szalmatárolók, faedények, kosárfélék 190kaptak helyet. A szarufákhoz dugták a sarlót, szárvágót, nád- és gyékényvágó kaszát. Csomóba kötözve vagy zacskóban ott tartották a gyógynövényeket.
A dunántúli füstöskonyha, különösen amíg nem épült mellé kamra, a főzés-sütés sokféle eszközének és nyersanyagának tárolóhelye. A kemence tetején kormos fazekak, cserépedények, tepsi, tekenő, vékában kenyérliszt, száradni behozott nyersfa zsúfolódott. Mellette deszkapadon a vizeskorsókat, tejesfazekat, oldalához támasztva a sütés-főzés eszközeit (fazékfogó vella, szénvonó stb.) tartották (Bíró F. 1969: 148–149). Vizespadon volt a kannák, korsók, bolthajtás mögötti polcon a főzőfazekak helye.
A szobabeli ablakmélyedésben régi szokás cserépben rozmaringot, rezedát, tengeri hagymát, muskátlit tartani. A kemence tetején száraztésztát, aszalni való gyümölcsöt, tejoltót, alkalmanként – szita alatt – ételmaradékot tartanak. A kemence vállán volt régen a masinatartó (újabban a gyufa) és a szappan, a torkán vagy a kispadkán kelt a kovász, ázott a korpaélesztő, s a kuckó vagy sut belső sarkában tartották a kősót, hogy száraz maradjon. A makói hagymatermelők a dughagyma téli tárolására a kemence fölé nádrácsot készítettek. Hagyományos tárolóhely volt az ágyak alja: télen a veremből felvett krumplit, répát tartották ott, télutón ott ültették kosárba a kotlóst, ludat, s a korán kelt kiscsirkéket, kislibákat az ágy alatt tartották, deszkával elkerítve. Nagy hidegben előfordult, hogy a februári kisbárányt rövid időre bevitték a szobába melegedni.
A parasztember a ház külső falát, az eresz alját is tárolóhelyül használta: a ház hátuljára akasztotta a létrát, gyakran a teknőlábat, az eresz alatt szárították a rudakra vagy falba vert szegekre akasztott paprikafüzéreket, a tápéiak oda állították a gyékénykévéket. Szokás volt az alföldi tanyákon a sárga festésű, ünnepeken és a piacozásra használt parasztkocsit a fedett ereszalja alá betolni ott, ahol ennek nem épült külön kocsiszín.
