I. Bevezetés
7I. Bevezetés
„A katonai fegyelem réges-rég felbomlott; a katonák végigkószálták a falvakat, fosztogattak, parancsra nem hallgattak; minél hatalmasabb volt valaki, annál inkább rablómesterségnek tekintette a katonáskodást; ritkán fizettek zsoldot, a legtöbbnek negyven pénznél is többel tartoztak … Büntetlenül lehetett akármit művelni és elszenvedni; szokássá vált, hogy bíróság sehol, igazságszolgáltatás nincsen.”1
1 Forgách, 1977. 797.
Forgách Ferenc, a híres történetíró, históriájának XIII. könyvében ezeket a sorokat vetette papírra, amikor az 1550–1560-as évek közállapota és a katonai fegyelem felbomlása felett kesergett. A XVI–XVII. század folyamán, a török elleni végvári harcok klasszikus korszakában, sokan fogalmaztak meg hasonló véleményt a magyar és idegen végvári, illetve mezei katonaság diszciplínáját illetően.2 Levelek és siralmas panaszok tucatjait idézhetnénk azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi oszmán hódítás időszakában a polgári lakosság mennyit szenvedett – a török portyák állandó pusztításai mellett – a királyi Magyarország véghelyein szolgálatot teljesítő végvári katonáktól és egyéb hadakozással foglalkozó csoportoktól. Kérelmeivel azonban nemcsak a végvidék népe fordult gyakran uralkodójához. Hasonló gyakorisággal tették ezt maguk a végváriak is, néha több esztendeje elmaradt fizetésükért könyörögve. A katonai fegyelem felbomlásának legalapvetőbb okával ennek megfelelően már a kortársak is tökéletesen tisztában voltak. 1557-ben például Thelekessy Imre, későbbi felső-magyarországi főkapitány, uralkodójának a következőket válaszolta a katonai kihágások miatt neki tett szemrehányásra: „hadinépet fizetés nélkül nem lehet tartani”.3
2 Illésházy István nádor feljegyzéseiben az alábbi szavakkal panaszkodott a hosszú török háború (1593–1606) katonáinak fegyelmezetlenségéről: „Mátyás herczeg oly engedelmes lőn, semmi büntetést az táborban nem mívele és ezokáért sok számtalan emberölések esnek vala … paráznasággal, részegséggel, vendégséggel, kalmárárúval, udvari pompával úgy annira rakva vala az tábor, hogy nem az szent istennek, de még az jámbor embereknek is iszonyú vala benne maradni.” Demkó, 1917. 59. Vö. Csorba, 1978. 142–143.
3 „das khriegsvolkh on Bezallung Zuerhalten nit muglich” ÖStA HHStA UA Fasc. 78. Konv. 1. fol. 182. 1564-ben maga az Udvari Haditanács is hasonlóképpen nyilatkozott egyik tervezetében: „A háborút mindenekelőtt pénzzel és rendben kell vezetni; ahol a pénz hiányzik, nincs rend, s ahol nincs rend, ott nem lehet semmi érdem-legeset véghezvinni.” Rázsó, 1966. 188. Vö. még Zrínyi Miklós véleményével. Perjés, 1965. 270.
A kihágásokat és pusztításokat azonban még megfelelő zsoldfizetés mellett sem lehetett megszüntetni, ezek ugyanis a háborúk állandó velejárói voltak – amint erre Miksa király már az 1569. évi pozsonyi diétán felhívta a rendek figyelmét: „bella hoc malum [ti. a katonaság kihágásait és erőszakoskodását] secum adferre consue-verunt”.4 Mérséklésükre is csak a katonaság fegyelmének hatékonyabb biztosításával és a kihágásokat elkövetők szigorú és elrettentő megbüntetésével nyílhatott lehetőség. Ennek feladatai a katonáskodással foglalkozó rétegek és mindenekelőtt a magyar és idegen királyi végváriak igazságszolgáltatási fórumaira hárultak. A végvári katonaság bíráskodási szervezetének és ítélkezési gyakorlatának kialakulása, illetve megszilárdulása azonban hosszú folyamat eredménye volt, mely szervesen összefüggött a 8„vitézlő társadalom” kialakulásával. Az újonnan megszülető társadalmi csoport önálló igazságszolgáltatással való felruházása ugyanis olyan nagy múltú és kizárólagosan önálló bíráskodással rendelkező rétegek érdekeit sértette, melyek éppen legfőbb szorgalmazói voltak a pusztításokat elkövető hadinép megbüntetésének. Jelen összefoglalás ennek, az egymással és gyakran önmagukkal is ellentétes érdekek ütközőpontjában zajló fejlődési folyamatnak, valamint a XVI–XVII. századi magyar és idegen „vitézlő rend” hadi bíráskodási szervezetének és ítélkezési gyakorlatának bemutatására tesz kísérletet, s nem pusztán törökkori had- és jogtörténetünk, hanem egyúttal a társadalom- és a katonai közigazgatás-történet alaposabb megismeréséhez kíván – jórészt eddig feltáratlan források alapján – adalékokkal szolgálni.5
4 MOE, V. köt. 240.
5 Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akiknek segítsége nélkül jelen kötet nem készülhetett volna el. Elsőként a 'Pro Renovanda Cultura Hungariae' és a 'Peregrinatio II.' alapítványoknak, melyek támogatásával 1992 és 1993 nyarán kassai és bécsi archívumokban folytathattam kutatásokat Külön köszönet illeti Jozef Kirstet és Hajdú Marikát Kassán, Karl Rossát pedig Bécsben nyújtott támogatásáért. Ugyanilyen hálával tartozom a Magyar Országos Levéltár dolgozóinak, továbbá Oborni Teréznek, Bogárdi János pécsi könyvtárosnak, Licht-neckert András veszprémi levéltárosnak, valamint Fazekas Istvánnak, Kelenik Józsefnek, Sunkó Attilának és mindenekelőtt a kéréseim sűrűjében olykor már elvesző Németh István levéltáros barátomnak, akik kutatásaik során talált és témámra vonatkozó adataikat készségesen bocsátották rendelkezésemre. Havassy Péternek az archontológia összeállításához adott tanácsait, Reisz T. Csabának a kötet számítógépes megszerkesztésében való önzetlen segítségét, a német és angol összefoglalók elkészítését pedig Takács Katalinnak és Mitró Zsuzsannának szeretném megköszönni.
Végül megkülönböztetett köszönet jár egykori egyetemi témavezetőmnek, Ágoston Gábornak és lektoromnak, Szakály Ferencnek, aki nyári szabadságának kellemes óráit áldozta munkám gondos elolvasására. Utoljára Gecsényi Lajos lekötelező szívességéről szeretnék megemlékezni, aki győri adatainak felajánlása mellett bécsi kutatásaim idején munkám előrehaladását, majd a kötet mielőbbi megjelentetését atyai szeretettel támogatta.
1. Az irodalom a végvári katonaság igazságszolgáltatásáról
2. A téma forrásairól és azok problémáiról
3. Néhány szó a fogalomhasználatról és a szerkezetről
