A MOCSÁR TERMŐVÉ TÉTELE
A MOCSÁR TERMŐVÉ TÉTELE
A 19. század első felében megkezdődtek a folyószabályozások és ezzel együtt a mocsarak lecsapolása. A lecsapolt területek azonban nem voltak alkalmasak rögtön mezőgazdasági művelésre, részben a talaj egyenetlensége, részben a visszamaradt vadvizek miatt. A jobbágyok, de különösképpen a zsellérek sokszor ezeken a területeken igyekeztek földhöz jutni, mint azt 1827-ben Mérken (Szatmár m.) az egyik Károlyi-birtokról feljegyezték. Itt ugyanis a zsellérek „... a többiekhez hasonló gazdák kivánván lenni irtogattak, zsombokoltak vagy a majorsági földekből foglalgattak ..., ennélfogva a jobbágyok a határban bujkálva új fogásokat vagy irtásokat tettek és abban az uradalom őket könyörületességből meghagyta ... szükség esetén a maga 310hasznára fogja az uradalom forditani”. Általában a mocsártól, láptól vagy az ártértől elhódított területeket ugyanúgy kezelte az uradalom, mint az erdei irtásföldeket, sőt ezekkel kapcsolatban többnyire ugyanezt a nevet is használta.
Az Ecsedi-láp lecsapolása viszonylag későn történt meg, így arról egyet-mást sikerült a néprajzi gyűjtésnek feljegyeznie. A zsombékokat zsombokoló- (Nagyecsed), höncsökkapával (Csengerújfalu), bigóval (Tyukod) vágták ki. Ez tulajdonképpen olyan erős ásó, melyet a kovács kapa formájúra meghajlított. A kapánál sokkal erősebb köpűjébe a múlt században többnyire akácfanyelet faragtak. A kivágott zsom-bokokat, höncsököket a mezsgyére hordták és többnyire felgyújtással megsemmisítették, esetleg lovakkal, akárcsak a gabonát nyomtatáskor, megjáratták. Az elegyengetett földet gulyával megtapostatták, hogy az jól összekeverje, egyenletessé tegye a talajt. Ezután kerülhetett sor a felszántásra, de az aljasabb földeket kézi erővel, elsősorban ásóval kellett feltörni. Először kapásokat (kukorica, burgonya) ültettek bele, vagy kölessel vetették be. A falu alatt kertnek szánt földeket először kitaposták, vagyis hátrafelé haladva mezítláb kicsiny lépésekkel igyekeztek a földet tömöríteni. Ezután kerülhetett sor a zsombokolásra (Nagyecsed). Az uradalom az első évben nem kért semmit az így termővé tett földért, a következő években feles bérletként kezelték, majd sok esetben elvették a paraszttól és az uradalmi földekhez csatolták (Farkas J. 1982: 78–90).
A Kisbalaton (Zala m.) mellékén sok vonásában hasonló módon tették termővé a lápi földeket. Itt a zsombékos talajt először megtisztították az avas nádtól, fűtől, gaztól, majd az egész területet felégették, ami a zsombékot már eleve meggyengítette. Ezután kerülhetett sor a zsombék kifordítására az általánosnál erősebb zalai kapával. Ha ez túlságosan nagy volt, akkor ásóval körülásták, egy-egy esetben fejszét, esetleg metszőkaszát is használtak. Ez utóbbi hosszú nyélre erősített rövid kasza, melyet régebben a szénavágók helyett alkalmaztak. A zsombékolás után állatokkal történő megtiprás következett, és csak ez után kerülhetett sor a felszántásra. Mindez általában két évet vett igénybe. A túlságosan nagy zsombékok kiemelésére – különösen nagyobb uradalmakban – állati erőt is alkalmaztak. A lánccal vagy kötéllel körülvett zsombékokat ökrök erejével fordították fel (Takács L. 1966a: 185–192).
A hegyvidékeken kisebb-nagyobb kövek akadályozzák a szántóföldi művelést. Ezeket az eke kiforgatja a földből: összegyűjtik, kihordják a föld végére vagy a mezsgyére, csomóba rakják, esetleg mélyedéseket töltenek fel vele (Balassa I. 1964a: 48), egyes területeken, így például Tokaj-Hegyalján gátakat, vagyis teraszokat építenek belőle.
A túlságosan meredek hegyoldalak szántása ember és állat számára sok nehézséget jelentett, mert ha azt lejtőnek szántották, a lezúduló víz is sok kárt okozott, ezért többnyire keresztbe szántották, s így teraszok jöttek létre. A mezsgyét sohasem művelték és ennek következtében az állandóan növekedett és fű lepte be (szőrösmezsgye – Kovácsvágás, Abaúj m.). Mivel az állandó szántás ennek növekedését elősegítette, előfordul 1–1,5 m magasságú terasz is. A hegyvidéken minden talpalatnyi földért meg kellett küzdeni, ezért helyenként időről időre levágták a falát, sőt a földből kikerülő kövekkel rakták ki. A teraszok felületét mindinkább a vízszinteshez közelítették (Hoffmann T. 1956: 542–551 – Istenmezeje, Heves m; Balassa I. 1964a: 47–48 – Hegyköz, Abaúj m.).
