Hegyi Beszéd
Hegyi Beszéd A Mt 5,1-7,29-ben olvasható jézusi beszéd összefoglaló megnevezése. Az elnevezés abból ered, hogy az 5,1 szerint Jézus beszédét egy közelebbről meg nem határozható hegyen mondta el. A beszéd hallgatóságaként a Jézust követő sokaság van megjelölve, külön is kiemelve a tanítványok, akiknek az esetében az ev szerkezetét figyelembe véve még nem lehet a teljes tizenkettes körre gondolni, mivel a Mt 4,18kk még csak az első négy tanítvány elhívásáról tudósít.
a) A Hegyi Beszéd tartalma
Mt 5,1-2: bevezetés; 5,3-10: a nyolc boldogmondás (makariszmoszok); 5,11-12: az üldöztetéssel kapcsolatos makariszmosz; 5,13-16: rövid mondások a föld sójával, a világossággal, a hegyen épült várossal kapcsolatban; 5,17-48: a júdaista törvényértelmezéssel polemizáló törvénymagyarázatok (17-20: a törvény érvényessége; 21-26: az ölés és a harag kérdése; 27-30: a paráznaságról; 31-32: a házassági elválás; 33-37: az ESKÜ; 38-42: JUS TALIONIS; 43-48: a felebaráti szeretet); 6,1: tanítás az adakozásról; 6,5-8: tanítás az imádkozással kapcsolatban; 6,9-13: az ÚR IMÁDSÁGA; 6,14-15: tanítás a megbocsátásról; 6,16-18: tanítás a BÖJTről; 6,19-21: az igazi kincs; 6,22-23: a test lámpása; 6,24: Isten és a MAMMON; 6,25-34: tanítás a gondviselésről és az aggódásról; 7,1-5: a képmutató ítélkezésről; 7,6: a szent dolgok megbecsülése; 7,7-11: az imádság meghallgatása; 7,12: az ún. aranyszabály; 7,13-l4: a szoros kapu és a keskeny út; 7,15-20: óvás a hamis prófétáktól; 7,21-23: tanítás a mennyek országáról és az utolsó ítéletről; 7,24-27: példázat a kősziklára és a fövenyre épített házról; 7,28-29: a Hegyi Beszéd befejezése.
b) A Hegyi Beszéd irodalmi problematikája
A Hegyi Beszéd a ">MÁTÉ EVANGÉLIUMÁban található nagyobb lélegzetű beszédek sorában az első. Mivel Jézus nyilvános működése a Mt szerint ezzel a beszéddel veszi kezdetét, egyes értelmezések egyfajta trónbeszédnek értelmezik.
A syn-ok közül a Mk-ban egyáltalán nincs párhuzamos megfelelője a Hegyi Beszédnek, míg Lk 6,24-49-ben az ún. mezei prédikációban egy sokkal rövidebb változata olvasható. (Ez az elnevezés a Lk 6,17-re utal, Jézus eszerint sík vidéken tanít.) Lk-nál más a beszéd elhelyezkedése az ev szerkezetén belül: Jézus itt már hosszabb ideje a nyilvánosság előtt működik. A mezei prédikációban Lk elenyésző mennyiségű külön anyagot is közöl (6,24-26; 6,38-40; 6,45). Ezek közül az utóbbi kettő Mt-nál más összefüggésben megtalálható. Legjelentősebb a Lk 6,24-26 külön anyaga: Lk csak négy boldogmondást (makariszmosz) közöl, de ehhez négy ún. jaj-mondást is hozzáfűz.
Lényegesen nagyobb mennyiségű anyag az, amit a Mt-féle, a Hegyi Beszédben szereplő, anyagból Lk nem közöl a mezei prédikációban, de az ev más helyein olvasható (Lk 11,2-4; 11,9-13; 11,33-36; 12,22-31; 12,32k; 12,57-59; 13,23k; 14,34k; 16,13; 16,17k).
