Étkezés.
Étkezés. – I. A görögöknél. – 1. Mint az európai indogermán törzseknél általában, úgy a görögöknél is a táplálkozás a növényi és állati ételek (σιτος και χρεα) természetszerű keverékéből állott. A történelem előtti korban a táplálkozás még nagyon egyszerű: ünnepélyesebb alkalmakkor marha-, kecske-, juh- vagy disznóhús vagy az elejtett vad, de rendesen csak különféle gyümölcs, gabona, leginkább árpa, mit hosszában keresztülmetszett s tojáshoz hasonló két kő között vagy a golyóalakú magtörővel zúztak össze, s az így nyert inkább darából mint lisztből kását (πολτος) készítettek, vagy kenyértésztát (μαζα) gyúrtak, mi aztán minden időben a szegény görögnek főeledele volt. Italul tejből vagy mézből készült szeszes ital (μεδυ) szolgált. A műveltség terjedésével a táplálkozás is finomodott; az árpából (αλϕιτα) és búzából (αλειατα) való finomabb lisztkészítéssel nemcsak buzakenyeret (πυρνον), hanem különféle süteményeket is sütöttek. Használatba jöttek a különféle főzelékek, mint a mályva μυαλαχη), saláta ϑριδαξ), káposzta (ραϕανος, χραμβη), bab (χυαμοι), lencse (ϕαχαι), hagyma (χρομυα, βολβος) stb. Kedvencz ételekké lesznek a szárnyasok, tyúkok, libák, fenyvesrigók, a tojás és sajt, s különösen a halak (χατ’ εξοχην οφον) s osztrigák. Az olajfa cultus terjedésével az olaj kiszorítja a zsír használatát s a szőlőmívelés terjedésével a bor a tejet és régi mézitalt. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az egyes görög törzsek közt nagy különbség volt az étkezési fényűzést illetőleg. Míg a spartaiak az étkezésben csak a testi erők föntartására nézve legszükségesebbekre szorítkoztak, addig a boeotiaiaknál egy jó ebéd nagy élvezet volt s a siciliai görög konyha híres volt finomságáról. Az attikaiak mindkét szélsőségtől mentek maradtak. L. Dr. Iwan Müller, Die griechischen Privataltertümer, 441a–443d. – 2. Az étkezés ideje már Homerus korában is nagy valószínűséggel – mert határozottan nem állapítható meg – a reggel (αριστον, Od. 16, 2), a dél (δειπνον, Od. 17, 170) s az este (δορπον, Il. 19, 207. Od. 4, 429) volt. A classikus korban is három étkezés volt divatban. 1) A reggeli, αχρατισμα, melyet fölkelés után költöttek el s színborba (αχρατος) mártott kenyérből vagy süteményből (ιτριον) állott. 2) Az αριστον, melynek ideje a délelőtti munka befejezése után úgy dél felé volt, s mely már meleg ételekből s több fogásból állott. 3) A δορπον (δορπον) estefelé, a római coenának megfelelően a főétkezés. Ez utóbbi a társas lakomák ideje, akár az áldozati lakomáké, akár a nyilvános néplakomáké (melyeken mindenkinek kimérték a maga részét, μερις), akár a családi ünnepélyek lakomáié, akár a résztvevők közös költségén (az egyes résztvevők adalékai συμβολαι) a résztvevők valamelyikének házában rendezett lakomáké (δειπνον απο συμβολων, Homerusnál ερανος). A lakomára a vendégeket rendesen a lakoma napján a házigazda hívta meg, de meg nem hivottak is (αχλητοι, αυτοματοι) szíves fogadtatásban részesültek, mint pl. Agathon lakomáján Aristodemus, kit Socrates vitt magával. Plato symp. 174. E vendégjogot iparszerűen aknázták ki a parasiták, kik leginkább fiatalabb házigazdák dús asztalainál szerettek megjelenni, hol mint γελωτοποιοι tréfáikkal tartották derültségben a társaságot s egyúttal maguk is az élczelődés czéltáblái lettek, vagy mint χολαχες hizelgéssel és bókolással (l. Artotrogust Plautus Miles gloriosusában), vagy mint ϑεραπευτιχοι különféle szolgálatokkal iparkodtak az ebédért megszolgálni. – 3. A lakoma lefolyása főbb