Gránithegyek a Kárpát-medencében
Gránithegyek a Kárpát-medencében
A Kárpát-medence déli felének mélyén, a Tisza-mikrolemez aljzatának feltehetően prekambriumi kristályospalái a variszkuszi hegységképződés idején a mélybe vonszolódtak, ami megolvadásukkal járt. Anyagukból gránit keletkezett (lásd a Kőzetképződés a Föld mélyében című részt). Az így képződő gránitolvadék a kevésbé megolvadt metamorf kőzetrészeket zárványként magába zárja, nagy viszkozitású, lassan mozog: ahol megolvad, ott is szilárdul meg. A mélyfúrások az Alföld mélyén helyenként 2–3000 m vastag üledék alatt találtak rá ilyen, pásztákba rendeződött mélységi-metamorf övekre. De a turista is megismerheti, ha a Dél-Dunántúlon a Mecsek délkeleti részére (pl. Erdősmecskére) vagy a Geresdi-dombságra látogat, ahol a kis mélységben húzódó gránitvonulat „kidugja a fejét”.
A baranyai Geresdi-dombság 200–300 méter magas, variszkuszi gránitból álló tönkfelszínét löszlepel borítja, melyet tektonikus völgyek szabdalnak. Magja a Mórágyi-rög alig 200 km2-es gránitmigmatit-teste, mely főleg a krétában, majd a miocén elején erősen lepusztult. Ahol a későbbiekben a lösztakaró is az erózió áldozata lett, a gránit a felszínre került.
A Kalapos-kő erdőbe rejtett gombasziklái kloritpalából formálódtak ki (Kőszegi-hegység)
A Velencei-tó északi partján húzódó, északkelet-délnyugati csapásirányú tönkröghegység, a Velencei-hegység 45 km2-es paleozoikumi gránittest. Egykor palaköpeny burkolta be, amelytől mára a lepusztulás megszabadította. De hogyan is keletkezett itt a gránit?
A variszkuszi hegységképződés idején a későbbi Pelso-mikrolemez déli részén igen erős vízszintes irányú nyomóerők érték a szilárd kőzettesteket. Ez nemcsak a kőzetek palásodásával járt, hanem a mélybe süllyedt kőzettestek részleges beolvadását is hozta. A kőzetolvadék a kéreg felső részébe préselődött, s 2–5 km-es mélységben lassan kihűlt; biotitos ún. monzogránit-intrúzióként merevedett meg. A mintegy 300 millió éves batolit körül palaburok keletkezett, hiszen a felnyomult forró kőzetolvadék jóval hidegebb kőzetekkel érintkezett, s ezeket átalakította. A gránitkupola azután a permtől a pliocénig, tehát mintegy 250 millió év alatt, trópusi környezetben hullámos tönkfelületté pusztult, s mára 200 méternél is vastagabb gránitmálladékba és -törmelékbe temetkezett. A Velencei-hegységben eközben eocén andezitvulkánosság, miocén tektonikus feldarabolódás ment végbe, a pliocén süllyedés következtében pedig elöntötte a Pannon-tó, amelyből legfeljebb a Meleg-hegy csúcsa emelkedhetett ki kicsiny szigetként. Majd a 300–400 méteres tektonikus kiemelkedés ismét a szárazföldi lepusztulásnak adott teret, így kihantolódtak a hajdan lepusztult tönkfelszínek és az egykori hegylábfelszínek. A különböző kőzetminőség dómos gránithátak, denudációs telérlépcsők és rétegbordák kiformálódását hozta. Az itteni gránit lepusztulásformái egyedülállóak a Kárpát-medencében. A málladéktakaró lehordása után visszamaradó felszínből kibukkanó nagy gránittömböket a nép – formájuk miatt – „gyapjúzsákoknak” nevezi. A Meleg-hegyen és környékén pedig környezetük fölé magasodó, élükre állított kockához hasonló ingókövek támaszkodnak egymáshoz.
A Velencei-hegység délnyugati felében, a Pákozd fölötti Sár-hegyen a pleisztocén óta folyik a gránittömbök kihantolódása