Kérdést jelent ezek szerint a Hegyi Beszéd és a mezei prédikáció irodalmi kapcsolata. Általánosan vallott felfogás szerint közös alapnak tekinthető az ún. beszédforrás (vö. SYNOPTIKUS KÉRDÉS), amelyből Lk kihagyta azokat a részleteket, amelyek pogánykeresztyén olvasói számára érdektelennek tűntek (mint pl. a farizeusokkal szembeni polémia, a zsidó törvénnyel, vagy a hamis prófétasággal kapcsolatos mondások) vagy ami műveltebb olvasói számára túlságosan nyersnek tűnhetett (pl. a Mt 5,29 vagy a 7,5). Ugyanakkor Mt a Hegyi Beszédbe rendezhette azokat az egyéb logionokat, amelyek sajátos koncepciója szerint ide illettek. Ilyenformán Mt a Lk-csal közösen használt beszédforrást kiegészítette egy zsidókeresztyén hagyományból származó beszédgyűjteménnyel, és azt egy nagyobb beszéddé dolgozta össze. Megjegyzendő, hogy Mt szerkesztői munkájában gyakran nem annyira tartalmi, mint inkább formai szempontokat lát a magyarázók egy része.
A Hegyi Beszéd értelmezése szempontjából alapvető jelentősége van annak a, ma széles körben vallott, felfogásnak, amely szerint a Hegyi Beszéd előttünk álló formájában nem összefüggő beszédként hangzott el, és nem is jézusi eredetű a maga egészében, hanem benne különböző hagyományrétegek széles kórusa szólal meg, amelyet az evangélista dolgozott össze, elsősorban zsidókeresztyén olvasók számára. A kétféle (jézusi és nem-jézusi) eredetű réteg egzakt módon nem különíthető el egymástól, de az elkülönítés sok esetben nagy biztonsággal valószínűsíthető. Így pl. a 6,6-tal szemben sehol sem olvasható, hogy Jézus valamilyen »belső kamrában« imádkozott volna, a nyilvánosság előtt ellenben igen (Mt 14,19). A bíróság előtt sem hallgatott, ill. nem volt engedékeny (5,39k; vö. 26,64). Az ellenféllel való megbékélés gondolata is (5,25) ellene mond a farizeusokkal szemben általában tanúsított magatartásnak.
c) A Hegyi Beszéd értelmezésének problematikája
A Hegyi Beszéd értelmezése és magyarázata az egyháztörténet során az egyik legfontosabb B-értelmezési kérdéskör, és igen változatos képet mutat. A Hegyi Beszéd értelmezése általában együtt jár a belőle levonható erkölcsi magatartási normák megfogalmazásával, ill. az annak megfelelő gyakorlattal. A különbözőségek alapvető okaként azt ismerhetjük fel, hogy a Hegyi Beszédet a legtöbb esetben mint szerves egészet, zárt erkölcsi kódexet szemlélték.
1. Az óegyházban a kérdéskör eleinte ugyan tudatosan nem fogalmazódott meg, de a probléma adott volt. Az őskeresztyén gyülekezetek magukat mint a környező világtól erkölcsi vonatkozásban elkülönülő közösségeket értelmezték, és a közösségen belül gyakorolták a szeretetközösséget úgy, hogy körükön belül a Hegyi Beszéd szociális problematikája nem jelentett kérdést. Amint azonban a keresztyénség világegyházzá formálódott, a Hegyi Beszéd etikai kihívásai az egyházon belül is előtérbe kerültek. Ez a kihívás volt alapvetően a mozgatórugója az aszketikus jellegű mozgalmaknak. Megjegyzendő azonban, hogy ez az aszketizmus nem annyira ÚSZ-i, hanem inkább az antik világszemléletben gyökerezett. Hasonló a helyzet a teológia elméleti művelői esetében is: radikális-keresztyén gondolatok sztoikus-filozófiai kifejezésmód köntösében jelentek meg, a Hegyi Beszéd etikája a természetjoggal, s a Hegyi Beszédben megrajzolt tökéletes erkölcsi rend a sztoikus aranykor képzetével azonosul.