vonalaiban a következő volt: A vendég leült a pamlagra, a szolgák leoldották saruját (υπολυειν) és megmosták lábát (απονιζειν), majd kézmosáshoz vizet (υδωρ χατα χειρος εδοϑη) s törülközőt (χειρομαχτρον) hoztak, mire a résztvevők a ránk maradt rajzolatok és festmények tanusága szerint ketten-ketten (303. á., vázakép) egy pamlagra (χλινη), balkarjukkal a hátuk mögött kissé rézsut fektetett vánkosra (προςχεϕαλαιον) támaszkodva dőltek (Homerus korában az asztalnál még ültek, de a történelmi korban a férfiak lakomáján már csak a ritkább esetekben résztvevő nők és gyermekek ülnek). Ekkor a τραπεζοποιος felügyelete alatt álló szolgák behozták a pamlagok számának megfelelő asztalokat (τας τραπεζας ειςϕερειν) és az ételeket. Asztalterítők és asztalkendők ismeretlenek voltak, s minthogy csak kanalat (μυστιλη, μυστρον, μυστρος) használtak és sem kést, sem villát, ujjukat az ebéd folytán kenyérmorzsákkal (απομαγδαλιαι) törölgették, mely morzsákat aztán a kutyáknak dobtak. Az ebédelés befejeztével az asztalokat elvitték (αιρειν, απαιρειν, αϕαιρειν, βασταζειν τας τραπεζας) a padlót feltörölték, a kézmosáshoz ujra vizet hoztak, sokszor még szappant (σμηγμα) s kenőcsöket és virágkoszorúkat is. A kézmosás után csészébe színbort öntöttek (a 304. á., vázakép után, χλινη-re ledőlt borozót mutat, kezében a χυλιξ, előtte α τραπεζα és ϕανος), melyből mindenki kevés bornak kiöntése mellett e szavak kiséretében: αγαιϑου δαιμονος vagy υγιειας ivott.
E jelenetet rendesen a fuvolások zenéje kisérte. Ezzel kezdődött meg a lakoma másik része, a δευτεραι τραπεζαι. Gyümölcsöt, mint fügét, diót, mandolát, olajbogyót, süteményeket (πλαχουντες) s különféle nyalánkságokat (τραγημυατα), sajtot s ivásra ingerlő sós dolgokat, sőt sót is (αλες) tálaltak fel, de a főczél mégis az ital élvezete volt, s kezdődött az ivás (συμποσιον, v. ö. Convivium). A lakoma e része, melyet vidám tréfák vagy derült beszélgetések, sokszor komoly tárgyalások is tettek élénkké, táncz, zene és játékok fűszereztek, volt főélvezete mindenkor a görög embernek, ki az étkezésre sohasem fektetett oly súlyt, mint a római, A görögnek itala a víz és a bor (οινος) volt, mely bőségesen termett, s melynek legkedveltebb fajai a thasusi, lesbosi, naxosi és chiusi valának. De bort víz nélkül inni (πινειν) barbár dolog volt, s vagy 3 rész vizet vegyítettek 1 rész borral, vagy 2 rész vizet 1 rész borral, vagy 3 rész vizet 2 rész borral, de már az egyenlő (ισον ισω) vegyítést is erősnek tartották. A vegyítést meleg vagy hóval hütött (ποσις δια χιονος) vízzel a vegyitőüstben (χρατηρ) eszközölték, honnan aztán az italt a merítő korsóval (οινοχοη) a serlegekbe (χυλιξ, ϕιαλη) töltötték (305. á., az egyik ifjú a vegyitő edényből bort merít kancsójával, hogy vele megtöltse a másik ifjútól tartott két ivócsészét; vázakép). Az ivás vezetésére választás vagy sorsolás útján főnököt jelöltek ki (αρχων τηχ ποσεως, συμποσιαρχος, βασιλευς), ki meghatározta az ital vegyítésének kulcsát, gondoskodott a mulatságok sorrendjéről s kiszabta az esetleges büntetéseket. Tréfás kérdések és talányok (αινγματα, γριϕοι) adattak fel, s ki nem tudott azokra felelni, büntetésből serlegét egy hajtásra (απνευστι) kellett kiinnia, még pedig vadabb mulatságoknál nagy serlegeket (πινειν προς βιαν). A játékok közt legkedveltebb volt a χοτταβος, melynek két főfaját ismerjük, de melyek minden részlete, minthogy már a classikus korban is ősi játék volt, kellőleg nem tisztázható. A játék egyik fajának (χοτταβος χαταχτος) lényege az