Moralizálás és komikum
Moralizálás és komikum
Ha a Magyar Elektra kivételes gyöngyszeme reneszánsz drámáinknak, az átlagot azok a vallási disputák képviselik, melyek az agitációs dráma műfajába sorolhatók (Sztárai Mihály: Az igaz papságnak tiköre; Szegedi Lőrinc: Theophania; Válaszúti György: Debreceni disputa). Irodalmi, dramaturgiai értékük csekély, cselekményük sovány, jellemábrázolást sem a kortárs Shakespeare színvonalán kapunk belőlük, a műfaj életképességét mutatja viszont az a tény, hogy a legtöbb tényleges előadást e csoportban valószínűsíthetjük.
A műfaji spektrum következő fontos csomópontja az ismeretlen szerzőtől származó Comoedia Balassi Menyhárt árultatásáról, mely az európai színpadokon megjelenő morbid politikai komédiák távoli rokonának éppúgy tekinthető, mint a históriákénak, melyek közül Shakespeare királydrámái a legemlékezetesebbek.
Shakespeare-ről szólván aligha feledkezhetünk meg a reneszánsz egyik nagy drámai leleményéről, a romantikus vígjátékról, melyben a zöld erdőbe menekülő szereplők a szerelmi sóvárgás közepette megtisztulnak, majd egy új, megjobbított világba térnek vissza. Ilyen komédia készült Magyarországon, s ismét csak az úttörés lelkesedésével és tudatosságával, méghozzá a kor legnagyobb költőjének, Balassi Bálintnak tollából. Úgy tűnik, hogy Erdélyben időzvén nagyon is tudatosan fogott az olasz Castelletti darabjának átültetéséhez. Már a cím is egy kiforrt irodalmi programot sejtet – Szép magyar comedia –, az irodalomelméleti műként sem lebecsülendő előszóban pedig Balassi kimondja: „Akarám azért ez komédiaszerzést új forma gyanánt elővenni.” Balassi az új műfaj meghonosításával ízlést akart finomítani, ennek érdekében felfedezte a dekórumot, vagyis szereplői már nem egységes irodalmi nyelven beszélnek, hanem társadalmi státuszuknak megfelelő regiszterben, a főszereplők „fentebb stíl”-ben, a pásztorok pedig földhözragadt és humoros stílusban, akárcsak az Ahogy tetszikben.
DIENES. Bestyék, lám ugyan jő az sok veszéll fejemre, mint az sok légy az jungátára. Oly nap nincs, hogy vagy juhaimot, vagy kecskémet el ne lopnák!
CREDULUS. Ahon jő Dienes, majd megkérdem, hogy látta-é az én szerelmes Juliámot. Hallad-é, Dienes, láttad-é ma valahol?
DIENES. Vigyel el csak nem mondom mi! Hagy békét, gondom vagyon most. Egy kecskémet lopták el, azt kell megkeresnem.
CREDULUS. Áll, mondok, várr, édes bátyám, csak egy kevéssé! Hallad Dienes. Elmegyik! Csak kár! Oh, keserves, állhatatlan szerencse, micsoda új bút forralsz ismét fejemre!
