domború faragás
domború faragás: a → fafaragásban és a → kőfaragásban széles körben alkalmazott díszítő technika, amelynél a bemélyített háttér előtt a díszítmény többé-kevésbé domborúan jelentkezik. Fával dolgozó mesteremberek díszítették vele szerszámaikat; gyalukat, fúrókat, pintérek a faragott hordófenekeket, faragó molnárok a vízimalmok, szélmalmok berendezését, kivált lisztelő padjait. Parasztemberek, paraszti specialisták domború faragással díszítették a kapufélfákat, a nagykapukat a Felföldön, itt-ott az Alföld északi peremén, Erdélyben, így az ún. székely kapuk (→ fedeles kapu) jó részét. Domború faragás kerülhetett kivételesen a ház mestergerendájára, a homlokzat előtt álló szelementartó ágasra, gyakrabban bútordarabokra, így a → dunántúli bútorok közt a keményfa széktámlákra. A használati eszközök, szerszámok közt találunk domború faragással díszített → mosósulykokat, → mángorlókat, → pásztorbotokat, szőlőpréseket. A domború faragás a → pásztorművészetben különösen a Felföldön és a Dunántúlon volt elterjedt. A Felföldön → csanakokon, → gyufatartókon, botokon és → juhászkampókon jelentkezik. A dunántúli faragó pásztorok körében a 19. sz. végén vált uralkodó díszítő technikává az itt korábban jobban kedvelt → vésett díszítés, → karcolt díszítés, → spanyolozás után. A domború faragás először botok szárának faragásában és gyufatartókon, tükrösökön, dobozokon terjedt el, majd más tárgyakon is egyre gyakoribbá vált e díszítésmód. A pásztorok ennek a technikának két változatát tartották számon: lapos faragásnak mondták, ha csak a díszítmények közeit faragták, ill. vésték ki, maga a díszítmény az eredeti sík felületben maradt (champ enlevé), és domború faragásnak, ha az egyes díszítmények maguk is kisebb-nagyobb mértékben domborúan voltak megmunkálva. Minél erőteljesebben domborodtak ki, emelkedtek ki az alapból az egyes díszítmények, mint pl. a kígyó, a tölgyfalevél a pásztor, a kos, a disznó alakja, annál szebbnek tartották a faragást. Az 1930-as években 1–2 pásztor már szarun és csonton is alkalmazta a domború faragást. – Irod. Madarassy László: Művészkedő magyar pásztorok (Bp., 1935); Manga János: Hirtenkunst in Transdanubien (Acta Ethn., 1961); Manga János: Magyar pásztorfaragások (Bp., 1972).
1. Gyufatartó (19. sz. vége, Egercsehi, Heves m.)
Bp. Néprajzi Múzeum
2. Tükrös vágtató betyárral (Századforduló, Dunántúl)
Bp. Néprajzi Múzeum
3. Széktámla (18. sz. második fele, Galambok, Zala m.)
Bp. Néprajzi Múzeum
4. Juhászkampó részlete Jézus ábrázolásával (századforduló, Barna János műve, Drégelypalánk, Nógrád m.)
Bp. Néprajzi Múzeum
Hofer Tamás–Manga János
