Az öregkor magatartási mintái
623Az öregkor magatartási mintái
Az öregedő ember minden dolga leegyszerűsödik, így kívánja az illem. Ekkor mutatkozik meg a higiénia, a tisztaság bizonyos fokú luxus jellege a paraszti társadalomban. Ahogy egy idős matyó férfi mondta: „öregember vagyok, nem vagyok gavallér. Eszi a nyakamat a zsíros inggallér” (Róna T. 1953: 11). Jellemző egy idős tiszaigari asszony szinte szabadkozó megfogalmazása a rendigényéről: „Özvegyasszony vagyok, de nekem szükség, hogy minden rendben legyen” (Hofer T. 1950: 379).
„Az öreget már nem illeti a címer”, a díszítettség bizonyos foka. Már megszólnák, „ha túl nagy gonddal csinosítaná lakását, fellocsolná, homokkal felszórná például a szoba földjét”. Mezőkövesden az idős asszony már nem akasztja fel a falra mázas cseréptálait, hanem a polcon tartja őket, „mintegy azt fejezi ki ezzel, hogy nem veszi igénybe lakásdíszítő szolgálatukat” (Fél E.–Hofer T.–Csilléry K. 1969: 16).
Munkaképessége hanyatlásával illő, hogy az evésben is nagyobb önmérsékletet tanúsítson az idősödő ember. „Anyám hasztalan kínálta őket (…), a kenyeret savóba mártották és azt szopogatták, nálunk ez volt az öregasszonyok rendes eledele” (Illyés Gy. 1962: 170).
Ezzel együtt az öregség nemcsak veszteség. Ahogy lassan „elvesztik megkülönböztető nemi szerepüket” (Frankenberg 1966: 130), nagyobb szabadságot nyernek. „Valahogy szabadabb az ember, kevesebbre kell vigyázni!” (Csalog Zs. 1978: 416). Ugyanakkor egyre aktívabb a közvéleményt alakító szerepük: „a vénasszonyok itt is összeülnek (lakodalomban) és megszólják a fiatal párt! (…) Egész arzenálja a kiszólásoknak áll rendelkezésükre” (Luby M. 1935: 129).
Gyakran tartanak az idős asszonyoktól. Sok vidéken a legutóbbi időkig az idős rokon asszonyoknak nagyobb szerepük volt a házasságok létrejöttében, mint a fiatalok vonzalmának. Ők „hírelték ki” a lányokat (Varsány, Nógrád m.).
Az öregség korszaka tehát nem csupán a hiányok, a formálatlanság időszaka. E korosztály ajándéka az is, hogy több időt szentelhetnek a transzcendens szférának: „Az öreg gazda reggel elmegy a templomba (…) Délelőtt jön-megy, pipál (…) A fiatal gazda, amint megette a reggelit, rágyújt a pipájára és kimegy az ólba” (Györffy I. 1934: 6). Fizikai mozgásterük viszont leszűkül: „az öregasszony maga templomon kívül nem megy sehova, nem megy ki már a földekre sem (…), ő már csak otthon szeret lenni, nem szereti, ha a ház nélküle van” (Fél E. 1943b: 30 ).