2. A középkor felfogását alapvetően meghatározza az, ahogyan Aquinói Tamás továbbviszi és szisztematizálja ezt az értelmezési módot. A Hegyi Beszéd etikáját ő is az abszolút értelemben vett természetjoggal azonosítja, de különbséget tesz a minden keresztyénre nézve érvényes parancsolatok és az ún. ev-i tanácsok között, amely utóbbiak csak egy szűkebb csoportra vonatkoznak. A Hegyi Beszéd szigorú etikája szerinte ez utóbbi kategóriába tartozik. E felfogás alapja, hogy maga Jézus is tanítványokat választott ki magának, akikre nézve sokkal szigorúbb követelményeket állított fel, mint általában. (E nézet figyelmen kívül hagyja, hogy a Mt 5,1 szerint a Hegyi Beszéd egyáltalán nem csak a tanítványokhoz szól.) Ez az alapszemlélet testesül meg a középkori szerzetesség gyakorlatában, amely lehetővé teszi, hogy a világtól elvonult emberek a maguk körén belül megvalósítsák a szegénység, az engedelmesség, a szüzesség, a szeretet átlagon felüli normatíváit. Ezt a szerzetességben megtestesülő értelmezést különböző irányzatok, így pl. a később a szerzetességbe beolvadó franciskanizmus, kérdőjelezték meg, amely irányzatok a Hegyi Beszédet minden keresztyénre nézve egyaránt érvényes erkölcsi normának tekintették, s a fenti kettéválasztásban az egyház elvilágiasodásának veszélyét ismerték fel. Ezeknek az irányzatoknak egy része egyenesen egyfajta osztálynélküli társadalom megvalósítását tekintette ideális célnak. Ez az értelmezés elvi alapja a huszitizmus mozgalmának is.
3. A reformáció képviselői sorában Luther teljes érvényűnek tartotta a Hegyi Beszéd etikáját, ugyanakkor számolt a világban felismerhető realitásokkal. Az egyháztörténelem során először ő érzékelte a keresztyén ember kettős helyzetét a világban a maga teljes mélységében, anélkül azonban, hogy végül is a problémát meg tudta volna oldani. A Hegyi Beszéd etikájának lépcsőzetes értelmezését elutasította, szerinte annak megvalósítása csak a hit gyümölcse lehet, de csak a szorosan vett személyes életkörben, a magánélet szférájában lehetséges, ott azonban feltétlenül kötelező. A társadalmi élet szférájában szerinte nem a Hegyi Beszéd etikája a mérvadó.
Kálvin behatóan foglalkozott a Hegyi Beszéd problematikájával, számára az exegetikai és a privát-etikai szempontok voltak a lényegesek, a szociáletikai vonatkozások nem. Az államhatalom jogossága, a jogrend szükségessége, a fennálló tulajdonviszonyok, a kamatszedés gyakorlata stb. számára magától értetődő adottság volt, és ezekkel a dolgokkal kapcsolatban számára fel sem merül, hogy azokra a Hegyi Beszéd etikájának valamilyen módon hatással kellene lennie.
4. A reformáció későbbi időszakában a gyakorlati értelmezés olyan mozgalmakhoz is vezetett, amelyek a Hegyi Beszéd etikáját pontosan megvalósítandó szociális tanrendszernek fogták fel. E felfogás belső ellentmondása abban van, hogy a Hegyi Beszéd egyfelől a teljes hitbeli-lelkiismereti szabadság alapján álló döntést igényel, másfelől viszont egy ilyen társadalmi megvalósítás csak a kényszer eszközeivel gondolható el.
5. Az újabb kori protestáns értelmezés többárnyalatú. Nagy hatása volt annak a nézetnek, amely szerint Jézus a Hegyi Beszéd követelményeinek szó szerinti megvalósítását igényelte, ami azonban csak akkor lehetséges, ha az ember meg van győződve a világ vége egészen közeli bekövetkezéséről. Egy ilyen szemléletnek ugyanis nem kell az államrenddel és a társadalom változásaival számolnia, mert ezt a világ végéig rövidnek elgondolt idő szükségtelenné teszi, s így minden energia az Isten akaratának megfelelő élet kialakítására fordítható. Ezzel szemben megjegyzendő, hogy a Hegyi Beszéd szól ugyan az Isten országa eljöveteléről, de a végidők közeli bekövetkezéséről nincs szó. Így pl. a házasság és a család intézményéről kifejezetten pozitív értelemben beszél. Van ellenben a Hegyi Beszédnek olyan kicsengése, amely szerint az Isten Országa már most bekövetkezett valóság Jézusban.