volt, hogy egy pálcza tetejére rendesen két mérlegcsészével (πλαστιγγες) ellátott mérlegrudat (ζυγον) alkalmaztak. A mérlegcsészék alatt egy-egy kis érczszobor (Μανης) állott. A játék abban állott, hogy a bormaradékot (λαταξ, λαταγη, λαταγειν) a serlegből, később a szájból úgy kellett a magasba fecskendezni, hogy az az egyik mérlegcsészébe hulljon vissza, s a csészét az alatta álló szobrocskára sülyeszsze, honnan visszalöketve, a másik csésze a másik szobrocskát megüsse. A játék másik faja (χοτταβος δι οξνβαϕων) az volt, hogy egy vízzel telt nagy edényben kis csészécskék úsztak, s a bort úgy fecskendezték, hogy a csészékbe hulljon s azokat sorra elsüllyeszsze. Kedvelték ilyenkor a koczkajátékot, s ritkán hiányoztak a fuvolásnők (αυλητριδες, φαλτριαι) és a tánczosnők (ορχηστιδες, (306. á., acrobata nő, ki a kardtánczot lejti [ες μαχαιρας χυβισταν], vázakép). V. ö. Becker-Göll, Charikles. Stoll, Bilder aus dem altgriechischen Leben. – II. A rómaiaknál. A rómaiak táplálkozását a második pún háborúig a legnagyobb egyszerűség jellemzi. Főeledelük tönkölyből (far, ador) készült kása, puls (Juv. 14, 170 sk.) s hozzá a pulmentum v. pulmentarium, mely konyhaveteményekből (olus) vagy hüvelyes veteményekből (legumen) állott. Húst ritkábban, leginkább áldozati lakomákon (epulum) vagy más lakomákon (conivium) ettek. Kenyér később jött használatba, s ezt, mint az egyszerű ebédet a ház nőtagjai készítették el. A második pún háború után, különösen az ázsiai háború óta (Liv. 39, 6), mikor már szakácsok és sütők jöttek divatba (l. Pistor és Coquus), az asztal luxusa a rómaiaknál esztelen fényűzéssé és páratlan mértéktelenséggé fajult. Három étkezés volt a rendes. A reggeli, jentaculum, mely sózott kenyérből, olajbogyóból, sajtból, mazsolaszőlőből, tejből, tojásból stb. állott. Az ebéd, prandium, a hatodik órában, azaz délben. Ez különböző korban s különböző családu vagy vagyonu embereknél nagyon változó volt, de legalább részben meleg fogásokból (Plaut. Men. 1, 3, 25) vagy az előtte való nap coenájának maradványaiból ál- többször a rálott. S ha legkövetkező coenára való tekintettel egyszerűbb volt is, sokszor dőzsöléssé fajult. Cic.Verr. 4, 10. Italul a mulsum, bor s a kedvelt calda (l. o.) szolgált. A coena a főétkezés, a 9. vagy 10. órában, tehát időszámításunk szerint 2–3 órakor délután, néha később. Ha korábban kezdték (coenare de die) s ha éjfélig, sőt virradatig tartott (coenare in lucem), akkor neve c. tempestiva volt. A coena három részből állott. 1) Gustus, gustatio v. promulsis, mely véleményök szerint könnyebb, étvágygerjesztő eledelekből, mint osztrigákból, pikáns mártásu (garum) halakból, salátából (lactuca) s tojásból állott. A tojás a gustusnak lényeges eledelét képezvén, származott a mondás: ab ovo usque ad mala. Cic. fam. 9, 20. Schol. ad. Hor. sat. 1, 3, 6. Ekkor itták a méhsert, mulsum, innen promulsis. 2) A tulajdonképeni coena, mely eleinte két, később három és több fogásból (fercula) állott. Ekkor tálaltattak fel: egész vaddisznó, nyúl, malacz, galambok, kacsák, rigók, császármadarak, pávák, fáczánok s a tengeri halak egész sora. 3) A mensae secundae, a harmadik terítés, csemegéből (bellaria), süteményekből, gyümölcsökből s egyéb nyalánkságokból állott. Kezdetben ültek, később feküdtek (accumbere) az asztal mellett (l. Triclinium). V. K.
303. Lakoma (vázakép, Roma).
304. σκυλιξ-n nyugvó görög, jobb kezében χυλιξ, előtte ϕανος és τραπεζα (vázakép).
305. Bort töltögető szolgák.
306. Acrobata nő (vázakép, Nápoly).
