Tárgyiasság, létezéstudat
Tárgyiasság, létezéstudat
1945-től fogva jó néhány folyóirat alakult, hallgató költők újra megszólaltak. Közöttük voltak az 1910-es, 1920-as évek klasszikus avantgárdjának képviselői, mindenekelőtt Kassák. Az izmusok írásművészete azonban nem vonzotta az induló tehetségeket, legalábbis irányzatos végleteiben nem. Maga Kassák is korábbi klasszicizáló hangján szólalt meg, kiegyenlített versszerkezetekben, jövőt vállaló felelősségérzettel. Az a költő, aki a legjelentősebbek közül éppen ezekben az években került közel bizonyos avantgárd mintákhoz, Weöres Sándor volt, ő pedig nem annyira Kassák művészetét, mint inkább a külföldi szürrealista elődökét folytatta. A mítosznak szerepekbe, helyzetekbe foglalásával, persze megint csak tökéletesen egyedi módon, Füst Milánhoz is kapcsolódott. Egy kiemelkedően fontos alkotói műhelynek, az Újhold c. folyóiratnak a költői viszont sem az avantgárd, sem a mitikus világ- és személyiségalkotás lírai módszertanát nem érezték a magukénak. Kinyilvánított szándékuk szerint visszakanyarodtak Babitshoz.
Az 1946 júliusában elindított – máshol részletesen tárgyalt – folyóirat természetesen csak azért válhatott – kényszerűen rövid fönnállása ellenére is – költészettörténeti határkővé, mert szerzői nem közvetlenül Babitsot folytatták; a folyóirat kimagasló költői annak a lírai formanyelvnek és szemléletfajtának a közvetítésével kapcsolódtak a nagy nyugatos hagyományhoz, amely a harmincas években létrehozta a személytelenség, a szimbolikus tárgyszerűség alakzatait. Merítettek az európai líra korábbi eredményeiből is, főként Rilke, Eliot és Valéry életművéből.
Horvát Márton Babits halotti maszkja
A munkásírók nem írnak,mert elvették tőlük azt, amit gyűlölhettek: a fasizmust és demokráciánkban “nem találták még meg” azt, amit szerethetnek. A túlsó oldalon már inkább próbálgatják az írók a kevés újságpapíron tollukat. A polgári írók legöntudatosabbja, Márai már nyilatkozik. Ígéri, hogy kiszáll az elefántcsonttoronyból és megírja “Egy polgár vallomásai”-nak harmadik kötetét. Hibátlan mondatokat mond a Dunába zuhant hidakról és az alagút halottairól, akiknek ég felé mered a szemük. Szavai és mondatai szépek, mint a zöld és aranyló legyek, amelyek rászállnak a hullákra.
Babits már nincs köztünk, de a megjelenő egyetlen képes újságban már feltűnt Babits halotti maszkjának fényképe, egy rajongó cikk felett. A költészet megszépíti az életet, idézi a múltat és mint repkény, futja be a romokat. “Vár állott, most kőhalom...” zengi a budai romokat mutató kép felirata.
Andalító...
Jól tudjuk, hogy a remekművek nem születnek az új élettel együtt, megelőzik azt vagy utána jönnek. De az emberek, a harcban álló nép nem várhat erre. Mondják el, kiáltsák világgá akár alkalmi versek, dalok, darabok és plakátok – küzdelmünket a munkával, az éhséggel és belső ellenséggel. A mi harcunk, a mi munkánk most kezdődik igazán.
Szabad Nép, 1945. május 31.
A munkásírók nem írnak,mert elvették tőlük azt, amit gyűlölhettek: a fasizmust és demokráciánkban “nem találták még meg” azt, amit szerethetnek. A túlsó oldalon már inkább próbálgatják az írók a kevés újságpapíron tollukat. A polgári írók legöntudatosabbja, Márai már nyilatkozik. Ígéri, hogy kiszáll az elefántcsonttoronyból és megírja “Egy polgár vallomásai”-nak harmadik kötetét. Hibátlan mondatokat mond a Dunába zuhant hidakról és az alagút halottairól, akiknek ég felé mered a szemük. Szavai és mondatai szépek, mint a zöld és aranyló legyek, amelyek rászállnak a hullákra.
Babits már nincs köztünk, de a megjelenő egyetlen képes újságban már feltűnt Babits halotti maszkjának fényképe, egy rajongó cikk felett. A költészet megszépíti az életet, idézi a múltat és mint repkény, futja be a romokat. “Vár állott, most kőhalom...” zengi a budai romokat mutató kép felirata.
Andalító...
Jól tudjuk, hogy a remekművek nem születnek az új élettel együtt, megelőzik azt vagy utána jönnek. De az emberek, a harcban álló nép nem várhat erre. Mondják el, kiáltsák világgá akár alkalmi versek, dalok, darabok és plakátok – küzdelmünket a munkával, az éhséggel és belső ellenséggel. A mi harcunk, a mi munkánk most kezdődik igazán.
Szabad Nép, 1945. május 31.