Egy másik felfogás szerint a Hegyi Beszéd egy újfajta lelkiismereti, gondolkodásbeli magatartást kíván elérni, tehát egy belső, lelki megvalósulást, függetlenül attól, hogy etikája gyakorlatilag megvalósítható-e. E nézet spiritualizáló szemlélete átsiklik a Hegyi Beszéd nagyon is konkrét megvalósításra igényt tartó kihívása felett.
Szélesebb körben is vannak képviselői annak a nézetnek, amely szerint a Hegyi Beszéd éppen megvalósíthatatlansága miatt az ítélet meghirdetése, amely szembeállítja Isten igényét az ember megvalósításra való képtelenségével. Így a megoldás egyedül Krisztus kereszthalála. A probléma itt az, hogy erről a Hegyi Beszédben nem esik szó.
Nem oldja meg az értelmezés kérdését az a nézet sem, amely szerint a Hegyi Beszédben kizárólag Jézus önkijelentése fogalmazódik meg, mivel ő az egyetlen, aki annak igényeit be tudja tölteni. Erről a jézusi megvalósításról a szövegben sehol nem esik szó, és bár valóban nem lehet eltekinteni annak a személyétől, aki azt elmondja, kifejezetten az emberhez szóló felhívás hangzik el: »én pedig azt mondom nektek...« (Mt 5,44).
d) A Hegyi Beszéd pluralitása és egysége
A Hegyi Beszéd legmegfelelőbb értelmezési módjának valószínűleg az a módszer tekinthető, amely figyelembe veszi azt a tényt, hogy az, bár előttünk lévő formájában koncepciózus szerkesztés eredménye, és - ha az egyes részletek nem is elsősorban tartalmi, hanem formai szempontok szerint kerültek egymás mellé - nem egy kizárólagos hagyományanyagot tartalmaz, hanem az egyes hagyományanyagokban szándékosan különféle kérdésfeltevésekre történik válaszadás.
1. Azokon a helyeken, ahol minden valószínűség szerint maga Jézus szólal meg, a mondanivaló középpontjában a hitre történő felhívás szólal meg, mint felhívás egy olyan szemléletre és alapmagatartásra, amely az Atyát állítja középpontba, mint akitől az ember kegyelemből, ajándékként nyeri el életét. Így az a felismerés, hogy az Atya ismeri szükségeinket, megszabadít az aggódástól ugyanúgy, mint az imádság üdvszerző tevékenységként való gyakorlásától (Mt 6,7k; 31k). Éppen ezért szól Jézus üdvüzenete a szegények, éhezők és sírók számára, nem pedig azokhoz, akik az üdvjavakat érdemeik és teljesítményük alapján, cselekedeteikkel akarják megszerezni maguknak (Mt 5,3-6). Ezért utasítják el az antitézisek (Mt 5,21kk) azt az állandó önkontrollra törekvést, amelynek során az ember a törvény mércéjéhez méri önmagát. Ahol a jobb kéz nem tudja, hogy mit cselekszik a bal (Mt 6,3), ott nincs többé mód sem arra a gőgösen öntelt ön-túlértékelésre, amely ugyanakkor állandóan attól tart, hogy a már megszerzett érdemeket újra elveszítheti, sem arra a teljesítőképesség hiányából eredő ön-leértékelésre és kisebbrendűségi érzésre, amely önmagát rekeszti ki az Isten Országa javaiból. Ahol az ember fel van mentve az alól, hogy másokat ítéljen meg, és bíráló módon értékeljen, ott önmaga is felszabadul az alól a kényszer alól, hogy önmaga cselekedeteinek és mulasztásainak állandó megfigyelése és mérlegelése kösse le energiáit (Mt 7,1kk). Ez a felszabadult lelkület eredményezhet azután egy olyan életfolytatást, amelyben a böjt nem önmagáért való kényszerű teljesítmény, hanem a szolgálat érdekében, önként és örömmel történik (Mt 6,17), amelyben az imádság központi helyet kap, de nem mint üdvszerző, öncélú cselekmény, hanem - rövidsége révén is hangsúlyozottan - mint erőgyűjtésként arra az életformára, amelyre az Atya igényt tart (Mt 6,7kk). Ezért van az, hogy az Úr imádságának az első kérései kifejezetten az Atyára vonatkoznak, mert az ő országának és akaratának a megismerése vezet el a többi kérdésben való helyes állásponthoz. Jézus szavaiban ilyen módon az új szövetség jelenik meg, amelyet a prófétai szemlélet (Jer 31,33kk) úgy összegez, hogy annak törvénye nem kőtáblákra, hanem a szívbe van beírva. Ennek az új szövetségnek lényege nem a törvényeskedő formalizmus, hanem megvalósulásának alapja az a tény, hogy Isten kegyelemből bűnbocsánatot gyakorol népe iránt, és önmagát neki adja.
