A KOMASÁG INTÉZMÉNYÉNEK PATRIARCHÁLIS VONÁSAI ÉS KLASSZIFIKÁLÓ TENDENCIÁI
A KOMASÁG INTÉZMÉNYÉNEK PATRIARCHÁLIS VONÁSAI
ÉS KLASSZIFIKÁLÓ TENDENCIÁI
ÉS KLASSZIFIKÁLÓ TENDENCIÁI
A komasági kapcsolat patriarchális jellegű, kiterjedt a házastársra; a koma felesége automatikusan komaasszonnyá vált. Ez a megszólításban is tükröződött. A gyimesi csángóknál a vőlegény násznagya a keresztapja volt. A lakodalom befejeztével 543az újemberré (házas) lett keresztfiát magázni kezdte, annak feleségét pedig magázva keresztlányomnak szólította. Az egyházjogi előírásoknak megfelelő elv érvényesült abban a gyakorlatban, hogy a keresztség révén létrejövő kapcsolatokat kiterjesztették egyes vérrokonok, sőt a házastárs személyére is. Ez a kapcsolattágítás a nagyszülők nemzedékére is kiterjedhetett; Szegeden (Csongrád m.) a gyermek apjának komáihoz szintén kendezve és öregkoma megszólítással fordult. Ennek mintájára öregkeresztapa és öregkeresztanya volt a szülő keresztszüleinek megszólítása (Gunda B. 1949: 234; Bálint S. 1957:1. 26; J. Lőrinczi R. 1980: 197; Vidacs B. 1985: 516; Örsi J. 1990: 168).
A koma (több koma esetén a főkoma) felesége volt a keresztanya, általában a legidősebb vagy legtekintélyesebb asszony. Így szólította őt keresztgyermeke, ennek testvére, házastársa, gyermeke és unokája, illetőleg ez utóbbiak házastársa is. A komák apját-anyját, ipát-napát a kendezés és az öregkoma megszólítás illette meg (Fél E. 1944a: 9–10; Bálint S. 1957: I. 726; Örsi J. 1974: 36; Nagy Varga V. 1984.–903).
A kapcsolat az oldalágra is kihatással volt. Nemcsak maga a megkeresztelt gyermek, hanem ennek testvérei is keresztapjuknak, keresztanyjuknak szólították a keresztszülőket, még ha egyébként őket más tartotta is volna a keresztvíz alá. Tápén (Csongrád m.) a fitestvér komáját, komaasszonyát a nála idősebbek szintén komának, komaasszonynak, a fiatalabb testvérek pedig keresztapjuknak, keresztanyjuknak szólították. A fiatalabb, nem közvetlen komatársnak kiskoma, feleségének kiskomaasszony volt a neve (Bálint S. 1957: I. 800; 1980: 13).
A Zoboralja egyes falvaiban is kiterjesztő, csoportosító volt, míg ugyanitt más falvakban csak fiágon terjedt ki a komaság. Megfelel a magyar népi szokásoknak, hogy az azonos generációkhoz tartozók csoportját nagyon markánsan határolták körül, az életkorban meglévő egy-két év különbség szigorú határvonalat képezhetett még a testvérek között is. Egykorúnak számítóak között a koma/komaasszony megszólítás volt az illendő, a különböző korúak között pedig a fentebb leírt megfelelő kifejezések. A megszólítás effajta rendje a katolikus egyház által lelki rokonoknak tartott személyekre terjedt ki, és elsősorban a katolikus közösségeket jellemezte. A megszólításnak az egymástól távoli tájakon is megfigyelhető hasonló szisztémája azt tükrözi, hogy a népi gyakorlatban az egyházi előírások meggyökereztek, és befolyásolták nemcsak a szokások, hanem az intézmények működését is (Luby M. 1935: 4651; P. Madar I. 1989: 71–72; Vidacs B. 1985).
