Vízjárás, vízállás, és a folyóvizek fizikai-kémiai jellemzői
Vízjárás, vízállás, és a folyóvizek fizikai-kémiai jellemzői
Az időjárásnak megfelelően folyóink vízjárása nagymértékben ingadozik, de különbség van a vízjárásban a vízgyűjtőterületek kiterjedése szerint is, mert a nagyobb folyóknál bizonyos kiegyenlítődés is érvényesül. Míg a kisebb folyóknál (Rába, Ipoly, Zagyva, Berettyó) akár kétszázszoros, szélsőséges vízhozamingadozás tapasztalható, addig a Duna 10-szeres (Magyarországra lépésénél kb. 10 000–1000 m3/s), vagy a Tisza 80-szoros (3300–40 m3/s) vízhozameltérései már mérsékeltnek tűnnek. Az éven belüli vízhozameloszlás a felszíni lefolyás, így az évszakos csapadékmennyiség tükörképe. Az egyik árvizes időszak a tavaszi hóolvadás, a másik a nyár eleji csapadékmaximum ideje. Ettől azonban jelentős eltérések is előfordulhatnak. Pl. a Dunának minden hónapban lehet árvize (az alpi vízgyűjtő változatos időjárása szerint), ami a Tiszán már nem következhet be. A Dráván viszont mediterrán hatásra őszi árvizek is kialakulhatnak. A mellékfolyókon a medencebeli vízgyűjtők a csapadékos nyárelő után gyorsan kiürülnek és tartósan kisvizűek (Zagyva, Sió stb.). Ellenben a nagyobb, hegységi vízgyűjtővel is rendelkező vízfolyásokon – épp a tartós utánpótlás miatt – a kisvíz csak nyár végén szokott bekövetkezni (Rába, Ipoly, Sajó, Hernád, Maros stb.).
A Tiszát igen ingadozó vízállás jellemzi. A Felső-Tisza-síkságon is, a Kárpátalján is (képünkön) hol szigetek közt kanyarog, hol pusztító árvizekkel rohan le (Karátson Dávid felvétele)
A vízállás-eltérések rekordját a Tisza csongrádi szelvényén mérték, ahol a legkisebb és a legnagyobb vízszint különbsége meghaladta a 13 m-t. Ezzel szemben a Dunán Budapestnél „csak” 10,37 m a rekord, ám a vízhozamok ismeretében ez sokszoros vízmennyiség-különbséget jelent. A Duna vízállásbeli szélsőségei a jeges árvizekhez kötődnek: a ritkán kialakuló jégtorlaszok rendkívüli visszaduzzasztásokat okozhatnak. A vízmélységek természetesen a vízállásokkal szoros összefüggésben változnak. Elmondható, hogy a Dunán – egy-két gázló kivételével – a vízmélységek kisvíz idején is kielégítik a hajózás igényeit, a Tiszán viszont a nyár második felében tartós kisvizekkel jelentkező alacsony vízállások Tiszafüred felett akadályozzák a hajózást.
A folyók vizének hőmérsékletét a levegőé szabja meg, amit a vízmozgás turbulenciája befolyásol. Mivel a kisebb vízfolyások vízhozama nagyobbrészt a kiegyenlített hőmérsékletű felszín alatti vizekből származik, hőmérsékletváltozásaik is mérsékeltebbek. A nagyobb folyók vizének hőmérséklete viszont a levegő helyi középhőmérsékletét követi. A Duna és a Tisza vize hosszukkal, egyre nagyobb víztömegükkel arányosan válnak szélsőségesebb hőmérsékletűvé, ahogy a Nap besugárzásának, illetve a léghőmérsékletnek a hatása fokozódik. A jégképződés – mint a vízfelszín 0 °C alá való lehűlésének következménye – a magyar folyóhálózaton telenként rendszeresen bekövetkező jelenség. A befagyást viszont csak a vízfelszínen úszó jégtáblák elakadása váltja ki. A területi hőmérsékletkülönbségek miatt a jég megjelenése és a folyók befagyása között kb. kétheti időkülönbség van a délnyugati és az északkeleti országrész felszíni vizei között. Ugyanez az időkülönbség jelentkezik a jégtakaró felszakadásában és eltűnésében, s a jégmegjelenés gyakoriságában és a befagyásban is az északkeleti vízfolyások kb. 20-25%-kal vezetnek a délnyugatiakkal szemben. Mivel az olvadást a nyugatról érkező légáramlatok idézik elő, a Duna ugyancsak nyugatról felülről induló olvadásos árhulláma nálunk általában még álló jégre talál, s ebből veszedelmes, pusztító jeges árvizek szoktak kialakulni (legutóbb 1956 tavaszán).