2. Egy, a zsidósággal még egészen szoros kapcsolatban álló gyülekezet számára mindez azt az égető kérdést veti fel, hogy ezzel a jézusi igénnyel együtt nem veszítik-e el érvényüket Isten parancsolatai, maga a törvény? A Mt szerkesztési koncepciója által is kinyilvánított mondanivaló az, hogy éppen ellenkezőleg: Jézus nem kevesebbet, hanem többet igényel, mint a formálisan értelmezett törvény külsőleges megtartása. Egy ilyen gyülekezettípus hagyományából származó lehet az az értelmezés, amely szerint a törvényből egy ióta sem veszhet el, és aki a törvény előírásai közül akárcsak a legkisebbet is mellőzi, utolsó lesz a mennyek országában (Mt 5,18k). Csupán arról van szó, hogy a törvény Jézusban nem úgy jelenik meg, mint az ember által az üdvjavak elnyeréséért végzendő teljesítmények tételes előírása, hanem a törvény a hitből fakadó életformára történő felhívást jelent. Nem a törvény leértékeléséről vagy eliminálásáról van tehát szó, hanem átértékeléséről és teljes, egzisztenciális módon való érvényre juttatásáról. Nem válik fölöslegessé sem a könyörületesség, sem az imádság, sem a böjt, csak mindezek nem a külsőleges, hanem a szívben gyakorolt kegyesség eszközei. Nem válnak érvénytelenné a külső előírások, de többé nem elegendő a külsőleges cselekedetekben megnyilvánuló törvényértelmezés (Mt 5,21kk).
3. Ha a Hegyi Beszédnek az egész Mt-n belüli helyére és szerepére figyelünk, akkor mindenekelőtt arra kell tekintettel lennünk, hogy Máténak ev-a megírásakor egy olyan gyülekezeti helyzetképpel kellett szembenéznie, amelyben a törvény teljes elvetésének a veszélye egyre jobban fokozódott. A legnagyobb veszély a hamis próféták tevékenysége felől fenyegetett, éspedig oly módon, hogy elsősorban nem is tanításaik, hanem magatartásuk, cselekedeteik jelentették a fő problémát (Mt 24,11kk). Ezen a ponton a gyülekezetnek a végsőkig ellen kell állnia, mégpedig az eszkhatológikus értelemben vett »végsőkig«. Ezért kerül mintegy zárófejezetként a Hegyi Beszéd végére a hamis prófétákkal szembeni polémia (Mt 7,15kk). Ezért kap olyan nagy hangsúlyt a törvény teljes betöltésére vonatkozó tanítás (Mt 5,17kk). A gyülekezetet fenyegeti az a veszély, hogy elfelejtkezzen arról: a törvény is Isten eszköze arra, hogy népét magához kapcsolja. Amit Jézus a maga követőitől megkíván, az éppen hogy nem kevesebb, hanem több, mint amit a farizeusi kegyesség megkíván.
Ilyenformán összegezésképpen elmondható, hogy Máté a Hegyi Beszédben is a törvény és a Krisztus-esemény közötti kontinuitást hangsúlyozza. Végső mondanivalója az, hogy az egész törvény összefoglalása és betöltése Jézusnak a szeretetre való felhívásában valósul meg. Figyelemre méltó, hogy Mt a mezei prédikáció sorrendjén egyetlen helyen változtat: az ún. aranyszabály esetében, (Mt 7,12), amely így az 5,17-20-szal együtt mintegy bekeretezi, s ezzel együtt értelmezi az új, a sajátosan jézusi törvényértelmezéssel kapcsolatos szemléletvilágot.
SzCs
