A PARASZTI POLGÁROSODÁS
A PARASZTI POLGÁROSODÁS
A „nép” és a „paraszt” fogalmának tisztázásából következően figyelmet kapott a paraszti társadalmi viszonyok átalakulása az árutermelés kibontakozásával. A tudományközi együttműködés igényes példájaként született meg Balogh István (1965a; 1965b) áttekintése a gazdálkodás és művelődési viszonyok változásáról, s Katona Imréé (1965) a bérmunkaformákat vállalókról a kapitalizmus kiépülésének időszakában.
Alapos, a falumonográfiák elmélyültségét elérő tanulmányok születtek a mezővárosok és agrárvárosok társadalmi képéről a kapitalizálódás időszakában (Hofer T.–Kisbán E.–Kaposvári Gy. 1974; Kocsis Gy. 1987, 1995; Örsi J. 1990; Szilágyi Miklós 1995b).
Még átfogóbb az érvényessége azoknak a kutatásoknak, amelyek a már felgyűjtött néprajzi anyag történeti-társadalmi értékelését végezték el a fejlődési perspektívák érzékeltetésével.
Azt, hogy jobbágyok is szívesen vállalták a polgár minősítést már a 16. században, mintegy a mezővárosi gazdákkal egy szintre kerülve legalábbis a megnevezésben, Takács Lajos (1978) bizonyította. A független „polgári” egzisztencia lehetőségét végül az úrbérrendezés teremtette meg a volt jobbágyok tömegei számára a 19. század második felében, amikor a kiépülő gyáripar, vasútrendszer és a mindent behálózó kereskedelem fokozatosan elérte az ország legeldugottabb vidékeit, kikényszerítette a piaccal, a városi-ipari kínálattal való szembenézést. A szakszerűbb néprajzi anyaggyűjtés éppen ebben az időben vette kezdetét, s a felhalmozott tárgyak és ismeretek eltérő következtetésekre vezették a kutatókat a változások irányát, a kialakuló új életstratégiák értékelését tekintve.
A folyamat ellentmondásosságát hangsúlyozta Hoffmann Tamás (1969; 1975: 365–383), a termelékenyebb termelési kultúra és a középkori nemesi ízlésvilág követése közötti ellentmondást. Hofer Tamás (1973) ugyancsak érzékelve, hogy a változó tárgyi világ nem csupán városias elemekből épül fel, a folyamatban két szakaszt különített el a 19. században: az első felében a nemesi minták, a második felében inkább a paraszti öntudatosodás, önkifejezés igényei hatottak, hogy azután egyes területeken, de korántsem mindenütt, átadják helyüket az egyszerűbb polgári formavilágnak 63a 19–20. század fordulójától. Kósa László pedig a „parasztosodás”-t a paraszti polgárosulás velejárójának látja, azon folyamat társadalmi és kulturális összetevőjének, „melynek során a parasztság megszabadul feudális, jogi és életmódbeli kötöttségeitől és jellemzőitől; a tőkés társadalomnak önálló, munkaerejével és termelő eszközeivel rendelkező, vállalkozóképes és vállalkozó szellemű tagja lesz” (Kósa L. 1990: 57, 61). Ez a folyamat nem zökkenőmentesen és nem egyformán zajlott le országszerte, éppen ezért nyújt számára termékeny kiindulópontot a népi kultúra táji megoszlásának leírásához, régiónként eltérő dinamikájának érzékeltetéséhez.
A paraszti polgárosodás folyamata azonban többszörösen megrekedt (Szelényi I. 1992), amit egyetlen törekvő gazda életmenetének, gazdálkodásának kifinomult elemzésével illusztrált Mohay Tamás (1994).
