A vulkánosság utáni folyamatok
A vulkánosság utáni folyamatok
A „Tihany Vulkán” működésének végső fázisában a magmás gázok vették át a főszerepet (lásd a B rajzon), és számtalan Stromboli-típusú salakkúp épülhetett fel a félsziget északi részén, továbbá feltehetőleg a Külső-tó területén is. Ebben az időben igazán szép látvány lehetett Tihany, hiszen – hasonlóan a Stromboli-vulkán mai állapotához, ahol jelenleg is öt kráter működik – állandó tűzijátékban lett volna részünk. Már ebben az időben megindulhatott az intenzív hévforrás-tevékenység, a gejzírek működése, amelyek azonban csak a vulkánok elnémulását követően váltak igazán aktívvá. (Látványos maradványaik a mai gejziritkúpok.)
A Stromboli-típusú salakkúpok felépülése után a területen a lassú lepusztulásfolyamatok vették át a szerepet. A freatomagmás kitörések tefraanyaga a meredek maar-krátereken meg-megcsúszva folyamatosan töltögettet a maar-krátereket kitöltő tavakat (lásd pl. a Kiserdő-tető és a Csúcs-hegy turbiditjeit). A területet behálózó patakok - a lepusztulást felgyorsítva - valószínűleg nemcsak e tefraanyagot, de a stromboli salakkúpok anyagának nagy részét is behordták a tavakba. Feltöltődésük után a tómedencékben csendesebb üledékképző szakasz kezdődhetett. Az ezekből származó, pl. a Csúcshegyen megfigyelhető finomszemcsés karbonát-laminitrétegek ugyanakkor azt bizonyítják, hogy napjainkra jelentős geomorfológiai inverzió történt: ezek a tavi mélymedence-üledékek kerültek legmagasabbra, és az egykori tavi, deltaszerű üledékek meredek dombhátakat alkotnak.
0,5 mm átmérőjű akkréciós lapilli mikroszkópi képe. A belső, durvább szemcsés mag köré a levegőben finomszemcsés réteg rakódott. A kék és piros színű szemcsék kristálytörmelékek (főleg plagioklász és piroxén)
A félsziget további története igen homályos, további kutatásokat igényel. Egyrészt kérdéses, hogy az utolsó szakaszban voltak-e igazi lávafolyások, ami logikus állapot lenne a vázolt történet lezárásához; ha voltak, akkor ezek a kőzetek mára lepusztultak. Homály fedi a tavi üledékképződést követő időszakot is. Csak a legutolsó néhány tíz- vagy százezer évre vannak megbízhatóbb adatok a fiatal üledékek elterjedéséről. A félsziget a Balaton késő-pleisztocén kialakulását követő időben feltehetően többször volt sziget, s a két tó – a Külső- és Belső-tó, mint ahogy azt Cserny Tibor kutatásai igazolták – gyakran változtathatta méretét. Fontos kérdés, hogy vajon befedték-e a fiatal üledékek a vulkanitokat az elmúlt 6–7 millió évben vagy sem. Valószínűleg befedték, de akkor hogyan pusztultak le, mi pusztította le őket? Számtalan kérdés megoldatlan még, jól mutatván, hogy még egy ilyen, sok évtizedes kutatási múltra visszatekintő terület vizsgálatával is érdemes foglalkozni.
