A legfiatalabb lemeztektonikai események
A legfiatalabb lemeztektonikai események
A középső-miocéntól máig tartó történések esetében a kárpáti földtan viszonylag egységes álláspontot fogad el. Ennek lényege a belső-kárpáti térségnek a Külső-Kárpátok feltorlódásával, gyűrődésével egyidejű tágulása, amit a Horváth Ferenc és Leigh Royden által vezetett kutatógárda tisztázott.
Korábban a fő hangsúlyt a Pannon-medence térségének eltolódásos szerkezetalakulása kapta, manapság azonban ezek mellett mind növekvő számban ismerik fel a nagyobb (normál)vetőket is. A tágulás iránya és a létrejött szerkezetek jelentősen változtak az idők során: a középső-miocén elején északkeleti, a középső-miocén végén és a felső-miocénban pedig kelet-délkeleti irányában volt a legnagyobb megnyúlás. A belső térség szétesése alatt Fodor László és Tari Gábor szerint kisebb tömbök forgása is lejátszódott. E tágulási periódusok közt a Pannon-medencében, főként délnyugati részén rövid időkre torlódás is kialakult. Az itteni feltolódások, redők a szarmatában, illetve a pontusi korszakban keletkeztek.
FELSŐ-KRÉTA - EOCÉN 60-35 millió éve ALSÓ-MIOCÉN 22 millió éve
KÁRPÁTI 18-16 millió éve BÁDENI - FELSŐ-MIOCÉN 158 millió éve
A kárpát-pannon térség lemeztektonikai helyzete a harmadidőszakban: a lemeztömbök mai helyzetükbe kerülnek. A pontok vulkáni központot, a félnyilak oldalirányú elmozdulást, a „kalapok” normálvetőt, a vastag nyilak a valószínű lemezmozgás irányát, a farkasfogak szubdukciót, a vastag fogazott vonalak pedig feltolódást jelölnek
A legfiatalabb időszak szerkezetfejlődését a külső-kárpáti térségben (flis-óceánokban) zajló, a medence belseje (északon dél, keleten nyugat) felé irányuló szubdukció irányította. Az alábukó Európai-kőzetlemez minőségéről (kontinentális vagy óceáni) hosszú viták folynak (lásd a következő oldalakon a mészalkáli vulkánosságról szóló részt). Az azonban tény, hogy a Cestmir Tomek és Wim Spakman által közölt mélyszeizmikus szelvényeken, valamint a földrengések révén látni, érzékelni lehet az alábukó lemezt: a Vrancea-övezet földrengései, így az 1977-es bukaresti földrengés is az alábukás következményei lehetnek. Minthogy igazi szubdukcióra csak óceáni lemez, vagy igen elvékonyodott kontinentális lemez képes, azt feltételezhetjük, hogy a Külső-Kárpátok aljzatát ilyen minőségű lemez alkotta. Ennek a Pannon-medence alá bukása, illetve a lehajló lemez hátrálása hozta létre azt a szívó hatást, amely a Külső-Kárpátok takaróinak felgyűrődését, illetve „hátországuk” elvékonyodását okozta. A medence elvékonyodása az asztenoszféra felboltozódását eredményezte, ez pedig vulkánossághoz vezetett (lásd a következő részben).
