Árvízmentesítés és folyószabályozás

Teljes szövegű keresés

Árvízmentesítés és folyószabályozás
A Kárpát-medence, s azon belül különösen a mai Magyarország folyóhálózata rendkívül fiatal. Mai állapotában alig százéves múltra tekinthet vissza, azaz túlnyomó részében mesterséges jellegű. Ez elsősorban a múlt században elvégzett folyószabályozás, ármentesítés és belvízlecsapolás következménye (lásd még a Történeti földrajz című részt). Az árvizeknek a medencehelyzetből fakadó szétterülése korábban a mai országterületnek egynegyedén, a történelminek pedig 14%-án okozott állandó vagy időszakos vízborítást. A medencében nagy eséstöréssel érkező folyók ugyanis kanyargós medreikben nem tudták levezetni a heves árhullámokat, amelyek szétterülve, lassan folytak el.
A folyóhálózat természetes állapotába való beavatkozás első nyomait az ősemberi lelőhelyek elhelyezkedése, a római és más ókori népek vízi munkálatainak emlékei és a honfoglaló magyarság településeinek helyválasztása árulják el. A török hódoltság korában a vízzel borított területeket bizonyos települések, várak védelmére fordították. A nagyobb, főként alföldi folyók mentén a honfoglalás előttől egész a kora középkorig fennállt egy sajátos vízszabályozás, az ún. fokrendszer. Ennek szerepéről, megsemmisüléséről a 11. fejezet első két részében olvashatunk.
A múlt századi vízépítési munkálatok keretében a Dévényi-kaputól Gönyüig terjedő hazai Felső-Duna-szakaszon 1886–96 között egységes mederbe terelték az addig számtalan mellékágra szakadt folyamot. A hajózási vízmélység növelése érdekében megkezdték a mederkotrást, sarkantyúépítést, illetve a gázlók eltávolítását. A Csallóközt és Szigetközt gátrendszerekkel árvízmentesítették, akárcsak a Rába mellékét, és lecsapolták a Hanság-medencét is. A Kisalföldön 1941-ig 5200 km2-t mentesítettek 1137 km védgáttal, 2576 km-nyi csatornával. A Dunán Komárom és Budapest között csak helyi jellegű mederszabályozás folyt, a budapesti szakaszon viszont 1871-től 16,7 km rakpartot építettek. Elzárták a Soroksári-ágat; az 1838-as árvizet is előidéző hírhedt Kopaszi-zátonyokat beépítették a Lágymányosi-mederpartba. (A Soroksári-ág azóta a Kvassay-zsilipen át kap vizet.) Budapest alatt 1896-tól folyt az egységes középvízi szabályozás. A kanyarulatok korábbi levágását követően – 1914-ig Fajszig kétoldali partbiztosító művek épültek. A védgátak hossza a folyón összesen mintegy 1200 km.

A rómaiak vízépítési munkálatai Pannóniában. A Balaton területe akkoriban a mainál nagyobb volt

Hadászati célú, védelmi jellegű vízimunkálatok a török korban (16–17. század)
A Tisza és vízrendszerének múlt század közepi szabályozása 114 mederátvágással járt, ami a folyó eredetileg 1213 km-es síksági hosszát 760 km-re csökkentette és több cm/km esésnövekedést eredményezett. A védgátak hossza meghaladja a 2700 km-t. Az esés megnövekedése másfelől a folyó eróziós teljesítményének fokozódásával járt, ami már átlagosan 2 m-t meghaladó medermélyüléshez vezetett, és a partok alámosása is sok helyen komoly gondot okoz. Az árvizek gátak közé szorítása 2,5–3 m-es árvízszint-emelkedést idézett elő, ugyanakkor a mederben megnövekedett vízsebesség a kisvizek szintjét süllyesztette, ami a hajózási mélységet is csökkenti.

A Duna 1838. évi áradásának kiterjedése
A mellékfolyók közül egyesek még a Tiszánál is jelentékenyebb átalakulást szenvedtek. A három Körös, a Berettyó, a Kettős- és Hármas-Körös esetében például 265 kanyarulat átvágásával 791 km-es mederrövidítést értek el, miáltal a folyóegyüttes hossza kevesebb mint felére, 462 km-re rövidült.
Az elvégzett munkálatok eredményeként az eredeti összárterület, a sajátos hangulatú és élővilágú vadvízország 38 600 km2-ről 2300 km2-nyi, gátak közötti hullámtérre csökkent; a mai országterületre eső egykori ártérből 23 600 km2-t védenek gátak, a közöttük fekvő hullámtér 1500 km2. A begátolás miatt megemelkedett árvízszint azonban a gátakon kívül 44 000 km2-t elöntéssel fenyeget. Erről a területről 36 000 km-es csatornahálózat vezeti le a belvizeket, s magas vízállás idején a víz átemelését szivattyúk biztosítják. Az árvízmentesítés másik oldalához tartozik az alföldi területek jelentős részének szárazodása, helyenként szikesedése is. Ennek ellensúlyozására mintegy 110 ezer hektáron öntöznek.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT