A medence jellemzői
A medence jellemzői
A Kisalföld földrajzi helyzetét mindenekelőtt medencejellege határozza meg. Ebből adódó sajátosság a területét felépítő laza üledék, a sík alföldi térszín, a szélsőségekre kis mértékben hajló éghajlat, a Dunához képest centripetális vízhálózat, a hordalékkúpon szerteágazó (dunai) fattyúágak, a széles árterek, a felszínközeli talajvízállás, a mezőségi, réti és lápi természetes növényzet, végül a legelterjedtebben mezőségi-, valamint a főként felszíni- és talajvízhatásra képződött egyéb talajtípusokból összetevődő talajtakaró.
A folyóvízi eredetű rétegek vastagsága a Kisalföldön m-ben (szerkesztette Erdélyi Mihály)
A medence mélyfekvésű felszínéből a táj szélei felé haladva a feltöltött síkság letarolt síkságba megy át, teraszok, majd tanúhegyek tűnnek fel, az éghajlati szélsőségek mérséklődnek, a sekély partmagasságú folyó- és patakmedrek völgyekbe mélyülnek, a felszínközeli talajvízszint mélyebbre száll, a magasabb felszíneken (extrazonális) erdőfoltokkal találkozunk, s az éghajlati övezetességhez igazodó talajok sorozatában megjelenik az erdőhatású mezőségi-, majd a barna erdőtalaj is.
