AZ ELLENZÉK MEGFÉLEMLÍTÉSE
AZ ELLENZÉK MEGFÉLEMLÍTÉSE
Zólyomi Dávid Erdély határain megállította a „pórok” közeledését. Személy szerint ő és Bethlen István tette lehetővé, hogy I. Rákóczi György, uralkodásának első két válságos éve után, a fejedelmi hatalom visszaállításának nagy munkájához hozzáfogjon. A körülmények mindenkit elképesztő fordulatával pedig egyben ő lett e munka egyik első áldozata is. Ha ifjabb Bethlen István is él, aligha kerüli el sógora sorsát, hogy azonban ő 1632 végén meghalt, Zólyomi Dávidot nélküle vonja felelősségre a fejedelem az első, 1633 tavaszára szervezett nagy leszámolásban. Ekkor egyszerre két hűtlenségi per is indul az országgyűlés végzése alapján, az egyik Zólyomi, a másik Székely Mózes és társai ellen.
Egyik perről sem állította soha senki, hogy tényleges alapjuk ne lett volna. Zólyomi ahogy Rákóczi kedvetlensége a támadáskor mind egyértelműbb lett – a maga szakállára valóban tárgyalt nemcsak Habsburg-ellenes tervekről, de a császárhoz való csatlakozásról is. Ahogy ő maga kicsit hányavetien elmondotta: „egyszersmind egy nap az svéciai király, római császár és lengyel király fia követei” voltak nála .* A hét megyét akarta állítólag megszerezni és egy Oppeln-Ratiborhoz hasonló birtokot. Ő mindezt egyetértő politikusok támogató köre nélkül cselekedte, a másik nagy nevű vádlottat viszont, Székely Mózest néhai apja hívei beszélték rá, hogy a Portán a fejedelmi méltóságot keresse magának.
EOE 10. 135.
I. Rákóczi Györgynek mégis kifejezetten kapóra jön a lehetőség: megfélemlíteni országában az uralkodó osztályt. Mert Rákóczi az ellenzékkel szemben Bethlen módszeréhez képest lényegesen eltérő utat követ: állandó rémület hangulatát tartja fenn. Szinte nincsen olyan esztendeje uralkodásának, 698amikor fej- és jószágvesztésre szóló ítéletet ne mondanának ki. Az elítéltek egy része kegyelmet kap. Így Zólyomi is, aki tizenhat évig, haláláig élt várfogságban. Másokon végrehajtják a szentenciát.
Különösen nyomasztóvá válik a helyzet 1635 után, amikor is nyilvánvaló lesz, hogy a szombatos felekezet felszámolása során készül támadás sokak ellen. A fejedelem számára, aki minden modernebb teológiai irányzattól elzárkózik, a szombatosság mint törvényesen be nem vett felekezet is ellenszenves, támadását azonban a vallási meggondolások mellett egyebek is befolyásolják. Elsősorban a „judaizánsok” politikai kapcsolatai ingerlik fel. Korábban ugyanis, a századfordulón, a szombatosság – ha a teológiai tanítások körén túllépett – elsősorban általános társadalmi törekvéseket képviselt, a merev kötöttségeket kívánta fellazítani, de az 1620-as évek végétől világi működésében mindinkább konkrét politikai elképzelések szerepelnek.
Péchi Simon 1624-es kiszabadulása óta vált a felekezet mind veszélyesebbé az uralkodói hatalomra. Az egykori kancellár és trónkövetelő varázsos egyénisége és végtelen áldozatkészsége teszi a szombatos tanításokat a tanulatlanok számára is hozzáférhetővé, leghétköznapibb cselekvéseikben is felhasználhatóvá. És az ő vezérszerepe miatt lesz a szombatosok földrajzi és társadalmi értelemben is mind szélesebb közössége politikailag gyanúsítandóvá. A fejedelemfi, Székely Mózes aktivizálódása, akinek a felekezethez tartozása közismert, még inkább megerősíti ellenzéki politika és szombatosság összefüggésének meglehetősen általános feltételezését.
Bethlen Gábor annak idején nem sokat törődött velük, bár engedett hozni a felekezet gyakorlatának tilalmára törvényeket. Ő inkább felhasználta a szombatosokat: az iszlámmal szemben sem elzárkózó életszemléletük különösen alkalmassá tette őket arra, hogy a török diplomáciában tevékenykedjenek. Rákóczi azonban ezen a téren is másként dönt. Félt török kapcsolataiktól. És megindul a szombatosok kegyetlen üldözése.
1635-ben még csak fenyegető törvény születik: a Bethlen uralkodása alatt hozott artikulusokat erősítik meg. Míg azonban a nagy előd egyetlen ítéletet sem hozatott ezek alapján, a notaperek rettenetét élő alattvalók I. Rákóczi György fejedelemségében biztosak lehetnek benne, hogy az elhatározást tettek követik. Így is történt. Előbb vallási vitát rendeznek, az üldözés eszmei indítékainak fikcióját hangsúlyozva, majd 1638 nyarán megkezdődnek a perbe idézések. Százával, ha nem ezrével kényszerülnek Désre azok, akik 1635 karácsonyáig a bevett vallások valamelyikére nem tértek. Ilyen áron – a hivatalos egyházakba meneküléssel – most is nyitva a szabadulás, ám a megidézettek óriási többsége kitart hite mellett. Valamennyien fej- és jószágvesztésre ítéltetnek. Puszta életüket azonban a fejedelem nem kívánja, megkegyelmez nekik. Százával, százötvenével szállítják az elítélteket különböző várbörtönökbe. Oly sokan vannak, hogy a várakban állítólag alig győzik a bilincseket kovácsolni nekik.
699Utolsónak Péchi Simon marad, aki már 1635 óta számít a nagy megtorlásra, birtokait szétosztotta a lányai között. Megidézik hát őket is, és az apai családi jószágokról le kell mondaniok. Maga Péchi nem jelent meg, de őt is elítélik, majd elfogják. Szamosújvárban tartják egészen 1639 májusáig, amikor is a református hitre térés árán kiszabadul. Néhány évvel később bekövetkezett haláláig szombatosságának nem is adja tanújelét, sőt megint a vezető méltóságok közt szerepel. „De a szíveket Isten ő felsége, ki azokat teremtette, egyedül láthatja, tudhatja” – zárja le a rettenetes események leírását a krónikás.*
Szalárdi 140–141.
