A magyar nyelvű írásbeliség
A magyar nyelvű írásbeliség
A frissen megtérített pogány népek nyelvének útja az írásbeliséghez mindenütt a latin fordításokon át vezetett. Szerencsés feltételek között korán megkezdődött az írásbeli fordítás, ilyenkor a népköltészet és a népnyelvi műköltészet megfelelő világi írástudó réteggel párosulva a kialakult anyanyelvi írásbeliségbe könnyebben belekapcsolódhatott. Nálunk a fordítás igen hosszú ideig szinte kizárólag szóban történt. Az egyház nyelve a latin volt, viszont a pasztoráció (a hívek lelki gondozása), ha eredményes akart lenni, csak anyanyelven folyhatott. A papok magyarul prédikáltak, magyarázták (‘magyarították’ – a két szó azonos töve jelzi szoros kapcsolatukat) vasárnapról vasárnapra az evangéliumot és a szentleckét. A jogi ügyek intézésénél hasonló volt a helyzet. A latinul nem tudó ügyfelekkel magyarul kellett közölni a jogállást, mielőtt latinul írásba foglaltak egy-egy oklevelet. A napi fordítási gyakorlat során állandó formulák alakultak ki, s létrejött egy, a mindennapi beszéd szintjénél emeltebb, úgynevezett „második szóbeliség”. A 15. századig az írni-olvasni tudás elsősorban latin nyelvű írás-olvasást jelentett. Magyarul ugyanaz a szűk réteg tudott írni, amelyik latinul is. Fordítani, mint láttuk, rendszeresen fordítottak, de nem olvasói, hanem hallgatói igényt akartak vele kielégíteni. Csak ritkán, alkalmilag írtak magyarul (Halotti Beszéd és Könyörgés, Ómagyar Mária-siralom). A 15. század folyamán az „írástudók” új csoportja jelent meg, a latinul nem tudó apácáké, akik buzgón másoltak épületes lelki olvasmányokat. Az ő számukra már érdemes volt írásban is fordítani. Igényeik kielégítésére gazdag fordításirodalom született, melybe természetes módon épültek bele a második szóbeliség kész elemei. Majdnem száz évig, a középkor végéig tartott azonban, míg a latin forrásszöveg közvetlen hatásától teljesen szabadult az írott magyar nyelv. Ekkor, a 15. század végén és a 16. század elején vetettek papírra először deák műveltségű világiak latintól független, magyar nyelvű, világi verseket. Szabadkai Mihály törökellenes éneke Beriszló Péter veszedelméről (1515), Geszti László hasonló témájú propagandaverse (1525), vagy Apáti Ferenc egyház- és társadalomgúnyoló Cantilenája (1523-26) már joggal számíthatott olvasóközönségre.
A középkor írástípusairól
A 10-11. század fordulóján Európa nagy részének írása Nagy Károly írásreformjának (8. század vége) öröksége, a karoling minuszkula kései változata volt. A 13. század elejétől a megnövekedett írásigény következtében az írás gyors fejlődésnek indult, gótizálódott és rendeltetése szerint (könyv, oklevél, alkalmi jegyzet) több ágra szakadt. A 15. századi itáliai humanisták a 10-11. században másolt, antik műveket tartalmazó kódexekben a rómaiak írását vélvén felfedezni, saját írásukat ennek hű utánzásával alakították ki, s honosították meg a könyvnyomtatásban is. E tévedésnek köszönhetően ez a szép, kiegyensúlyozott minuszkula tükröződik mindmáig nyomtatott kisbetűinkben.
A 10-11. század fordulóján Európa nagy részének írása Nagy Károly írásreformjának (8. század vége) öröksége, a karoling minuszkula kései változata volt. A 13. század elejétől a megnövekedett írásigény következtében az írás gyors fejlődésnek indult, gótizálódott és rendeltetése szerint (könyv, oklevél, alkalmi jegyzet) több ágra szakadt. A 15. századi itáliai humanisták a 10-11. században másolt, antik műveket tartalmazó kódexekben a rómaiak írását vélvén felfedezni, saját írásukat ennek hű utánzásával alakították ki, s honosították meg a könyvnyomtatásban is. E tévedésnek köszönhetően ez a szép, kiegyensúlyozott minuszkula tükröződik mindmáig nyomtatott kisbetűinkben.
Szent Gellért Deliberatiójának címlapja. Írása 11. századi minuszkula
Középkori tanítómester
