A HÁZASSÁG ELŐTTI NEMI KAPCSOLAT
702A HÁZASSÁG ELŐTTI NEMI KAPCSOLAT
A leányanyákat övező általános megvetés, a faluközösségből való kirekesztés gyakran emlegetett tényeiből úgy tűnhet, hogy a parasztok szexuális erkölccsel kapcsolatos normája és a házasságon kívüli bármilyen nemi kapcsolat „vétkes magatartásnak” nyilvánítása mint felekezeti különbségtől is független valláserkölcsi felfogás teljességgel egybeesett. A szexuális szabadosságot következetesen kárhoztató s szankciókkal is nyomatékosító egyházi (és világi) felfogásnak szükségtelen volt tehát jogi eszközökkel érvényt szerezni, hiszen a faluközösség úgyis ítélkezett a vétkesek fölött. A megesett lányok által önkéntesen vállalt – tulajdonképpen a közvélemény terrorja által rájuk kényszerített – szimbolikus megszégyenítés kifinomult rendszere is azt sejteti, hogy nem a felsőség, hanem maga a faluközösség alkalmazott elrettentő hatású szankciókat. Kapros Márta 19–20. század fordulójára érvényesnek tekintett Ipoly menti adatai jól szemléltetik az erkölcsi megbélyegzés szimbólumokba sűrűsödését. Egyszersmind azonban a „vétek” takargatásának igyekezetét is! Ha a lány teherbe esett, de csak a szülei tudtak róla, mintha mi sem történt volna, úgy zajlott a lakodalom. Ha híre ment a családban, nem tették fel a menyasszony fejére „a fátyol rögzítésére szolgáló rozmaring koszorút”, mert ez csak a szűz leányokat illette meg. Ha tágabb közösség is tudomást szerzett a terhességről, le kellett mondania a leánynak a menyasszonyi ruháról, s főkötőben esküdött. Ha már erősen látszott rajta a terhesség, egyszerű sötét ruhában, előre kötött fejkendőben, s csak a legszűkebb rokonság jelenlétében illett lakodalmaznia. Ha pedig már megszületett a gyermek, akár nagy lakodalmat is tarthattak, de „a koszorú helyett főkötő volt a menyasszonyon” (Kapros M. 1984: 325–326).
Bármennyire általános is a 19–20. század fordulója óta a megesett lányok, a leányanyák ilyen és hasonló „közösségi büntetése”, az önmegtartóztatás valláserkölcsi parancsának a parasztok erkölcsi felfogásával való eredendő egybeesését mégsem tekinthetjük vitathatatlan evidenciának. Nem hagyhatjuk ugyanis figyelmen kívül azokat az adatokat, melyek szerint korántsem volt mindenütt a „legfőbb érték” a férjhez menendő lányok érintetlensége. Ahol annak tekintették – a leginkább polgárosult vidékeken –, nem alakultak ki, illetve a 20. században már nem voltak jellemzőek a szeretőtartás próbaházasság tartalmú, lokális elterjedtségű szokásokban megragadható formái (vö. Tárkány Szücs E. 1981: 266–268, 316–318). A próbaházasságszerű szerelmi játékok – az együtthálás esetei – nem jelentettek persze szükségszerűen szexuális kapcsolatot. A tilalom, a megelőzés intézményes formái sem épültek bele azonban a szokásokba – már amennyire ezt meg lehet ítélni a polgári prüdéria befolyásától nem mentes, a kendőzetlen szókimondástól óvakodó néprajzi közleményekből. Különösen nehézzé teszi a véleményalkotást, ha a leányi szüzesség és a széki (Szolnok-Doboka m.) szóhasználat szerint „összeeresztés” egymással merőben ellentétes erkölcsi parancsának való engedelmeskedés lehetetlenségéről szólva maguk az adatszolgáltató asszonyok is a megfelelés emberfeletti kötelességével jellemzik a maguk kiszolgáltatottságát: „a leány döntése így is, úgy is rossz döntés” tartalmú sorspanaszt (vö. Nagy O. 1989: 134–136).
Az adatok értelmezésének nehézségei ellenére megállapíthatjuk, hogy a szeretők szexuális kapcsolata nem volt teljességgel kizárt – egyes vidékeken legalábbis nem. 703Azt azonban kívánatosnak tartották, hogy a szeretői kapcsolat a házasságot készítse elő. Vagyis a teherbe esés önmagában nem számított megbélyegzésre okot adó leányi véteknek, csupán a szeretők váltogatása. A gyimesi csángók guzsajosba járása: a szeretők együtt hálása, vagy az őrhalmi (Nógrád m.) „nagyszeretők” szinte már házastársi viszonya a lányos ház falai között (közös fekvése az ágyban, közös tálból evése) a formális esküvést, ezzel a legény szüleihez költözést megelőzően nem jelentett tehát promiszkuitást (gyimesi csángók: Gunda B. 1949: 233; egy 1909-ben született csángó férfi személyes példája: Albert E. 1995: 111–115; Őrhalom: Fél E. 1941b: 250–260). Azt azonban jelentette, hogy a helyi norma szerint a házasságra készülő szeretők kapcsolatának része lehetett a szexuális érintkezés. Ha mégsem volt az, nem annyira a szüzességnek mint értéknek a kísértéssel is szembeszálló védelme motiválta a leányt, hanem a jövőért aggódó tartózkodás: mert túl könnyen engedett, a legény esetleg könnyűvérűnek tartja, és elhidegül tőle.