A folyóvizek kémiai jellegét a vízgyűjtők földtani felépítése és az útjuk során elszenvedett antropogén hatások határozzák meg. Emiatt a kisebb folyókkal szemben a nagyobb folyók vize ritkán mutat kémiailag egynemű sajátságokat. A Duna meszes kemény vize azonban ennek ellenére jól megkülönböztethető a Tisza lágy, karbonátokban szegény vizétől, ami a két folyó vízgyűjtőterületének eltérő kőzettani felépítéséből következik. A korábbi természetes állapot vízminőségével szemben egyre nagyobb fokú a folyók mesterséges – kommunális és ipari anyagoktól származó – elszennyeződése. Mivel mind a Duna, mind a Tisza már nagyfolyóként érkezik külföldről, vízminőségüket már nem – de még a kisebbekét sem igen – lehet a határokon belül jelentősen javítani, legfeljebb a további szennyeződést lehet(ne) meggátolni. Legjobban veszélyeztettek az egy-egy város vagy nagyüzem használt vizeit felvevő kisebb vízfolyások. Így ún. IV. osztályú (igen rossz) minősítésű pl. az Ikva, Rábca, Marcal, Felsőválicka, Alsó-Zala, Mura, Cuha, Concó, Séd, Sárvíz, Kapos, Pécsi-víz, Tápió, Dongér, Eger, Szinva, Sajó, Szamos, Kraszna, Hortobágy-Berettyó. A Dráva, Zagyva, Körösök és Maros némileg jobb, III. osztályúak.
A Tisza vízállás- és vízhozam-adatai Szegednél 1950-től 1994-ig (a VITUKI Hidrológiai Intézete nyomán)
A folyók hordaléka a szállítás jellege szerint lehet oldott, lebegtetett és görgetett. Ezek mennyisége és összetétele a vízhozam, azaz a folyó energiája, hordalékszállító képessége szerint változik. De befolyással van rá a meder esése és anyaga is. A vízhozamokkal együtt hazai folyóink hordaléka is nagyobbrészt a Kárpát-medence szomszédos országaiból származik. A határokon belüli hordalék gyarapodási helyei többnyire a laza, lejtős felszínek, főleg a lösztakarós hordalékkúpterületek, amit az ottani mély, szakadékos vízmosások nagy száma is mutat. A folyók hossz-szelvényében a peremhegységek alatti eséstöréseknél a legtöbb a hordalék, amely e területeken főleg görgetett hordalék formájában le is rakódik (pl. a Duna Pozsony és Gönyü közötti szakaszán). Az alsóbb folyószakaszokon általában már csak lebegtetett hordalékot szállítanak folyóink. A mederfenék kavicstakarója és a medreket kísérő teraszok anyaga azonban tanúsítja, hogy voltak folyóinknak aktívabb hordalékszállító periódusaik is. Az árvizek természetesen lebegtetve is mindig jóval nagyobb hordaléktöménységűek, mint a kisvizek. Hogy a felszín felépítése mennyire befolyásolja a hordalék mennyiségét és minőségét, azt jól mutatja a Duna és a Tisza hordalékszállításának összehasonlítása. A Tiszában ugyanis sokkal nagyobb a lebegtetett hordalék töménysége („Szőke Tisza”), mint a Dunában. Ezért évi hordalékszállítása is meghaladja a jóval nagyobb vízhozamú Dunáét.
