Szarmata riolitos és intermedier vulkánosság

Teljes szövegű keresés

Szarmata riolitos és intermedier vulkánosság
A folytatódó sekélytengeri üledékképződéssel egyidejűleg 13–11 millió évvel ezelőtt (a szarmata korszakban) nagy felszíni kiterjedésű vulkáni anyagszolgáltatás következett, helyenként 100 méternél is vastagabb riolit-piroklasztitot terítve szét (4.). A képződménycsoport legnagyobb elterjedésben a hegység déli részén (Bodrogszegi-Abaújszántó között) található, de északon (Pálháza-Telkibánya között) is ismert, s a felszíni kibúvások mellett mélyfúrások is feltárták. Pantó Gábor a hegységterületre eső alsó-szarmata vulkanitok mennyiségét 500 km3-re becsülte; ennek mintegy felét teszi ki a riolitos anyag, amelyből a piroklasztit-összlet térfogata hozzávetőlegesen 150 km3-re becsülhető. A vulkáni anyagszolgáltatás szüneteiben a fiatalabb, már a felső-szarmatába áthúzódó üledékképződés fokozatosan csökkentsóvízi, lagunáris, kiédesedő üledékképződésről tanúskodik.
Mint a hasonló összetételű bádeni riolit-piroklasztitok esetében, itt is igen változatos genetikájú kőzetcsoportot találunk. A nagyerejű vulkáni robbanásokból származó termékek között – a hullott riolittufa mellett – itt is igen gyakori az ignimbrit, mind összesült, mind pedig laza kifejlődésben, illetve számos helyen az ezek lepusztulásából létrejövő áthalmozott riolittufa és -tufit. Kémiai összetételük helyenként riodácitosba hajló. Gyakori – bár ma már eróziósan átformált – megjelenésük az extruzív dóm, azaz dagadókúp, amely a nagy vastagságú piroklasztit-összlettel szoros genetikai kapcsolatban a szint bármely részén előfordulhat (5.). A hegység déli részén például az egyik tállyai fúrásban 500 méter mélyen éppúgy megtalálható, mint a felszínen, ahol Tállya községtől nyugatra, vagy Abaújszántó és Tarcal között tucatnyi kis hegylábi dombot formál. A viszkózus, vékony, fluidális szövetű, helyenként perlites lávafolyások, lávatakarók alárendeltebbek (pl. Abaújszántó, Sátor- és Krakkó-hegy).

A „Kutyaszorító” perlit-sziklák az Ósva-völgyben, Telkibányától délre
A Tokaji-hegység déli, de különösen középső, Erdőbénye-Telkibánya közötti részén nagy szerepe van az alsó-szarmata intermedier vulkanitoknak is (6.). Ezek anyagukat tekintve igen sokfélék: az olivintartalmú valódi piroxénandezittől kezdve (Erdőbénye, Szokolya) a nagyobb SiO2-tartalmú, olykor amfibolt is tartalmazó piroxén-andeziten át a szabad kvarcot tartalmazó piroxéndácitig minden típus megtalálható. A folyamatos átmenet azonban megnehezíti ezek lehatárolását. Ami bizonyos: a leggyakoribb kőzet a „savanyú”, hipersztént és augitot tartalmazó piroxénandezit.
Az andezites-dácitos működés leggyakoribb formái a lávafolyások, alsó részükön sokszor autobreccsásodott megjelenéssel. A rossz felszíni feltártság következtében láva és piroklasztit váltakozása általában csak mélyfúrásokból ismert, pl. a Mogyoróska-Regéci nagy kitörési központ déli oldalán, Baskónál. A kőbányákkal jól feltárt Tokaji Nagy-hegyen viszont ugyanez a kőbányákban is megfigyelhető. Gyakoriak a szubvulkáni formák is. Ezek közül régóta ismert az erdőbényei Mulató-hegy, melynek barnamáji részén – a benyomulás érintkezési sávjában – az alsó-szarmata kövületes tufit és riolittufa a hőhatás következtében átalakult, a riolittufa részben perlitté olvadt. A tállyai Kopasz-hegy piroxén-andezitje, melyet szintén kőbánya tár fel, ugyancsak kis mélységben megrekedt szubvulkáni test. Az intenzív kőbányászat ennek mélyebb részét is feltárta, s így kitűnően megfigyelhető, hogy az egész kőzettestre oszlopos elválás jellemző: az oszlopok mérete – a központi rész felé haladva – a szegélyi rész deciméteres nagyságrendjéről méteressé válik, ugyanakkor a szegélyeken még kaotikusan álló oszlopok a központban függőlegesen rendeződnek.
A szelvényen 7-es számmal jelöltük azt a riolit-piroklasztit-szintet, amely a szarmata andezites-dácitos vulkanizmust „megszakítva”, más kitörési központból jelez riolitos anyagszolgáltatást. Ez az összlet ma főleg a keleti részen, Tolcsva, Erdőhorváti, Komlóska térségében fordul elő. Míg vastagsága délen csak néhány méter, észak felé eléri a 100 métert is, s ez arra vall, hogy kitörési központja az északi riolitterületen (Pálháza, Telkibánya) lehetett. Az a tény, hogy a hegység közepén fekvő Baskónál csaknem kizárólagosan andezitet, északabbra Kishutánál pedig kizárólag riolitos anyagot fúrtak át 1000 métert meghaladó vastagságban, kétségbevonhatatlanul mutatja a két, közel egyidőben működő kitörési központ létét; az egyiket, az andezitest Mogyoróska-Regéci, a másikat, a riolitost Pálháza-Telkibányai vulkáni központnak nevezhetjük. Ez a hegység földtani térképén is jól szembetűnik.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT