A népiesség új hulláma
A népiesség új hulláma
A nemzedéknek egy másik, jól körülhatárolható csoportja nem a tárgyias beszéd, a létértelmező számvetés, hanem az érzelmi közvetlenség, a történelmi bizalom kifejezésmódjaira talált rá. Költői a népi, nemzeti közösség szószólójának, képviselőjének szerepében szólaltak meg. Nagyrészt paraszti származású tehetségek voltak, akik az új élet lendületében és hitével érkeztek a fővárosba. Hatalmas tudásvágy dolgozott bennük, egyetemre, művészeti főiskolákra jártak, a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége – közkeletű nevén a NÉKOSZ – vagy éppen az Eötvös-kollégium szervezetében tanultak tovább. Nem annyira a háború tanulságait latolgatták,mint inkább a szegényebb néprétegek fölemelkedésében bíztak, s ennek a folyamatnak a sürgetésére kerestek példákat a magyar múltban.
A világköltészet újabb irányzatai közül nem Rilkéhez, Eliothoz, Valéryhez kapcsolódtak, hanem az új folklorizmus törekvéseihez, például García Lorcához vagy Jeszenyinhez. Tanultak a korábbi népies hullám kezdeményezőitől is, a legtöbbet Illyéstől, ám bonyolódó verstípusaihoz, töprengő gondolatiságához nem igazodtak; valamelyest többet tanultak Erdélyi Józseftől, de még több joggal mondható, hogy visszanyúltak Petőfihez. Ez a jellemzés azonban csakis induló éveikre vonatkozik; akik elhivatottan tartottak ki később a költészet mellett, mind elmélyítették költői világukat, bonyolultabb költői eszköztárat dolgoztak ki maguknak.
Elsősorban is Nagy László és Juhász Ferenc. Mindketten a népdal, az életkép, a helyzetdal, a leíró vers változatait próbálták végig 1945 és 1949 között. Irányzati társaikkal együtt azonban már ekkor is merészen fűzték össze a versek látványelemeit, a realista pillanatképeket látomásképző ugrásokkal villantották fel. Később a „népi szürrealizmus” terminusával jelölték meg ezt a költészeti irányzatot; a fogalom meglehetősen pontatlan, a pályaívek későbbi szakaszára pedig végképp nem illik. Több-kevesebb határozottsággal ebbe a csoportba sorolhatjuk Csanádi Imrét, Darázs Endrét, Fodor Andrást, Kormos Istvánt, Simon Istvánt, a „fényes szelek” lírikusnemzedékét.
Az Újhold ontológiai, „lételméleti” lírája és az élményköltészethez közelebb álló „újnépies” költészet 1945-1948 között szabadon fejlődött, később évekre az elhallgattatás, illetőleg a manipuláltság sorsára jutott. Bár olyasféle ideológiai ellentétek nem képződtek a két irányzat között, mint a korábbi évtizedek áldatlan „népies-urbánus” szembenállása, világosan két jól megkülönböztethető modellt rajzoltak a költészet további útja elé, s ennek a kétféle tájékozódásnak a nyomai, bár mind halványabban, még napjaink költészeti térképén is megkülönböztethetők.
Volly István
Világvárosunk népművészete
Megérett már minden szőlő,
mint a méz, oly édes.
Puttonyszámra hordják tőlünk
a szorgalmas méhek.
De a legédesebb fürtre
hiába is vágynak:
Elküldjük a pártközpontba
Rákosi elvtársnak!
Művelt Nép, 1952. 9.
Világvárosunk népművészete
Megérett már minden szőlő,
mint a méz, oly édes.
Puttonyszámra hordják tőlünk
a szorgalmas méhek.
De a legédesebb fürtre
hiába is vágynak:
Elküldjük a pártközpontba
Rákosi elvtársnak!
Művelt Nép, 1952. 9.
Lukács György
A Magyar Kommunista Párt és a Magyar Kultúra
Részlet
Az MKP történelmi hivatása volt egy évszázad rothadt megalkuvásait, nemzet- és népárulásait felszámolni. Három év demokratikus átalakulás után, politikailag és gazdaságilag a legjobb úton vagyunk az újjászületés felé. Ismét felzárkózhatunk a világ leghaladottabb népeihez. Kulturális megújhodásunk, mely magasabb színvonalon létrejövő teljesülése annak, amit 1848 legjobbjai akartak, amiért azóta a legkiválóbb magyarok magányosan harcoltak, ez a kulturális teljesedés “csak” teljesedése ezeknek a magyar vágyaknak, “csak” a következmények határozott levonása a ma már épülőben lévő új valóságból. Ez a “csak” persze egyúttal radikális fordulatot jelent, leszámolást a múlttal, szakítást vele.
Előadás az MKP Politikai Akadémiáján, 1948. április 9.
A Magyar Kommunista Párt és a Magyar Kultúra
Részlet
Az MKP történelmi hivatása volt egy évszázad rothadt megalkuvásait, nemzet- és népárulásait felszámolni. Három év demokratikus átalakulás után, politikailag és gazdaságilag a legjobb úton vagyunk az újjászületés felé. Ismét felzárkózhatunk a világ leghaladottabb népeihez. Kulturális megújhodásunk, mely magasabb színvonalon létrejövő teljesülése annak, amit 1848 legjobbjai akartak, amiért azóta a legkiválóbb magyarok magányosan harcoltak, ez a kulturális teljesedés “csak” teljesedése ezeknek a magyar vágyaknak, “csak” a következmények határozott levonása a ma már épülőben lévő új valóságból. Ez a “csak” persze egyúttal radikális fordulatot jelent, leszámolást a múlttal, szakítást vele.
Előadás az MKP Politikai Akadémiáján, 1948. április 9.
A „fényes szelek” nemzedékének egyik legnagyobb alakja volt Kormos István (a kép későbbi; a Szegény Yorick c. kötetben jelent meg, 1971-ben)
)
