2. A téma forrásairól és azok problémáiról
142. A téma forrásairól és azok problémáiról
A XVI–XVII. századi katonai igazságszolgáltatás magyarországi történetének megírásához a legalapvetőbb forrásokat minden kétséget kizáróan a különböző hadi bíróságok ítéletlevelei jelentik. Belegondolva azonban, hogy a katonai bíróságok határozatai milyen körülmények között születtek, találónak érezzük Kárffy Ödön század eleji megállapítását, melyben „a régi hadbirósági itéleteket a hadtörténelem ritkaságainak” nevezte.1 A hadi bíróságok nem lévén önálló „hivatalok”, irataik sem kerültek külön őrzőhelyre (nem alkotnak külön fondot vagy állagot), így nagy részük vagy elkallódott,2 vagy – a kutató számára szerencsésebb esetben – a bírói joghatóság képviselőjének, azaz: a vár fő- vagy vicekapitányának (esetleg seregbírájának) családi iratanyagába került. A fellebbezett peres ügyek hasonló módon az egyes főkapitányok vagy hadbírák családi archívumainak hivatali iratai között keresendők.3 A levéltári kutatást nehezíti, hogy a magyarországi végvidéki és kerületi főkapitányok archontológiája mind a mai napig nem készült el, nem beszélve az egyes várak parancsnokainak jegyzékeiről; több főúri család iratanyaga pedig az idők folyamán jelentősebb károsodást szenvedett. Mindezek ellenére jelenleg mintegy tíz kiadott és körülbelül háromszor ennyi kiadatlan ítéletlevél és tárgyalási jegyzőkönyv áll rendelkezésünkre, melyek terjedelme az egy oldalnyi rövid deliberátumtól az ötven foliónyi vaskos jegyzőkönyvig terjed.4 Ezek alapján már viszonylag kedvező lehetőség nyílik a törökkori Magyarországon alkalmazott haditörvénykezés ítélkezési gyakorlatának bemutatására, a legtipikusabb peres ügyek feltárására, továbbá a kiszabott büntetések súlyosságának érzékeltetésére.
1 Kárffy, 1915. 534. Takáts Sándor ugyan 1926-ban Kárffyval ellentétben azt állította, hogy a XVI–XVII. szá-zadból „egész sereg tárgyalás és itélet maradt reánk, s majdnem mindannyija magyar nyelvű”, ennek ellenére maga is pusztán hat ítéletlevélről tett említést. Vö. még Bittó Béla véleményével: „ily ítéletlevél ritkaság számba megy.” Bittó, 1934. 273.
2 Egy füleki seregszéki ítélet például a Zichy család vegyes peres iratai közé került, egy győri tárgyalási jegyző-könyvre pedig a jezsuita kollégium vagyonjogi és peres iratai között akadtam. MOL P 707 Fasc. 286. (460. cs.) fol. 188–189.; MOL E 152 Irreg. Col. Jaur. 6. t. No 13.
3 Így került jelentős számú ítéletlevél az Esterházy család különböző ágainak levéltáraiba (hercegi: MOL P 125 Esterházy Pál pápai kapitány, majd bányavidéki generális, illetve nádor iratai.; zólyomi ág: MOL P 1291 III. O. 10. Győri vonatkozású katonai iratok; cseszneki ág: SNA Esterházy, cseszneki lt. Esterházy János győri vicegenerális katonai vonatkozású iratai); a Forgách család archívumába (MOL P 287 itt található Forgách Ádám felső-magyarországi, majd bányavidéki főkapitány igen töredékesen fennmaradt iratanyaga) vagy a Csákyak és Batthyányak levéltári fondjaiba (MOL P 71, illetve MOL P 1313) stb. Egy alkalommal pedig Fodor János felső-magyarországi hadbíró családi iratai között bukkantam néhány ítéletlevélre, melyek a Balassa család rokon és idegen családainak iratanyagában maradtak fenn (MOL P 1774 26. t.).
4 Ezeket érdemes lenne külön kötetben közzétenni, akár az urbáriumok és úriszéki perek sokat idézett forrás-kiadványainak folytatásaként. Az eddig előkerült jegyzőkönyvek és ítéletek jegyzékét lásd a Függelék harmadik részében.
A hadi bírósági szervezet kialakulásának bemutatására – a joggyakorlattal ellentétben – az ítéletlevelek nem nyújtanak módot. Ennek megismeréséhez egészen más jellegű források felkutatására és feldolgozására volt szükség. A magyar hadszíntéren szolgáló idegen katonaság hadi bíráskodásának – ha nem is teljes, de részletes – ismertetése ugyancsak másféle forrásanyag feltárását követeli. Mivel a hadi bíráskodás 15tág értelmezésben a katonai közigazgatás szerves részét képezi, a bírósági szervezet feldolgozásához az azt koordináló bécsi Udvari Haditanács csaknem minden levéltári egysége hasznos adalékokkal szolgálhat. A Hofkriegsrätliches Kanz-leiarchivból és a Bestallungen elnevezésű levéltári egységből elsősorban a különféle katonai utasítások, szerződéslevelek és hadiszabályzatok nyújtottak igazi segítséget; de munkám során nem nélkülözhettem az Udvari Haditanácsnak a végvárrendszer szinte legapróbb eseményeiről is tudósító, de a magyar történettudomány által ez ideig alig-alig ismert egykori iktatókönyveit (Protokolle des Wiener Hofkriegsrates).5 A Magyar Országos Levéltárból hasonlóképpen az utasításokat és katonai vonatkozású iratokat jelentős mennyiségben őrző kamarai és családi levéltári fondok jelentették a szinte kimeríthetetlen adatok tárházát.6
5 Érdemes megjegyezni, hogy a Protokolle des Wiener Hofkriegsrates alatt nem az Udvari Haditanács üléseinek jegyzőkönyveit, hanem a hozzá beérkezett és az általa kiállított iratok mutatóit, tehát korabeli iktatókönyveket kell értenünk.
6 Csak néhányat említve: MOL E 136, MOL E 210, MOL E 211 vagy MOL P 71, MOL P 125, MOL P 287 stb.
Már kutatásaim megkezdésekor szilárd elhatározásom volt, hogy elkészítem az úgynevezett végvári „jogtudó értelmiség” adattárát, azaz a XVI–XVII. századi sereg- és hadbírák, valamint seregjegyzők stb. archontológiáját, ezért számos másodlagos jellegű forrásanyag (például a veszprémi és győri káptalan felvallási jegyzőkönyvei, illetve bizonyos városi levéltári anyagok7) átnézésére kényszerültem. Az adattár mégsem pusztán egy leendő végvári archontológiai lexikon egyik fejezete. Összeállításával a Takáts által nem érintett terminológiai problémák megoldása mellett a magyar végvári társadalom és az idegen zsoldos katonaság történetének minden részletéhez (a családi kapcsolatoktól az iskolázottságon át az egyes személyek mikrobiográfiájáig) kívántam újabb adalékokkal szolgálni.
7 Például a Kassai Városi Levéltár (AMK) Collectio Schwartzenbachiana elnevezésű gyűjteménye és Győr város Levéltára (GyL GyV) végrendeleti könyvei.
