kapu | Magyar néprajzi lexikon

Teljes szövegű keresés

kapu: állatoknak, fogatoknak → kerítéseken, határoló falakon való közlekedését biztosító, elmozdítható vagy kinyitható építmény. Az egyszerűbb, archaikusabb kerítéstípusoknál a kerítés egy-egy elemének kiemelésével, kiemelhetővé tételével létesítenek kapuként használható nyílást. Archaikus vidékeinken még a hatvanas években sem voltak ritkák a deszkából, sövényből készített elemelhető, eltaszítható kapuk. Nem voltak ritkák a sorompószerűen felbillenthető rúd, rudazat kapuk sem. Részben billentő, ellensúlyos, de kifordítható speciális szerkezet a tőkés kapu, melynél a kapu kétkarú emelő elvén könnyűszerrel felbillenthető, félrefordítható. A sarkon fordítható kapuk lehetnek kétszárnyúak, egyszárnyúak. Léckeretből, deszkából készültek általában, de még elvétve konzervatívabb vidékeinken fennmaradtak az elmúlt évtizedben sövénykapuk, amelyeket – általánosan elterjedt szokással – kis keréken támasztva elfordíthattak. A léc-, deszkakapuk korábbi, általánosabb formája volt, hogy a nyíló szárnyaknak a végét erős tengellyé képezték ki. Ez a tengely alul perselyben forgott, felül pedig erős vaskarika kötötte a bálványokhoz. Újabban a nyíló szárnyakat a deszkázatot, lécezést átfogó keresztpántokra felvert vas fülekkel, sarokvasakkal szerelik fel, melyek a kapubálványok kovácsolt vas csapjaira illeszthetők és fordíthatók el. A kapuk különféle szerkezetű megoldásai közvetlenül kapcsolódnak a pajták, csűrök ajtó-, kapuszerkezeteihez. A kapuk stabil elemeit, a kapubálványokat különös gondossággal alakították ki, hogy minél ellenállóbbak legyenek, vastag faderekakból készítették. Ezek alkalmasak voltak a különféle domborműves díszítésekre, faragásokra, vésésekre. Gondos, művészileg formált kapuzataink faragóművességünk legszebb darabjai közé tartoznak, egyben a falu, mezőváros reprezentációs eszközei, státusszimbólumaiként is jelentős volt szerepük. A kapubálványokat gyakran kőből faragták vagy falazták. De készítették téglából is. A kőfaragású bálványoknak különösen szép változatait publikálták Háromszékből, Pest megyéből. A falazott bálványú kapuzatok különösen mezővárosainkra, a 19. sz. második felének paraszti polgárosulására voltak jellemzőek. A kapuszerkezet időjárástól való védelmét szolgálta a kapu vízvetőkkel, fedéllel való felszerelése (→ fedeles kapu). A kapuk mellett ajtónyi személyi közlekedést szolgáló → kiskapukat, → utcaajtókat készítettek. Ezeket az archaikusabb vidékeken az ereszaljba építették be. Másutt az épülettől távolabb, a kerítésben állt a járműközlekedést szolgáló kapu mellett, azzal szerkezeti egységben. A kapuk méreteinek növekedését lehetett az utóbbi 100–150 év folyamán a polgárosulás nyomán megfigyelni. Az urbanizációval az udvarokat egyre zártabb, magasabb kerítésekkel zárták el, s a magas kerítésekhez hasonlóan magas vagy még nagyobb kapukat építettek, amelyek elfedték az épületek közvetlen udvari előterét az utcától.

Esztenakapu és kerítésrészletek (Kászon, v. Csík m.)

Fonott kapu (Tiszabábolna, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

Tőkéskapu (Márokpapi, Kossuth u. 70., Szabolcs-Szatmár m.)

Sövénykapu (Polgár, Hajdú-Bihar m.)

Hétfalusi csángók által készített faragott kapu (Hosszúfalú, v. Brassó m.)

Kapu (Dálnok, v. Háromszék m.)

Székelykapu (Korond, v. Udvarhely m.)

Kászoni kiskapuk deszkából kihajtott tulipántjai (tetőnyársai; tetőnyergek, kászonaltízi kétfelé nyíló nehézkapura, középen vaspánttal, a kapuláb fedelén esztergált botocska, kapunyárs)