A KERESZTSZÜLŐK ÉS KOMÁK KÖTELESSÉGEI
A KERESZTSZÜLŐK ÉS KOMÁK KÖTELESSÉGEI
A komaasszonynak kötelessége „kifőzni a komaasszonyát”, vagyis amíg gyermekágyat fekszik, egy vagy több alkalommal ebéddel ellátni a családját. Az ebédet díszített tálakban vitte; a szokás neve tájanként eltérő, de a keresztelőlakomával azonos volt.
A keresztapa figyelemmel kísérte keresztgyermeke növekedését és bizonyos ünnepi alkalmakkor ajándékot adott neki. Húsvéthétfőn a keresztfiúk elmentek meglocsolni a keresztapjuk lányát, vagy ha lányuk nem volt, akkor magát a keresztanyát, amit ő húsvéti tojással és édességgel viszonzott. Amikor a keresztgyermek idősebb lett, pénzt is adtak, hogy fedezze húsvéti mulatságait: cigányokat és italokat. Átányban (Heves m.) a tradíció úgy kívánta, hogy a keresztszülők jelen legyenek a keresztgyerekeik iskolai vizsgáin (Fél E.–Hofer T. 1969b: 165).
A katolikusok első áldozáskor kisebb értéktárgyakat (imakönyvet, órát, nyakdíszt) kaptak a keresztszülőktől; ezentúl a fiúk mellvirágot és a lányok koszorút. Az ünnepi ebédet a keresztszülők rendezték. A református keresztszülők részt vettek a gyerekek konfirmációján, és ők vették az első zsoltároskönyvet (Szendrey Zs.–Szendrey Á. é. n.: 292, 297).
A komák és a keresztszülők kötelességei a keresztgyermekük lakodalmában tájanként változóan sokfélék lehettek. Mint említettük, Szlavóniában a koma volt az egyik vőfély, akinek a hívogatástól a lakodalom utáni rendcsinálásig nagyon sok feladata volt. Komoly anyagi áldozattal is járt, mert a csókoláskor és a menyasszony árulásakor is neki kellett a legtöbb pénzt adnia. Legtöbb helyen a lakodalomban a násznagy szerepét töltötte be. Tápén (Csongrád m.) a keresztanya vette meg a keresztfiának a vőlegényinget, keresztlányának a menyasszonyruhát. A lakodalomnak a 542keresztszülők voltak az első vendégei, az asztalfőn ültek. A násznagy személyisége, eredeti tréfái, és amikor szükséges, emelkedettsége nagyon fontos volt az esemény atmoszférájának megformálásában. A palóc vidéken a keresztanya sütötte a „keresztanyakalácsot”, amely a legnagyobb volt a lakomán, és minden vendégnek kapnia kellett belőle egy szeletet (Penavin O. 1975: 96; Bálint S. 1957: I. 726; Fél E.–Hofer T. 1969b: 166; Nagy Varga V. 1984: 912).
Átányban (Heves m.) amikor a keresztkoma házában haláleset volt, megkérték, hogy legyen a bejáró, a temetés elrendezője. Tájékoztatta a polgári és az egyházi hivatalokat a végrendeletről, meghívta a sírásókat és a legközelebbi rokonokat a halotti torra. A toron a bejáró emelte az első poharat e szavak kíséretében: „Isten adjon nyugodt pihenőhelyet az elhunytnak. Istenem, vigasztald meg a gyászoló szíveket.” A bejáró kötelessége volt az elhunyt végakarata érvényesülésének figyelemmel kísérése. A komák a temetési szertartás alatt a rokonok között álltak a halott fejénél. A halottat a komának kötelessége volt kikísérni a temetőbe; a fiatal halottat a komái vitték ki a Szent Mihály lován. A Tápió-mentén a temetési menet élén az elhunyt keresztfia vitte a halállobogót. Cegléden (Pest m.) a sírhely kiásásában a komák részt vettek: a sírásó komákat a halott hozzátartozói keserű túróval és pálinkával vendégelték meg (Luby M. 1935: 186; K. Kovács L. 1944: 212–217; Fél E.–Hofer T. 1969b; Penavin O. 1975: 96).
A Tiszaháton a három hónapnál fiatalabb gyermeknek a koma vette a kis koporsót, és a halottvivőknek ő adott karszalagot. Ha a gyermek idősebb korában halt meg, akkor már nem volt köteles koporsót venni. Szegeden a keresztanya gondoskodik meghalt keresztgyermekének temetéséről. Fiatal lány halottnak a keresztanya vette meg a menyegzői koszorút és fátyolt, amit rá kellett adni. A keresztapa és a keresztanya a búcsúztató alatt a vérrokonok között állt a koporsó mellett. Átányban aki nem volt keresztszülő, nem érezte magát teljes értékű embernek, szomorú volt emiatt, és mások is sajnálták (Luby M. 1935: 150; K. Kovács L. 1944: 223–241; Bálint S. 1957: I. 726; Fél E.–Hofer T. 1969b: 166).
A gyermektelen házaspárok életéből kimaradt a keresztelő, a keresztgyermek konfirmációja és házasságkötése. Néhány gyermektelen házaspár kivételével minden egészséges és megfelelő házaspár mint keresztszülő, mint násznagy, mint bejáró szerepelt a megfelelő alkalmakon. Abban lehettek különbségek, hogy egyik ember a keresztelőn, a lakodalomban vagy a temetésen vált meghatározó személyiséggé, mert megfelelően alkalmazta a tradicionális rigmusokat, mások megilletődtek, zavarukban nem találták a megfelelő kifejezéseket, de az előadásmód ezen különbségei nem csökkentették a tiszteletre méltó pozíciót, amely a keresztkomává válással az egész életet végigkísérte.
